(51. lecke) Hogy is van a kerékvágással?
Visszatértünk.Vissza bizony! Haladunk a régi kerékvágásban megint. Illetve nem teljesen megint és nem teljesen mind, mert a Bébé, ha nem is önként, de elment a suliból, miként búcsút vett az osztálytól az Emá is, ám csupán egy átmeneti évre, hogy tizenegy hónapig külhonban tanuljon nyelvet. Jött viszont helyettük a Bébékettő és az Eská.
És hogy mi a helyzet a régi kerékvágással…? Ó, a régi szép kerékvágások! De mit kezdjünk avval, hogy járt utat a járatlanért…? Mert bizony újjal próbálkozunk, csak… csak a régiből nehéz kizökkenni. Kivéve, ha szándékosan zökkentik ki az embert. Például, amikor augusztus közepén azt kéri a Vé, hogy az első tanítási napig küldjünk neki bármely három nyári kötelező olvasmányhoz darabonként tíz kérdést… Hát ha ő így, akkor mi is úgy, és mindössze csak tízen küldünk neki a huszonnégyből (ahányan összesen vagyunk), és a többség megint belecsúszik a régi kerékvágásba. Miként akkor is, amikor az Eszbé és a Géi rögvest egymás mellé ül, amit a Bé meg a Vé eleinte szó nélkül hagy, ám azóta azt számolgatják, ha négy nap alatt két panasz érkezik hozzájuk, akkor, úgy néz ki, mégsem megátalkodottságból ültetik őket hamarosan szét.
Köszönés meg mézesmázos érdeklődés helyett – „Na, fiatalok, hogy telt a nyár?” – írattak velünk néhány sort, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal.
– Te mit akarsz kezdeni magaddal? – böködtük egymást, és mások füle hallatára dehogy nyilatkoztunk volna arról, ami egyébként szigorúan titkos. És miközben mi írtunk, ők egyesével beszólítottak bennünket a könyvtárba, ahol fotelokban elterpeszkedve kérdezték meg tőlünk, hogy merre tovább, és hogy miben segíthetnek. Utólag – állítólag és összességünkben – lenyűgöztük őket, mert valamit mindannyian akarunk, és ez szerintük nagy tett tizenegyedik elején.
A Béel tavaly még vegyészmérnök akart lenni, az idén már pszichológus: biológia meg kémia fakultációra megy, egyszerre kettőre, bár a Vé említette neki, hogy túl ne vállalja magát.
A Bébékettő tépelődik: talán a magyarral meg a törivel kezdene valamit, és matekból fölzárkóztatóra tartana igényt, persze mivel ő új az osztályban, nem gyanítja, hogy mi se nagyon tudunk számolni, csak nem fitogtatjuk.
A Géinek is sok minden piszkálja a fantáziáját, de azt egyértelműen állítja, hogy szíve csücske a média.
A Gyédé testnevelő szeretne lenni, esetleg vendéglátózna, szóval biztos, ami biztos, földrajzból erősítene, mert azt rebesgetik, két év múlva kell majd egy természettudományi tárgyból érettségizni.
A Háem divattervezéssel foglalkozna a későbbiekben, meg hát neki is fontos a tesi, ily módon ugyancsak a földrajz a választottja, mert az előrelátóknak már most érdemes gondolkodni azon, hogyan lehet a legbiztosabban túlélni életünk első nagy próbatételét.
Az Idé régóta rendőr szeretne lenni.
A Káemben még nem forrt ki semmi, de abban a rengetegben a média bugyborékol leginkább.
A fiúKábét minden érdekli, ami művészet meg média, így aztán beleveti magát a mozgóképkultúra és médiaismeret tengerébe.
A lányKábé azt mondja, ha törik, ha szakad, cukrász lesz, ahhoz meg jól jönnének majd a reklámipari ismeretek. Vagyis teljes gőzzel média.
A Káel anyukája azt szeretné, ha állatorvos lenne a gyerekből, aki viszont inkább más pályán mozogna, csak az a valami még nem körvonalazódott. Talán a sport, talán az.
Az Emcsé mindenképpen embereket gyógyítana, a gyógytornászi pálya izgalmasnak tűnik, tartalékban esetleg ott még a tanítás, mert szíve szerint kicsikkel foglalkozna. Ehhez biosz kell, mi más.
Az Enel jogot végezne. Esetleg nem is itthon: kinézett már magának két egyetemet a tengerentúlon, az egyik inkább elméleti, a másik gyakorlati.
A Kúesz tisztán és világosan látja maga előtt az útját: média, média és média.
Az Es vagy óvónő szeretne lenni, vagy lelkész, de azt mondja, a kettő végső soron egy és ugyanaz, és mindkettő csupa kommunikáció.
Az Erefnek sok minden jár a fejében, de hogy már a gondolkodáshoz is biológia kell, annyi bizonyos.
Az Erjének is komolyan kell vennie a biológiát, ha egyszer pszichológusnak készül vagy gyógypedagógusnak!
Az Esbé: arccal a filmipar felé.
Az Eská mielőbb kitanulna egy szakmát, például a víz-, gáz-, központifűtés-szerelést. Aztán majd gondolkodik tovább.
Az Eszbét tavaly még a lélektan vonzotta, de időközben rájött, hogy a média még jobban vonzza.
Az Eszer viszont kitartóan mondogatja a pszichológiát, ahhoz meg bele kell húznia a bioszba, nincs mese.
Az Esza biztos, hogy humán irányba megy: ám hiába a nyelvek vonzása, az érettségi az érettségi, szóval nincs mese, be kell magolnia a földrajzot.
Az Eszef? Média.
A Téká ugyan az egyetlen a mi médiatagozatos osztályunkból, akinek mutatkozik érzéke a matekhoz: de mérnöknek lenni? Miközben ott a média?
A Zévé pedig magyar meg töri meg kommunikáció, vagyis gőzerővel szakosodni fog a médiára.
Elmondtuk a Bének meg a Vének, mi minden jár a fejünkben, nem is esett rosszul kimondani, ők pedig bólogattak, szorgalmasan jegyzeteltek, és ha elhallgattunk, kérdezgettek még tőlünk ezt-azt. Jó volt kicsit eldumálgatni.
Ültünk az első tanítási nap záróakkordjaként az asztalnál hárman (a nővérem akkor még nem ért haza a nyaralásból), és anyukám megkérdezte:
– Mi történt ma az iskolában?
Az első pillanatban az futott végig a fejemben, hogy azt válaszolom,amit mindig:
– Semmi.
De ekkor bevillant, hogy a Bé egyszer kifejtette, hogy ez a válasz azt jelenti:
– Nem fontos…
Esetleg:
– Történni történt, de az, ami, csupán nekem jelent valamit.
Vagy még durvábban:
– Semmi közöd hozzá!
Csakhogy időközben lenyeltem a falatot (kenyér, kolbász, csípős paprika alaposan összerágva), és meggondoltam magam. És fél órán keresztül mondtam, mondtam, mondtam. Amikor pedig abbahagytam, apukám váratlanul megszólalt:
– No, fiam, még az is megtörténhet velünk, hogy ember lesz belőled.
Aznap korán tértem nyugovóra, hiszen másnap korán kellett kelnem, miként az egész héten és az egész tanévben. De… sokáig forgolódtam az ágyamban. Még hogy én? Emberré válni? Na, azt sosem!
És akkor éreztem, hogy álmosodom, és hiába nem akarok elaludni, mégis lecsukódik a szemem, és csak átbizsergett rajtam egy érzés, hogy milyen véget nem érő a világ, és hogy milyen végtelenek lehetnénk benne mi.