Lájv Kéjzsztádisz 4.
Kapunyitási pánik

   Anamnézis.
   Többedik fiatal keres meg problémájával, miszerint nem látja a jövőt se a magánéletét, se a közéletét illetően. Mindegyik hasonló tünetekre panaszkodik: napközbeni ingerültségre, fáradékonyságra, éjjeli álmatlanságra, reggelente rosszkedvű ébredésre. Különböző tanulmányokhoz, munkákhoz kapnak, amelyeket megszakítanak, illetve fejvesztve keresik az igazit, akit sehogy sem találnak.
   Megfigyeléseim szerint a kapunyitási pánik két hullámban, két életkorban tör egy páciensre: előbb, enyhébb formában körülbelül a tizenhatodik és a tizennyolcadik, utóbb, kiforrottabban a huszonharmadik és a huszonhetedik életév között. Ha a társadalmi hasznosságot tekintem mérvadónak, gyakorlatilag a pályaválasztás előtt, illetve az esetleges szakmai végzettség megszerzése után.
   Legtipikusabb páciensem az a fiatalember, aki már meglehetősen fiatalon vonzalmat érzett a színház világa iránt, vágyát beteljesítve szakirányban diplomázott, majd egy jó nevű társulat kínált neki szerződést. Betegsége mindkét fázisában találkoztam vele.
   Első körben nagykamaszként. Már akkor színésznek készült, bontakozó tehetsége mellett érdeklődőnek és nyitottnak mutatkozott, afféle „mindenevő” gimnazistaként nap mint nap színházi előadásokat tekintett meg, akár vidékre is elutazott egy-egy vihart kavaró darab kedvéért. Rendkívül extrovertált személyisége ébresztett kételyt bennem, hogy egyedi jelleme nem forrt ki, hiszen magánélete minden szituációjában ugyancsak eljátszandó szerepekhez igazodik. A terápia idején azt vettem észre, hogy nem problémáinak megoldása érdekli, hanem hogy egyszemélyes közönség előtt is, legyen az akár a terapeutája, elismerést vívjon ki magának. Magas fokon sikerorientált, ennek következtében nemzedéktársaihoz képest túlmotivált kamasszal dolgoztam, de ahogy előbbre jutottunk a szorongásoldásban, meg kellett állapítanom, hogy a tünetek legmélyén szeretetéhség lapul.
   Az említett jellemvonások ugyanakkor gátolták abban, hogy kötődjék bárkihez, bárkivel is szorosabbra fűzze a kapcsolati kötelékeket, ezért rendezetlen magánélete akadályozta abban, hogy túllépjen a tipikus „sok barát, kevés szerelem” szituációján. Vergődéséről persze csélcsapsága miatt maga is tehetett, hiszen lobbanékonyságai, hirtelenségei jegyében hol ezért, hol azért a lányért lángolt, így aztán lehetséges partnerei inkább menekültek előle, mintsem lecövekeljenek mellette, hiszen tudták, úgyis egy következő áll a helyükre.
   Az akkori kezelési folyamatot megtörte mindent fölülíró, sikeres fölvételije a színművészeti egyetemre, kapcsolatunk ily módon egyik napról a másikra megszakadt.
   Az első pánikhullám ugyanakkor törvényszerűen vezetett évek múltán a másodikhoz, hiszen a bajok gyökere orvosolatlanul maradt. Született intelligenciája révén önmaga ismerte föl, hogy a felszíni kezelések ideig-óráig, akár évekig takargathatnak problémákat, ugyanakkor látszatok nem leplezhetnek örökké valóságot.
   Második körben e stádiumában találkoztam vele fiatalfelnőtt-korában. Végzett és szerződött színészként keresett meg, részint avval a problémájával, hogy elbizonytalanodott, nyilvánvalóan kitárulkozó tehetségével, ugyanakkor rejtegetett pszichés gondjaival lesz-e képes érvényesülni pályáján, részint avval, hogy tanulóévei alatt sem sikerült – alkalmi partnereket leszámítva – párt találnia magának, magánya egyre inkább nyugtalanítja, ami immár állandósult szorongássá, mi több, rohamszerűen jelentkező pánikká fokozódott.
   Eddig autodidakta pszichológusként önmaga igyekezett kezelni önmagát, most azonban rájött, hogy az életmód, amelyet folytat, tarthatatlan, és érzékeli, hogy távol is tartja céljai elérésétől. Szenvedélybetegséggé vált ugyanis párkeresési mániája, ahhoz – az ő szavával élve – a bulizást találja a leglehetségesebb társszerző módszernek. Eme tevékenységére ugyanakkor mindig előadás után futja idejéből, mindennapjaiban rendszeressé váltak az éjszakai, hajnalig tartó mulatozások, amelyek folyamatos, rövid távon immár kipihenhetetlen fáradtsághoz vezetnek, a fáradtság hangulati mélypontokhoz, amelyeket csak különböző stimuláló szerekkel tud oldani, először alkohollal, később tudatmódosító szerekkel.
   Kapunyitási pánikja kezdeti stádiumú drogfüggőséghez vezetett.

   Diagnózis.
   A kapunyitási pánik lényegében a fiatalság lehetségesen szükségszerű velejárója. Lélektanilag tulajdonképpen pozitív jelenség, hiszen egyfajta hajtóerő, amely kérdések megválaszolására, hiányok keltette űrök betöltésére, problémák megoldására késztetik a delikvenst. Túlzott mértéke ugyanakkor veszélyeket rejt magában, különösen, ha „gyönge”, azaz kiforratlan, akarattalan, önuralom nélküli személyiségnek kell megbirkóznia vele.
   Tüneteit két, öngeneráló állapotra vezetem vissza: a szeretethiányra, amelyet semmiféle hajszolt, olykor kierőltetett siker nem tud ellensúlyozni, továbbá a félelemre, amely határozottnak mutatott személyisége mögött megrejlő bizonytalanságaiból adódik.
   A páciens tipikus utat járt és jár be, ugyanakkor esete abból a szempontból atipikus, hogy betegsége elhatalmasodásának észlelésekor képes volt külső segítségért folyamodni. Révbe érkezését – úgy szakmai sikereit, mint állandó partner megtalálását – a terápia elérni ugyan nem tudja, de útkeresésében nyújthat segítséget.

   Kezelés.
   Mindenekelőtt depresszióját, majd hamarosan avval párhuzamosan szenvedélybetegségét kell kezelnem.
   A kiút a depresszióból járhatóbbnak tűnik. Sok beszélgetéssel körül kell rajzolnunk a célt, amelyhez hozzárendelhetjük a megvalósítás eszközeit. Napi, sőt heti munkarend összeállítását javasoltam, amelynek sarokköve testi és lelki kondíciójának helyreállítása. Napi testmozgást, szakmáján belül napi beszéd- és énektechnikai gyakorlásokat ajánlottam. Ezek megvalósításához ő maga találta legmegfelelőbbnek a reggeli órákat, ezért maga állapította meg, hogy „bulizós” életmódjával föl kell hagynia, hiszen rendszeres alvásidőt kell kialakítania. Problémái többségére egyébként is a tudatos és következetes rendszeresség bevezetése a gyógyír. Abban is megállapodtunk, hogy „gyógyulása” idejére jelentéktelenebbnek ígérkező, kevesebb babért arató fölkérésekre is érdemes igent mondania, hogy visszavezesse magát a szisztematikus munka világába. El kell jutnia odáig, hogy értékes, és ne csupán felszínes látszatsikereket akarjon elérni, olyanokat, amelyek nem illékonyak, ellenkezőleg: maradandóak. Alakuló párkapcsolataiban törekednie kell arra, hogy ne szerepet játsszék, hanem önmagát vállalva merje megmutatni arcát álarcok nélkül.
   Tisztáztuk, hogy számítania kell megingásokra, kudarcokra. Ő maga ismerte föl, hogy megújított életmódjába nem fér bele hódolata szenvedélyeinek, ezért az első és legfontosabb elhatározásig eljutott: immár le akar szokni kialakult alkohol- és kezdeti drogfüggőségéről.
   Az első lépést megtette. Szerencséje, hogy időben fordult szakemberhez, ezért kezelése ambulanter végezhető, elvonókúrát egyelőre nem javaslok.

   Kontroll.
   Pillanatnyilag a heti háromszori (kétnaponkénti) találkozás tűnik célravezetőnek. Számításaim szerint félévente készítünk leltárt, a gyógyulást, a „tiszta állapot” elérését – tervezhető hullámvölgyekkel számolva – két, de inkább három évre teszem.

   Zamárdi felső, 2017. július 23.