Lájv Kéjzsztádisz 48.
Nárcisztikus személyiség

   Anamnézis.
   Még nem töltötte be tizennyolcadik életévét, de már kész fiatalember. Arcszőrzete ugyan még nem teljesen kifejlett, de szigetszerű szakállat növeszt, amelyet az aktuális divatirányzatnak megfelelőre nyír, ahogyan haját is a legutolsó módi szerint vágatja. Ügyel a kondíciójára, szerencsére adottságai lehetővé teszik, hogy karcsú maradhasson. Meghatározó számára a külső, ezért egyedi kinézetet talált ki magának: általában feketében jár – hogy még vékonyabbnak tűnjék –, hozzá széles karimájú kalapot és napszemüveget visel.
   Az hajtja őt – lehet, tudattalanul –, hogy mások ítélete is elismerő legyen róla. (Mert a magáé önmagáról természetesen az.) Sokat bohóckodik, mert föl akarja hívni magára a figyelmet és megmutatni, mennyire zseniális. Nincs tisztában avval, hogy néhányan fölfuvalkodottnak, önteltnek látják. Annak, mert időnként annak is látszik.
   Valójában ténylegesen semmiféle bizonyítottan fontos értéket nem állított elő. Ír verseket: arról, hogyan szeret ő, és milyen neki, ha szeretik. Jelentős eredmények hiányától függetlenül arra számít, hogy fensőbbrendűségét környezete elismeri, és csodálattal adózik neki. Látszólagos ellentmondás ugyanakkor, hogy saját hiányosságait rosszabbnak véli, mint másokét. Ennek következtében végzetes tragédiának látja, ha valamilyen hibája, gyöngesége kiderül. Olyankor magába fordul, és mindaddig hátat fordít a közösségnek – akár betegség színlelésével is –, amíg össze nem szedi magát.
   Mivel nagyon fontos neki az elismertség, minden célját annak eléréséhez igazítja. Ez az említett fensőbbrendűségi érzés készteti arra, hogy irreálisan magas személyes normákat alakítson ki. Előnyöket ugyanakkor olyan elvárások alapján vár, amelyeket könnyen teljesít. Népszerű, híres színész akar például lenni, de keveset tesz érte. Indul szavalóversenyeken, de évek óta ugyanavval az egyetlen verssel. Sztárköltő akar lenni, de összes versét ugyanabban az egyetlen, begyakorolt formában írja, legyen témája bármi. (Egyetlen témája van: önmaga.) Boldog szerelemről ugyanabban a négysoros, páros rímes formában ír, mint boldogtalanról, sőt mint a szerelem hiányáról. Mindenesetre meggyőződése, hogy jelenlegi nagy sikerei mellett még nagyobbak vannak kilátásban, lévén ő maga is nagyszerű.
   Mi következik mindebből? Az, hogy a kapcsolatai felületesek. Hiányzik tudniillik belőle az empátia. Ő maga erősen motivált, hogy megfeleljen elismertségre vonatkozó elvárásainak, viszont mások vágyaiba, érzéseibe nem érzi bele magát. Merthogy szinte kizárólag arra összpontosít, hogy a kapcsolatai abban segítsék, hogy ő maga jobban és jobban érezze magát. Élvezi, ha közönségre talál, de kevés érdeklődést mutat az iránt, hogy mások produkciójának nézője legyen. Megértő fülekre vágyik, de – különösen nehéz időkben – mások nehézségei a legcsekélyebb mértékben sem izgatják. És un másokat, ha sokáig nem engedik szóhoz jutni.
   Mindezért nem könnyű, időnként kifejezetten nehéz kijönni vele, mert folyamatosan azt érzi, jobb és több másoknál, bárkinél, mindenkinél. Akikkel, ennek megfelelően, képes leereszkedően bánni. Viszont azt érzi, ő ellenben különleges bánásmódra jogosult. Megingathatatlan abban a tudatában, hogy kétséget kizáróan viselkedhet kizsákmányolóként, hiszen kizárólag arra törekszik, hogy saját vágyai teljesüljenek be. Márpedig ez a stílus közvetlenül vagy közvetve azt üzeni a vele kapcsolatba kerülőknek, hogy ők nem fontosak.
   Antiszociálisnak érzékelhető viselkedése nem rövidéletű. Folyamatosan lebeg ugyanis előtte egy viselkedésminta, amelyet felnőtt életének különböző helyzeteiben is követni fog. A nárcizmus nem életszakasz, nem nőhető ki, mint például a kamaszkori lázadás.
   Aki tehát nárcisztikus emberrel találkozik, ne lepődjék meg, ha kényelmetlenül vagy megalázva érzi magát a társaságában. Együttműködni ugyanakkor lehet vele, sőt barátság, szerelem is szövődhet, de a másik félnek tisztában kell lennie a kapcsolat korlátaival.

   Diagnózis.
   Bizonyított tény, hogy a férfiak összességében nárcisztikusabbak, mint a nők, ami nem azt jelenti, hogy nők között nincsenek önimádók.
   Megjegyzem ugyanakkor, hogy létezik egészséges nárcizmus is, amely – különösen kamaszkorban – támogatja a személyiség fejlődését, hiszen önmaga iránt érzett szeretetre mindenkinek szüksége van, különben képtelen volna megvédenie magát lélekölő ártalmaktól. Csakhogy az ember egyben társas lény is, éppen ezért a kiteljesedéshez meg kell tanulnia mást is szeretni. A szeretete tárgyát pedig oltalmaznia is kell. Valójában az egészséges, hangsúlyozom, az egészséges nárcizmus többnyire kiegyensúlyozott lelkiállapotot teremt.
   A nárcizmus és a lelki egészség között az önbecsülés az összekötő kapocs. Páciensem megnövekedett önbecsülése miatt – mivel azt gondolja, hogy mások szerethetőnek és szerepére alkalmasnak tartják –, szinte nem ismer rossz érzéseket, például aggodalmat vagy szomorúságot. Ez előny úgy neki, mint környezetének. Tulajdonképpen tekinthetik szórakoztató figurának, akit csak akkor kell leállítani, ha már sok, de ő nem bír leállni. Ameddig produkciója „művészi”, addig közönségbarát, de ha „ripacskodni” kezd, nézői elfordulnak tőle, és olyankor már nehéz visszacsábítania őket.
   Ha rendre átlépi karaktere egészséges határait, ha állandóan bizonyítani akarja vélt fölényét, akkor azt a körülötte lévő emberek – nem ismervén mozgatórugóit – értetlenül fogadják. És mivel ezt rosszul viseli, inkább visszavesz egójából, mintsem elveszítse létező népszerűségét. Önimádat visszaigazolások nélkül mit sem ér.

   Kezelés.
   Éppen e visszajelzések szükségességének megértetéséhez kell tudatosítani benne, hogy meghatározó személyiségjegye nem egyedi. Hogy tulajdonsága ősi: a görög mitológiában létezik egy Narkisszosz nevezetű alak, akit egy kikosarazott nimfa bepanaszol Nemeszisznek, a bosszúállás istennőjének. Nemeszisz átka miatt az ifjú, amikor egy folyó vizének tükörképébe néz, beleszeret önmagába, de tükörképét hiába próbálja magához ölelni, az nem sikerülhet neki, s ezzel ugyanazt a fájdalmat éli meg, amit a csalódott nimfa. Másnapra a parton csak néhány, sárga szirmú nárcisz marad. E történet nyomán vált Narkisszosz az önimádat jelképévé, és nevezzük a szakzsargonban a személyiségzavart nárcizmusnak.
   És ugyan kevés az esélye annak, hogy egy terápia alapvető személyiségjegyeket átformálhasson, de bizonyos elemekre a terapeuta fölhívhatja az önimádó figyelmét, aki önérvényesítéséért a legvégsőkig képes áldozatokat hozni.
   A legfőbb tanács, hogy nem kosarazhat ki egyetlen nimfát se, ami kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Számítania kell arra, hogy „a bosszúállás istennője” bármikor életébe avatkozhat. Tudatosan kell tükröt használnia; véletlenekben nem bízhat, sőt számára éppen a véletlen a legfőbb veszélyforrás. Kívánja ugyan önmagát megölelni, de kísérletezzék mások megölelésével is. És a fájdalomtól ne féljen, inkább figyeljen rá, mert a fájdalom csupán jelzés, hogy valami hibádzik, és szívsajgások közepette is találjon a hibaforrásra.

   Kontroll.
   A nárcisztikus személyiségnek, aki amúgy is állandóan önmagát figyeli, állandó, tudatos önkontrollban kell élnie élete végéig. Ez az egyetlen esélye, hogy korlátozza önmagát. Azt az önmagát, akit legjobban szeret, de aki egyben legnagyobb ellenfele, sőt olykor ellensége is.

   Budapest, 2018. május 27.