A Nevezzükígy Irénkenénik
(XII. évfolyam, 54. fejezet)

   1

   Ajándék, hogy élnek a földkerekségen Nevezzükígy Irénkenénik.
   Ajándék, hogy elvégzik helyettünk, amit mi tehetetlenségünkben elvégzetlenül hagyunk.
   Ajándék, hogy ők ott szeretnek, ahol a mi képességeink végződnek.

   2

   Földi élete első hat hetét a János Kórház csecsemőosztályán töltötte a középső gyerekem.
   Húsz éve tartom Mátét ajándéknak, még ha egy-egy ajándék kezdetben mérgeket is rejteget.
   Nincs múlt, csak jelen: orvosunk pillanatok alatt előteremtette kollégáját, Vass Miklóst, aki Budatétényből sietett Budára, csak hogy valamit megértessen velem.
   Nekem eddig egyetlenegyszer néztek olyan mélyen a szemembe, hogy a másik szembogarának végtelenében a magam határait lássam összedőlni.
   Egy tenyeres-talpas főnővér azt mondta, mindössze tegyem a dolgom, attól minden elrendeződik.
   Hogy mi a dolgom, arról hallgatott.
   Adott pillanatban egy tekintet és egy csönd volt a két, lehető legnagyobb ajándék.
   Hat hét múltán egy régi barát segített átköltöztetni a fiamat egy gyerekotthonba.

   3

   Nem kellett magyarázkodnom se az orvos-igazgatónak, se a pszichológusnak, se a főnővérnek.
   Intézték az intéznivalókat, és kijelölték Noémit, gondoskodjék a fiamról.
   Csörgő Noémi történetét évek múltával mondtam el széles nyilvánosság előtt.
   Mára kölcsönösen nyomainkat vesztettük.
   Hemzseghetnének ebben a fejezetben a hódolatok, ám a Nevezzükígy Irénkenénik értetlenkednének.
   Mária, Zsuzsa és Judit, amikor Máté iskoláskorú lett, azt tanácsolta, alapozzuk meg a sulit esztendőnyi ovival, és ajánlottak egyet.
   Különleges óvó nénikkel találkoztam, akik csodálkoztak, miért tartom őket különlegeseknek.

   4

   Amikor a srácomat minden szakember egybehangzóan iskolaérettnek nyilvánította, találkoztam egy döntéshozóval, aki mindent tudott, amit ember csak tudhat.
   Ő mondta, hogy Máténak a lehető legjobb hely a Dió.
   Egy augusztus végi napon fuvaroztam át a középsőmet Budáról Pestre.

   5

   Az ottani igazgató, Lengyel Zoltán hús-vér ember, csupán parányival több annál.
   Mindig minden egy parányin múlik.
   Máté az első emeleten lakott, és a földszintre járt iskolába.
   Tanító néninek Kati nénit kapta: a nyugdíj előtt álló gyógypedagógusnak kisujjában volt a szakma.
   Mellette asszisztenskedett a konkrét Irénke néni, avval a kiegészítéssel, hogy ő törődésszakos, odafigyelésszakos; a képesítést csak csupaszívegyetemeken adják.
   Irénke néni akkortájt harminc-harmincöt éve foglalkozott értelmi fogyatékos gyerekekkel, no meg szüleikkel, akik évek óta értetlenkednek, a teremtés mely szakaszában csappan meg egy gyerekben az értelem.
   Máté születése után nyolc-tíz évvel Irénke néni mentette föl lelkifurdalása alól gyerekeim anyját a Gondviselés helyett, amivel persze nem állítom, hogy egy-egy Nevezzükígy Irénkenéni több a Gondviselésnél.
   Kati néni jól megérdemelt pihenésében hátat fordított mindennemű gyógypedagógiának, és soha többé nem találkoztunk.

   6

   Jött Petra néni, egy fiatal lány, munka mellett szerezte meg a munkához szükséges papírokat, csodákat csinált, aztán találkozott az igazival, és saját gyereket hozott a világra.
   Sokáig leveleztem Petra nénivel.
   Jött Dóri néni, csodákat csinált, aztán tovább kellett járnia a saját útját.
   Elmaradt Máté közvetlen közelségéből az igazi Irénke néni, hogy megint és megint kicsiket vezessen be a rejtelmekbe.
   A kapcsolat megmaradt az után is, hogy az intézmény három metrómegállóval távolabbra költözött.
   Irénke néni helyett Melinda néni lett, a hivatalos tanító néni pedig Ági néni.
   Csinálták a csodáikat nap mint nap, reggeltől estig.
   Létezett a háttérben egy hivatásos gyámügyes, Andrea néni, hogy idejekorán elsimogassa az akadályokat Máté elől, és létezett a háttérben egy hivatásos gyermekjólétis, Ági néni, aki a minden jó szándék dacára mégis fölgyűrődő akadályokat simította el.
   Az ember útjába azért torlódnak akadályok, hogy hegyek, völgyek váltakozhassanak.
   Létezik Csupahegyföld? Létezik Csupavölgyföld?

   7

   Az utolsó általános iskolai évekre különvált az iskola és a gyerekotthon: középső gyerekemet átkísértem egy lakásotthonba, idővel onnét járt szakiskolába.
   Mindenütt csupa-csupa Nevezzükígy Irénkenénivel találkozott.

   8

   Amikor Máté megszületett, nem tudtam, hogy vele benyitok egy ajtón, amelyen nélküle sose.
   Nem tudtam, milyen sokan élnek az ajtó mögött.
   Nem tudtam, hogy nézőpont kérdése, ki tekinti magát ajtó mögöttinek.
   Nem tudtam, hogy az ajtó mindig nyitva áll.
   Nem tudtam, hogy a szeretet sose zsarnok.
   Nem tudtam, hogy a szeretet sose erőszakos.
   Nem tudtam, hogy a szeretet – a hegyek és a völgyek cselekvése.
   El se tudom képzelni, mire tanítanak még.

   9

   Elmondhatatlan történetek nincsenek.
   A kérdés az, egybeesik-e a beszélő ideje a történetmesélés idejével.