Lájv Kéjzsztádisz 45.
Testképzavar
Anamnézis.(Részlet az első ülés hangfölvételéből.)
– Mit gondolsz magadról?
– Hát nézzen csak rám! Nem látja, hogy nézek ki? Szörnyű! Iszonyúan dagadt vagyok! Ez csak szembetűnő, nem? Nem kell hozzá tükörbe se néznem. Látom!
– Hiába mondanám neked, hogy csinos vagy, ugye? Teltidomú, de csinos. Mert te aztán mindenkinél jobban meg tudod ítélni! Te mindig mindenkinél jobban tudsz mindent. Így van?
– Nincs így. Ugyan már… Most mit piszkál maga is? Hogy kövér vagyok, az tény. Mutatja a mérleg. Testmagasság mínusz száz, nem? Nekem meg csak kilencvenhárom.
– És? Ha van rajtad némi súlyfölösleg? Az a te korodban nem a világ vége!
– Na! Tessék! Maga is kimondta! Súlyfölöslegem van! Tehát mint egy disznó, úgy nézek ki! Nézze az az arcomat… Kalácsképű vagyok. Vagy holdvilágképű, ahogy tetszik. Kerek a fejem! És nagy. Vízfejem van! A két szemem azért ül mélyen, mert benőtte a háj. És hát a tokám… lötyög! Olyan bő az állam alatt a bőröm, hogy a szám fölött az orromig tudom húzni. Hányingert kap tőlem, aki rám néz.
– Lenyűgöző műsorral léptél föl, gratulálok. Tudod-e, hogy nem csinálsz mást, mint hogy sajnáltatod magad? Azért ragozod túl a témát, mert azt szeretnéd, cáfoljanak rád.
(Részlet a második ülés hangfölvételéből.)
– Szerinted milyen a tested?
– Torz.
– A testsúlyod?
– A múltkor már elárultam… Rengeteg. Még egyszer semmi pénzért ki nem mondom.
– És hozzád képest mások teste?
– Ők… mind jól néznek ki. Mármint általában Többnyire mind, mert vannak még ugyan rajtam kívül is dagadtak, de őket nem zavarja. Elégedettek avval, amijük van.
– És téged? Téged zavar?
– Mármint az, hogy mások hogy néznek ki? Nem. Az az ő dolguk.
– Azt kérdezem, hogy a saját magad kinézete zavar-e.
– Hogy zavar-e? Hát undorodom magamtól! Nekem szégyen, hogy ilyen méreteim adattak! És haragszom magamra, hogy nem vagyok képes változtatni a külsőmön.
– Milyen szeretnél lenni?
– Hogy milyen? Hát karcsú! Sovány! Mint egy nádszál. Az a szép, nem? Egyetlen vágyam, hogy vékony legyek! Tudja: nyúlánk termet, karcsú derék, hosszú comb…
– Eszel?
– Eszem, naná. Enni csak kell, nem? Pláne, ha éhes az ember… Volt persze, hogy diétáztam. Még az is megtörténhetett, hogy túlzásba vittem. Volt olyan is, amikor minimálisra szorítottam a kaját. Akkoriban koplaltam, mint a fene. Még azt is elárulom, hogy… egy időben hánytattam, hashajtóztattam is magam. Csakhogy semmi nem vezetett eredményre.
– És próbálkoztál mással?
– Hát edzettem, mint a rosseb! Futottam meg súlyzóztam. De az se használt. Semmi.
Diagnózis.
Hiba volna összemosni az evés- és a testképzavarokat, még ha valójában ezek részben össze is függenek. Másrészt viszont elkülönülnek! Annyiban, hogy ha a testélmény zavart, akkor egynémely páciens szerint az evési szokások megreformálása jelent kulcsot a testkép, illetve az arról kialakult önkép megváltoztatásához. Így az anorexiások extrém diétázását, azaz kifejezett koplalását, valamint a bulimiások önhánytatását, hashajtózását, túledzését voltaképpen testképzavaruk váltja ki. És mindezt egy, az 1960-as évektől mesterségesen kialakított karcsúságideál érdekében! Hol már a korábbi szépségideál a telt idomokkal?
Nevezzük néven: érzelmi evésről, illetve nem evésről, egyfajta magatartászavarról van szó. Mind túlevés, mind aligevés esetén. A páciensek boldogtalanságuk, szorongásaik, esetleges magányuk, netán rejtett társas magányuk téves megküzdési módjaként élik meg a testképzavart és annak következményeit. Ebből alakulhat ki az anorexia nervosa, a bulimia nervosa, a test- és izomdiszmorfia. Bár az is igaz, hogy a testképzavarhoz sem föltétlenül kell evészavarnak társulnia: ugyanúgy súlyos problémákhoz vezethet a falászavar vagy éppen a restriktív táplálékbeviteli zavar is.
Kezelés.
Családtagnak, barátnak időben föl kell ismernie, amikor a páciens nyíltan, egyértelműen célozgatni kezd arra, hogy elégedetlen a testével. Ilyenkor tapogatózni kell, mutatkoznak-e egyéb tünetek is. Föl kell figyelni a szégyen, a rejtőzködés jeleire! Amikor a test irreális észleléséhez olyan tünetek kapcsolódnak, mint negatív attitűdök, elégedetlenség társas visszacsatolásokkal, szenvedésnyomás, akkor azonnali specifikus pszichoterápia javallott.
A terapeutának nagyon fontos explorálni a páciens evési magatartását (pl. anorexiás mértékű diétát, purgálást, túledzés melletti étrendet, netán falást), valamint a hangulatát (pl. depressziót, szorongásos tüneteket). Léteznek kialakított tesztek: kötelező azokat lefuttatni.
Pszichodinamikus aspektusból kimutatható, hogy a korai kapcsolatok alapvetőek az énkép kialakulásában. A hibás testélményben közrejátszhat a nem megfelelő szülői tükrözés. Kamaszkorban meghatározó a kortársak kíméletlen véleménye, továbbá a korai szerelmi tapasztalatok elraktározódott élménygyűjteménye mind lelki, mind testi vonatkozásban.
A testképzavarok kognitív viselkedésterápiás kezelése már az önsegítés szintjén megkezdődhet. Elmaradhatatlan az önbecsmérlő gondolatok megszüntetése és korrigálása, új tapasztalatok gyűjtése. Tudniillik az evés- és testképzavarokban általánosan irreálisan alacsony az önértékelés, amire válaszként mindent átható teljesítménykényszer érkezhet, ami pedig a testtel kapcsolatos extrém kritikusságban és irreális elvárásokban mutatkozik.
Fontos tehát megtanítani a pácienseket saját testérzeteik valós fölismerésére. Arra, hogy azt szavakba tudják önteni, és hogy bátran szerezzenek új, az addigiakat fölülíró testélményeket emberi kapcsolataikban. Központi jelentőségű az önértékelés javítása, és az énnel, illetve a testtel kapcsolatos alapattitűd megkülönböztetése a napi ítéletektől! Elő kell csalogatni a páciensekből tolerálási képességüket, javítani kell az érzelmek szabályozásának készségét, el kell bennük különíteni a testi-lelki összélménytől a negatív hangulatot.
Hasznos lehet, ha a terapeuta testképnaplót vezettet páciensével. Nevezze meg a páciens a konkrét helyzetekben, viselkedésekben, érzésekben rejlő negatív gondolatokat, kognitív torzításokat! A szakembernek ezeket kell korrigálnia: reális, önelfogadó minőséget kialakítania, pozitív belső beszédet gyakoroltatnia. Hasznos, ha relaxációs készségeket tanít, és kondicionálja a komfortérzetet. Kellemes társas helyzetek, pozitív kapcsolati élmények és a szabad interakcióban megélt, természetes viszonyok irányába érdemes terelnie páciensét.
Kontroll (konkrét esetben önkontroll).
A kezelés első sikerei után (amennyiben a pácienssel sikerült elfogadtatni, netán meg is szerettetni a saját testét) már mindenkinek önmagának kell megbirkóznia önmagával. Tapasztalataim szerint tíz esetből kilencben a testképzavar folyamata visszafordítható.
Budapest, 2018. május 6.