Lájv Szümptömsz 39.
Számtan, rendszer, portörlés: autisztikus tünetek

   Útmutató lányomnak a férfilélek rejtelmeihez

   Apád nincs egyedül! Nem csak neki vannak autisztikus tünetei!
   Egyszerűen olyan vagyok, amilyen. Ráadásul egy (nőnemű) ismerősöm – kiterjesztett önkritikámtól függetlenül – éppen a napokban állapította meg, hogy többé-kevésbé minden férfi autista. Most, hogy utánagondolok, lehet igazság a tételében.
   Láttam például minap egy negyven fölötti (hímnemű) kollégámat, ahogyan táblát töröl. Eleve tisztára mosott, benedvesített szivaccsal érkezett, amelyet balról és jobbról két, magasba nyújtott kezébe fogott, és a vizes törlőalkalmatossággal föntről kezdve, a gravitáció irányába húzott függőleges sávot a krétával összefirkált, zöldre festett falapra. Akkora felületet kellett letörölnie, hogy – megszámoltam – tizenhét, egyforma szélességű csíkot vonalazott egymás mellé. A csíkok szinte milliméterre ugyanolyan szélességben alkottak egymással párhuzamost, mi több – az esetleges maszatok elkerülése végett – kb. két centis átfedésekkel. Kollégám mintegy három perc alatt végzett a munkálatokkal, amelyekhez tizenhétszer kellett húsz centivel jobbra lépnie – természetesen balról kezdve –, minden lépés után egyenes derékkal, magas tartásból indította magát a táblatörlő akciót, majd guggolásban végezte (karok mellmagasságban előre tartva). Meggyőződésem, hogy kollégám az egész eseménysorozatot gimnasztikai gyakorlatsorként fogta föl, amit kisportolt alakja is igazolhat.
   Fölrajzolható hozzáállás a sporthoz? Nos, az minden, autisztikus tüneteket mutató (férfi)ember jellegzetessége. Az autisztikusok például a nem autisztikusokhoz képest sokat gyalogolnak. Az okostelefonok megjelenéséig arra kényszerültek, hogy mérjék a megtett távolságok hosszát, markánsabb tüneteket produkálók egyenesen lépéseiket számolták, ami egyébként bizonyos fokú rendezetlenséggel párosult, merthogy e ténykedés kizárja a gondolkodást (hiszen számolni kell). Képzelj el hát, Kedves – Nőnemű – Olvasó, olyan kirándulást, amelyben társad meg nem zavarhatod, ő ugyanis fejben számol! Az említett kütyük piaci megjelenése, majd személyes birtoklása fölszabadította az autisztikus férfiak elméjét, akik ettől persze fönnmaradó idejükben még nem kezdtek gondolkodni, hanem a megüresedett helyre új, természetesen ugyancsak autisztikus tüneteket ültettek.
   A számolás egyébként halmazati tünetcsoport, hiszen a világban – fájdalom – megszámolhatatlanul sok olyan jelenség létezik, amelyet nem lehet megszámolni. Viszont amit meg lehet, azt meg kell! A legelemibb maga a lélegzetvétel, de ehhez már-már kiforrott autistának kell lenni. Kellő önkritikával és önfegyelemmel rendelkező autisztikus személyiség ilyen lealacsonyító tevékenységre nem vetemedik, hiszen evvel a nap huszonnégy órájából az ébren töltötteket teljességgel lefoglalná, és nem maradna ideje más, vonzóbb esetekre. Ugyanakkor adja magát egy kiváló lehetőség: maga a járás, sok-sok összetevőjével.
   Hány olyan honfitársat ismerünk, akik (hogy csak néhány példát hozzunk)…
   a) …zebrán csak bizonyos csíkra léphetnek (vagy a fölfestett fehér területre, vagy éppenséggel a festetlenre);
   b) …járdán árnyékra nem taposhatnak, vagy éppen ellenkezőleg, minden egyes árnyékot földbe kell döngölni;
   c) …gyalogutakon természetes körülmények között keletkezett vagy mesterségesen elhelyezett akadályokat csak bizonyos oldalról (balról vagy jobbról) kerülhetnek meg;
   d) …kövezett (térkő, utcakő, macskakő, makadámkő stb.) utakon csak bizonyos rendszer szerint meghatározott kövek bizonyos pontjára (vonalra, nem vonalra) szabad lépni;
   e) …magának a járdának csak bizonyos sávjában engedélyezett haladni (pl. a házfal felőli szélen, az út felőli szélen, netán kifejezetten-kimérten a mértani középen).
   Aztán ott az evés-ivás teljes spektruma! Reprezentatív mintavételem (a telefonos közvélemény-kutatás hazánk lakosságát reprezentáló ötven, különböző életkorú, lakóhelyű és végzettségű, szigorúan hímnemű adatszolgáltatóra terjedt ki) nyomán leszögezhetem, hogy főleg a folyadékfogyasztás szertartásaira érdemes koncentrálni. Magamon kívül több esetben megállapíthattam, hogy többen (48%) számolják minden esetben a lenyelt kortyokat, mint ahányan nem (46%). A maradék 4% néha számolja, 2% pedig oda nyilatkozott, hogy már nahát, ilyen hülyeséget hogyan kérdezhetek egyáltalán.
   A kortyszámlálók két, nagy frakciója között a vita azon dúl, páros vagy páratlan számú kortyot kell-e minden iváskor inni. A hajszálnyi (kortynyi) többség az utóbbira voksol, de a vérre menő disputa oly szinten elvi vonatkozású, hogy abból kutatásomra vonatkozólag messzemenő következtetést levonni fölös és értelmetlen (ellentétben a kortyszámolással).
   Maga a táplálkozás – egy másik tanulmányban bizonyíthatnám, hogy maga a komplex vegetáció is –, bátran kijelenthetjük, az autisztikus tünetek kialakításának végtelen tárházát nyitja meg az arra hajlamosak, azaz a férfiak előtt. Önkéntelenül adódik a mikor, mit, mennyit együnk kérdése, és már maga a kérdésföltevés csodákra képes. Egy vérbeli autisztikus ugyanis babonák egész sorát építi úgy az evés, mint önmaga köré, amelyek részletezésébe most – terjedelmi okokból – nem megyek bele.
   És mert a fölveendő ruhadarabok sorrendjétől a fürdőszoba-használat rituáléján át az esti lefekvés ceremóniájáig autisztikus tünetek tömkelegét sorolhatnám, monográfiámban arra se pocsékolok digitális kódokat, hogy tegyem a végtelenségig.
   Az minden kétséget kizáróan a férfilélek öröme, ha rendszereket építhet ki, amelyeket később szabályoknak, sőt törvényeknek állíthat be, és amelyekhez élete végéig, de legalábbis hosszú-hosszú életperiódusokig tarthatja magát.
   Az autisztikus tünetcsoporttal együtt élni kényszerülőknek ugyanakkor nehézségeik is támadhatnak saját autisztikusságukkal. Problémájuk kettős.
   Az egyik a titkolózás kötelme. Gondoljanak bele, Hölgyeim, mi, autisztikusok miféle gúnyolódás céltáblájává válnánk, ha beismernénk rögzött – egyébként meg végtelenségig idegesítő, sőt bosszantó – mániáinkat! Olyatén mániákra gondolok itt, amelyeket szokásoknak igyekszünk álcázni, de valójában csillagos égről lehazudhatatlan kényszercselekvések.
   A másik nehézség az önengedélyeztetés problematikája. Autisztikus férfi legfőbb gondja ugyanis, hogy mit engedhet meg magának, illetve miről köteles letiltania magát. Lányok, Asszonyok! A magatok életképességeivel el sem tudjátok képzelni az életképtelen férfiak őrlődését oly választások között, hogy a fogkefét – minden szakorvosi tanács dacára – milyen irányból kell húzni a fogak dzsungelében, vagy éppen milyen szögben legcélravezetőbb tartani a villát (jobbkezes bal, balkezesek jobb kézben).
   Nekünk, férfiaknak, akik – fáradságot nem kímélve – hosszú-hosszú időt töltöttünk saját, magántulajdonú rendszereink kialakításával, a nő puszta létezése maga a földre szállt entrópia. Most ne menjünk bele oly részletekbe, hogy mit tud egy nő a maga szimmetriájával arról az asszimetrikus dilemmáról, hogy kardtól csatig mennyi minden mely oldalon viselendő, csupán abba, hogy az íróasztalunkon kialakított, női szemmel rendezetlen káosznak tűnő, negentropikus rendszer micsoda lélekölő megbontása egy közönséges portörlés!
   Botorság volna vitatni persze e nemes cselekedet (portörlés) mögött meghúzódó jóindulatot. De, mint tudjuk, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve… És ha már ki van kövezve, nekünk, autisztikus tüneteket mutató férfiaknak ki kell találnunk, azokon a köveken milyen rend szerint lehetséges egyáltalán haladni. Vagy esetleg célravezetőbb a totális statikum, azaz a portörlés teljes és örökéltű negligálása.

   (Budapesten, 2019. március 18. és 24. között.)