Lájv Szümptömsz 26.
Idézőjelek, gondolatjelek, zárójelek, kérdőjelek

   – X. Y. mostantól nem iskolánk tanulója – tájékoztattam december közepén, egy borongós délelőtt lyukasóráján osztályom diákjainak szüleit. (Háromnegyed órát kaptam a sorstól, hogy megválogassam a szavaimat.) – Október elején, amikor megnéztem az e-naplóban a jegyeit, elmondtam neki, elmondtam osztálytársainak, elmondtam a szüleinek, hogy ha három év semmittevő bukdácsolása után ugyanezt folytatja (ti. a semmittevést), nem kísérem el az érettségiig, nem lévén érett ember. Kapott két hónapot december elejéig, hogy változtasson. Azt mondta, érti, és én legyek nyugodt. Kétnaponta kérdeztem, történt-e már valami. Én csak bízzam benne, mondta mindig. November elején megint megnéztem az e-naplót, megkérdeztem, még mindig legyek-e nyugodt. Mondta, igen, dolgozik az ügyön. Most megint megnéztem az e-naplót, továbbra is színtiszta bukásra áll három tárgyból – kettőből pedig alulról súrolja a kettest. Tegnap reggel beszéltem gimnáziumunk igazgatójával, utána bejelentettem a hírt az osztálynak, édesapjának pedig adtam egy nevet és egy telefonszámot egy esti gimnáziumhoz. Evvel X. Y.-nak utolsó sanszot, hogy, immár iskolán kívül, kihúzza magát a gödörből, igaz, mostantól a saját hajánál fogva. A másik veszélyben lévő diák, Q. W. megmenekítette magát, mert kimozdult a bukásövezetből. Azt pedig az osztálynak mondtam, érettségizhetnek az immáron huszonhárom helyett akár tizenvalahányan is, de a munkanélküliségnek és a lógásnak, a késéseknek és a hiányzásoknak az utolsó négy és fél hónapra vége. Mit tehetek még azokért, akik továbbra sem ébrednek föl? Egyébként az osztály minden második diákja négy egész fölötti tanulmányi átlagot produkál.
   A távozó jövőjét szülei azonnal intézni kezdték, ám a maradó szülejétől levelet kaptam.
   – Tisztelt Tanár Úr! Sajnálattal olvastam, hogy mi történt gyermekem, W. egy osztálytársával. Viszont azzal nem értek egyet, hogy az összes szülőnek nyilvánosan megírja, ki hogyan áll. W. mondta nekem, hogy „ultimátumot” kapott, bár nem értem, miért kellett az egész osztály előtt ezt bejelenteni. W. eleve elég gátlásos, tele szorongással, ezért nagyon rosszul érintette. Azt gondolom, hogy ezt négyszemközt kellett volna vele megbeszélni. Azzal meg eleve nem értek egyet, hogy az összes szülő azt olvassa, hogy név szerint ki hogyan áll. Ez még nem azt jelenti, hogy nem beszélgettem el W.-vel, mert megtettem, és próbálok vele szigorú lenni és megértetni vele, hogy mennyire fontos az utolsó év. De higgye el, nem könnyű, főleg úgy, hogy W. is megélte a szülei válását, amit neki is nehéz volt feldolgozni, és úgy tudom, mesélt is önnek róla, de persze ez nem menti föl a tanulási kötelezettségei alól. Csak azért Ön mint pedagógus és szülő, aki immár negyedik éve ismeri őt , láthatja, hogy milyen érzékeny. Úgy látom, azon van, hogy kijavítsa a rossz jegyeket, és remélem ez így is marad. Kérem, legyen szíves a jövőben egy esetleges hasonló dolog miatt (ami remélem, nem lesz) nekem írni, de ha közös levelet is ír, akkor legalább ne nevezze nevén a gyereket, mert így is van elég baj, nem szeretném, ha más szülő az én gyerekem tanulmányi eredményein csámcsogna. Ez meg eleve nem tartozik másra, mivel itt nem egy súlyos magatartási vagy rendbontási problémáról van szó. Köszönöm a megértését.
   Nem válaszoltam a szülőnek, és nem tudom, Okos Olvasó, te mit gondolsz „rendbontási problémának”. Szerinted jól tettem, amit tettem? Nem tettem jól? És ha már megtörtént, ami megtörtént – érdemes-e a múlton rágódni? –: hogyan tovább? Kell-e, bárhogyan is, de menni lankadatlanul a vélt előre irányába, vagy itt érdemes megállni, netán az útról visszafordulni?
   Érvelhetnék az igazam mellett. Szállhatnék vitába a levélben mutatkozó elvekkel. Tanárként élek, lájvszerzőként gondolkodom: szerintem a történet, a helyzet, a reakció a helyzetre maga a Lájv Szümptöm. Élő tünet közös hazánkról, a 2018-as Magyarországról.
   Miért járatja felsőoktatásra előkészítő gimnáziumba a gyerekét az a szülő, akinek tisztán kéne látnia, hogy a bukdácsoló diák evvel a teljesítményével nem jut be egyetemre? Ha netán mégis, nem létező tanulási rutinjával nem áll helyt? Vagy ha a felsőoktatási intézmény – önnön életben maradásának jegyében – mégis diplomát nyom hallgatója kezébe, az a diploma az emberpiacon nem lesz versenyképes minőségi diplomákkal?
   Miért kínozza, szembesíti magát a gyerek (aki, amikor kezdi a gimnáziumot, még valóban gyerek, de amikor befejezi, már felnőtt, legalábbis nagykorú választópolgár) állandó kudarccal, rossz(ul értelmezett?) esetben megszégyenüléssel, önkéntes megaláztatással?
   Miért nem akkor lép egy átlagtanár egy átlaggimnáziumban, amikor már tűpontosan látja a helyzetet? Én például eddigi hét közös félévünk legelsőjében láttam, hogy e konkrét diák teljesítőképessége maximumát hozza ki magából. Egy dolog, hogy extraként lustaság is társul képességeinek korlátjaihoz, de még ha széthajtaná magát, akkor se az, aminek szerető szülője gondolja. Ha tanárként látom – mert látom! –, hogy egy gyerek, nevezzük néven, buta, nem gimnáziumba való, ha azon sóhajtozom magamban, hogy isten óvja a közös hazát attól, hogy tovább híguljon vele a honi diplomások, a honi értelmiség, a honi szellemi munkások köre, kötelességem-e azt jelezni? Kinek jelezzem? Hogyan jelezzem? A lehető legadekvátabb módon: már az első félévben buktassam meg, sőt egyenest buktassam ki a gimnáziumból?
   Tartoznak-e egy tanulóközösségre a közösség tagjainak tanulmányi sikerei, kudarcai? Legyenek-e egy közösségnek saját belső életéről – akár pozitív, akár negatív előjelű – titkai? Titok-e a nyílt titok? Kacsintsunk össze az udvariasan elhallgatott tabutémák határán? Van-e személyiségi jog ott, ahol jognak asztaláról mindenki egyaránt vesz? Bárkinek joga-e önnön teljesítményével a közösség összteljesítményét rontani? Megtudhatja-e a közösség (amit tud egyébként), hogy ki rontja az átlagát? Láthatja-e leírva ama illető nevét (akit egyébként nap mint nap lát), amit átél élőben, hús-vér arccal-testtel: hogy például ki késik minden reggel? Vagy ezek egymással össze nem függő tények? Más az osztályzattal – amit napjainkban is adni kényszerül a közoktató – kifejezett „magatartás” és más a „szorgalom”? És egyébként az osztályzat titkos, mert személyiségi jog? Messi tudhatja, ő elöl milyen gólokat lő, de nem tudhatja, milyenektől menti meg a csapatot hátul Ter Stegen? Sántít a példám?
   Egy hajóban evezzünk-e, kérdezném a jogvédő szülőt, ha mindannyian át szeretnénk kelni a folyón, vagy – bár mindenki a túlpartra kíván átérni – sok-sok külön csónakban vágjunk neki, és mindenki lapátoljon, amerre lát s amerre bír. Aztán – lesz, ami lesz?
   Sok igazság létezik egymás mellett, egy emberöltő alatt óhatatlanul föl kellett fedeznem. Értem, hogy a szülő védi utódját. Az élővilágból oly lényekre is tudok példát, amelyek (akik) az életképtelen utódaikat is utolsó leheletükig védik. Részkérdésekben akár igazat is adok a tiszteletreméltóan bátor levélírónak, ha az egészben, személy szerint, nem is.
   Én, nem középiskolás fokon, egész népemért érzek, rosseb egye, felelősséget! Szeretnék mindenkinek jót tenni (már amennyit módomban áll), bántani pedig végképp nem szeretnék senkit (még ha olykor módomban is áll).
   Akit elküldtem, azért küldtem el, mert meggyőződésem, hogy csakis e durva manőverrel adhattam neki utolsó esélyt arra, hogy megkeresse saját egét. Ha továbbra is kiterjesztem fölötte óvó szárnyamat, fél év múlva válik védtelenné, de akkor aztán nagyon. Ráadásul, amíg őt védem, nem tudom védeni a többieket (mert, francba, az én tollazatom méreteinek is vannak korlátai). Akit megtartottam, azért tartottam meg, hogy még fél évig óvhassam. Mert az utolsó előtti pillanatban megmutattam fiókámnak, mekkorát zuhanhat, ha nem tanul meg röpülni a nagy út előtt. Amikor már végleg mindenki a saját szárnyalására kénytelen figyelni.
   Rosszat tesz-e a tanár avval, ha meggyőződik arról, hogy jót tesz? Alávaló alakok vagyunk, akik azt gondoljuk, bírálat bennünket nem illet, helyette köszönetet érdemlünk? Végtére is nem mutatta meg W. két hónap alatt, hogy a bukdácsolásnál többre képes?

   (Budapesten, 2018. december 17. és 23. között.)