Mile
(XII. évfolyam, 4. fejezet)

   Kijárok hozzá a farkasréti temetőbe, amikor csak hív. Virágot nem viszek, csak elácsorgok a sírnál.
   2001 őszén telefonált rám az idősebb fia. A papa meghalt, mondta, és a végrendeletében meghagyta, hogy a ravatalánál én mondjam a gyászbeszédet.
   Mile már életében farkasszemet nézett a halállal.
   Mintha mindig harmadik fiaként tekintett volna rám, én meg nem akartam őt második apának. Illetve… talán akartam volna, de egyrészt akkoriban már mindenféle atyai funkcióra teljességgel megfelelt nekem a saját, vér szerintim, másrészt bizonyos fokig mintha bejelentkezett volna értem Gyuri bácsi (ld. Lájv Bridzs, 1. fejezet – a szerk. megj.), akinek ugyan volt saját fia, csak sose találkozott vele. Néhány hónaposan nyelte el Auschwitz. Bár sose célzott ilyesmire, azt éreztem, neki nagyobb szüksége van rám.
   Apából egyébként is többre jogosult egy fiúgyerek. Erre akkor jöttem rá, amikor már magam is többfunkciós egészapa lettem. Meg is fogadtam, nem leszek féltékeny, ha a fiaim részapákra is lelnek: érzelmi apára, szakmai apára; erkölcsi apára, világnézeti apára; bármiféle apára, aki akkor és ott én valamiért nem lehetek.
 
   Zorán és Dusán minden lényegeset elmondott róla. A Volt egy tánc (1) az életrajz, az Apám hitte (2) a magatartás. Fülünk hallatára testesülnek meg generációs összecsiszolódások vagy ellenfeszülések.
   Mile szerb volt. 1922-es születésű közgazdász egyenesen Belgrádból, akiről sejtelmem sincs, mikor végzett egyetemet. Tudomásom szerint folytonosan más irányú elfoglaltságai adódtak. Volt katona. Amikor kellett – tizenévei végén? huszonévei elején? –, meggyőződésből állt a partizánok közé. Hitt a hazában, tehát harcolt a nácik ellen: német nácik ellen, szerb nácik ellen… Hitt egy új világrendben, tehát védte az odaillő eszmét: Tito (3) jugoszlávjaiét, Sztálin (4) szovjetjeiét…
   Volt férj, lett apa. Máró nagyon-nagyon korai – nagyon-nagyon végtelen – szerelem: Mile fegyvercsöndek idején valahogy mindig hazavergődött a hegyekből. A legharcosabb időkben – 1942-ben, aztán 1944-ben – két fiuk született: a fiatalabbat már békében látta először. 
   Volt diplomata. A háború után a jugoszlávok (5) előbb a prágai, aztán a budapesti nagykövetségre küldték. Élete végéig törte a magyart: otthon szerbül beszéltek. Próbálom érteni, micsoda hűség mozgatta a régivágásúakat! Hogyan élhettek egy eszme bűvöletében azok, akik gyerekkoruk óta kapaszkodtak valamibe, ami az elérhetetlenhez képest nekik elérhetőbbnek tűnt? Ő például a proletárdiktatúrában, a szocializmusban, a kommunizmusban, hozzápasszítva a bölcs vezérek hatalmát? Amikor 1948 júniusában Jugoszláviát, „a visszaállított kapitalizmus országát” kizárták a Kominformból (6) – és Tito Magyarországon (is) láncos kutya lett, hiszen elfordult a Szovjetuniótól (7) –, Milét hiába rendelték haza, Budapesten maradt. Tito sosem bocsátotta meg neki. Az ő szemében Tito tettei megbocsáthatatlanok.
   Volt börtöntöltelék. A Rajk–Brankov-per (8) utáni őrületben őt is letartóztatták Péter Gáborék (9). Éveket ült az ötvenes években. Aztán a hetvenes-nyolcvanas években ücsörögtünk a Lapkiadó Vállalat első emeletén a Lenin (10) – ma: Erzsébet (11) – körúton, ücsörögtünk náluk, és ő beszélt cellákról, ahová a későbbi kultúrpolitikus (12) adta be az ennivalót. Beszélt magánzárkákról. Beszélt vallatásokról. Beszélt kínzásokról. Amikor arról kérdeztem, rá lehet-e bírni bárkit, hogy magára vállaljon soha el nem követett bűnöket, azt mondta, voltak, akikről azt hitték, sose törnek meg, aztán mégis, és voltak, akiket gyöngének gondoltak, és kiderült róluk, mennyire erősek.
   Hívő volt. Hívő, hívő, hívő! Ötvenhatot ellenforradalomnak tekintette, és az elsők között lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. Már november elején pártot szervezett.
   És újságíró volt. A magyarországi délszlávok nemzetiségi lapját szerkesztette talán két évtizeden át, a hetvenes évek közepéig. Akkorra javult annyira Magyarország és Jugoszlávia, Kádár (13) és Tito viszonya (nyilván szovjet jóváhagyással), hogy Tito kérhette – követelhette? –: vonják ki a magyar közéletből azokat, akik egykor (1948-ban) szembefordultak vele. Milét a főszerkesztő székből ugyan fölmentették, de adtak neki posztot a hazai sajtóban. Elvből ragaszkodott ahhoz, hogy a főszerkesztői címét megtarthassa.
   Korszerű volt. Bartók Béla úti, második emeleti lakásukban született a magyar beatzene, legalábbis egy vonala, a Zenith, a későbbi Metro együttes (14). Mesélte, állt egy kutyafigura az előszobában, és az volt a megállapodás, hogy ha a kutya elfordítja a fejét, nem szabad benyitni a fiúk szobájába, mert ott éppen múzsa tartózkodik… A muzsikához csókok is illenek.
   Nyugdíjas éveire kutyabarát lett: gyönyörű ír szettert kapott a fiaitól. Rexet, hogy ne unatkozzék. Kutya és gazdája reggel, délben, este bolyongott a Gellért-hegy környékén: a Dacia (15) egyre ritkábban mozdult el a környező utcákból. Otthon meg állandóan ment a tévé: Milének ugyan megromlott a hallása, de műszaki vénájú fiai bütyköltek neki hangerőszabályzós fejhallgatót. Megkoronázva ült a készülék előtt, már ha Máró éppen nem szalajtotta át Budáról Pestre, a túlparti piacra.
   A nagyvásárcsarnokhoz egyébként minden karácsony után szertartásszerűen elzarándokolt. A szerbek ugyanis – pártállástól függetlenül – január elején ünneplik a kis Jézus születését, és Mile az el nem kelt fák közül választotta ki a leggyönyörűbbet. Annyi egyébbel büszkélkedhetett volna – pénzgondok se szorították –, ennek ellenére évről évre jelentős „fegyvertényként” dicsekedett, hogy megint ingyenfenyőt szerzett a családnak. Nyilván nem a nyereség: az apró turpisság szórakoztatta.
 
   Egy kettős olvasat. Élete végéig állította, hogy ő beszélt rá, menjek egyetemre. Élete végéig nem rendítettem meg ebben a meggyőződésében, pedig amikor 1976 februárjában megismerkedtünk, én éppen harmadik nekifutásra jelentkeztem a pesti bölcsészkarra…
   Egy titok. Nem tudom, azokban az időkben (hetvenes évek) miért nem vittek el katonának… Három magyarázatom van rá, az egyik szerint ő mozgatta a szálakat a háttérből.
   És még valami, helyesebben valaki. Ifjúsága messzeségéből, az 1948-as budapesti jugoszláv követségről – ha nem korábbról – ismerte Lazar Brankovot (16), az akkori ügyvivőt. Akit 1949-ben vádlottként vontak be a legkoncepciósabb hazai perbe. Mile többször mesélt nekem a barátjáról, és én nagyon-nagyon szerettem volna találkozni Lázóval – csak így emlegette –, aztán egyszer váratlanul rám telefonált. Most vagy soha, szólt tört magyarsággal a telefonba. Lázó itt van Budapesten, náluk. Lehetett talán a hetvenes évek vége: csapot-papot feledve rohantam. Mile ránk csukta a háromszobás lakás szélső szobájának ajtaját, Lázó meg annyit mondott, kérdezhetek bármit, Mile mondta neki, nekem nyugodtan beszélhet bármiről. Attól a délutántól valamelyest Lázó is az apám.
 
   Mile többször fölhozta, de mindig azt hittem, tréfál. Még hogy se barát, se pap: egyedül én mondjam a nekrológját?
   „Ez már másik világ. Másik évszázad. Hát nem éppen olyan, amilyennek a Lenin körúton, a New York-palotában elképzeltük. Huszonöt éve, negyed százada ketten jöttetek: te és Gyuri bácsi. Tőled nem a mesterséget tanultam. Valóságos hős voltál. Meg tudtalak érinteni. Én nem akartam, hogy elmondd, milyen télen a hegyekben. Én nem akartam, hogy elmondd, milyen, ha érzéstelenítés nélkül húzzák ki az ember fogát. Én azt akartam hinni, hogy a hősök halhatatlanok. Emberi esendőségekre tanítottál. Hogy van becsület. Hogy van igazságosság. Hogy van tisztesség. Van felelősség. Én tőled tanultam, mi az, hogy hűség. Nem tudom, honnan érezted meg, ha megint a fellegekben kezdek járni, s hogy hívj föl, és ránts vissza a földre. Nem tudom, hogyan csináltad, hogy amikor kezdtem összerogyni, váratlanul elém toppantál egy utcasarkon. Tőled tanultam fölállni és újrakezdeni. Lelkiismeret voltál, tükör, látóhatár; ha kellett lázmérő, borogatás. Mértékegység. Szóval légy nyugodt. Meghalhattál, de ha megingunk: te vagy. Egyszer csak fölbukkansz egyik kezedben kutyapórázzal, a másikban szatyrokkal a Szabadság hídon, megigazítod a szemüveged, azt mondod: Szlusaj molinte!”, és akkor rájövünk, valamit másként kell csinálni. Tőled tanultam, hogy a hősök is halandók. És lehet, attól mennek olyan bátran a halálba, hogy nekik nem is önmaguk a fontosak. Nincs alkalom sokat tévedni. De mert tőled tanultunk, ne aggódj értünk: nekünk a Bartók Béla úton, Farkasréten egyformán fontos vagy. Nem múlt idejű, nem is csak jelen idejű. Jövő idejű vagy, holnap is vagy: nem érhet semmi baj.”
   Ilyesmit mondtam – ahogyan Gyuri bácsitól láttam, papír nélkül, fejből – a farkasréti temetőben 2001. november 23-án Sztevanovity Milutinnak.

---

   (1) Leonard Cohen Take This Waltz című dala eredetileg García Lorca versére (Pequeño Vals Vienés) íródott. Zorán Volt egy tánc című dala ennek 1991-es földolgozása, Dusán saját szövegével.
   (2) Zorán és Presser zenéje, Dusán szövege. Az első nagylemezen (Zorán, 1977) megjelent változat mellett a dalnak létezik egy 1976 őszén készült fölvétele is, amelyet a karácsonyi Egymillió fontos hangjegy című tévéműsorban be is mutattak, annak szövege némiképp eltér a későbbi közismertté válttól.
   (3) Jugoszláv, eredetileg horvát-szlovén forradalmár, partizánvezér, marsall, államfő (1892-1980).
   (4) Szovjet, eredetileg grúz forradalmár, pártfőtitkár, generalisszimusz (1878-1953).
   (5) Gyűjtőnév: királyság, majd szövetségi köztársaság a Balkán-félszigeten 1918-tól. 1991 és 2008 között, több szakaszban bomlott föl. A 20. századi, történelmi Jugoszláviának ma hét utódállama van.
   (6) Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája. Moszkvából irányított nemzetközi szervezet 1947 és 1956 között, az 1943-ban föloszlott Kommunista Internacionálé helyett hozták létre.
   (7) Eurázsiai állam, szuperhatalom 1922 és 1991 között.
   (8) Koncepciós per, amelynek nyilvános főtárgyalását 1949. szeptember 16. és 24. között tartották a budapesti Vasas székházban. A Népbíróság különtanácsa Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Szalai Andrást halálra, Brankov Lázárt és Justus Pált életfogytiglani fegyházra, Ognyenovics Milánt kilenc évi fegyházra ítélte, Pálffy György és Korondy Béla ügyét katonai bíróság elé utasította.
   (9) Magyar politikus, 1945 és 1952 között a rendőrség államvédelmi osztálya, majd az Államvédelmi Hatóság vezetője (1906-1993).
   (10) Orosz-szovjet ügyvéd, forradalmár, gondolkodó, a Szovjetunió első vezetője (1870-1924).
   (11) Osztrák császárné, magyar királyné, Ferenc József felesége (1837-1898).
   (12) Magyar politikus, a Kádár-korszak kulturális életének legfőbb ideológusa, irányítója (1917-1991).
   (13) Magyar politikus, 1956 és 1988 között a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, majd főtitkára, kétszer miniszterelnök (1912-1989).
   (14) A Zenith együttes 1960-ban alakult meg. Az együttesben ekkor Sztevanovity Zorán énekes-szólógitáros, fivére, Sztevanovity Dusán ritmusgitáros, Rudas András zongorista, Elekes Zoltán szaxofonos, Maka Béla bőgős és Bálint István dobos játszott. A Zenith egy év múlva, amikor a fővárosi Metro klubba szerződött, fölvette kenyéradója nevét.
   (15) A Renault csoport romániai leányvállalatának autómárkája. A román személyautó-gyártás első szériagyártású kocsija 1967-ben gördült le a futószalagról.
   (16) Szerb nemzetiségű, jugoszláv politikus, a Rajk–Brankov-per harmadrendű vádlottja (1912-2011). Két televíziós dokumentumfilm készült vele: A fekete hős 1-2 (1989), Mindhalálig hős 1-2 (1997).