(42. lecke) Hogyan bontsunk idősíkokat?

     Az Esbé elkérte a diktafont a nyárra. Azért kérte el, hogy apukájával, miután leforgatták a filmjüket, jobb minőségben keverhessék hozzá a narrátorhangot vágáskor. Viszont, mivel az osztálytábort követően – néhány napos pihenőt közbeiktatva – mi, osztály, utazunk tovább, az Esbé apukája írt a Vének, hogy kell-e külországba útlevél, mert az bizony az Esbének, a család legnagyobb sajnálatára, nincsen.
     A Vé azokban a percekben, amikor az Esbé apukája a számítógépük klaviatúráján pöntyögte érdeklődő sorait, regényt olvasott a balatoni teraszukon, a déli parton, s közben fehérborból ivott fröccsöt. Így aztán legkevésbé sem foglalkozott az Esbé úti okmányainak érvényességével, annál inkább avval, hogyan juttassa el a Bének a sálakat, amelyeket még Budán, a nagy utazás előkészületeként vásároltak az osztálynak lila műselyemből, sárga, garantáltan mosásálló festékkel rányomtatva, hogy kik viselik (mert a célból készültek, hogy valakik, azaz mi, osztály viseljük).
     Amíg a Vé olvasott, iszogatott és tűnődött a déli parton, a Bé málnalekvárt főzött a barátnőivel az északin, és mindannyian vörösbort kortyolgattak, tisztán. A Bének sejtelme sem volt arról, hogy hamarosan ímélt kap arról, mi történjék a közösen beszerzett sálakkal.
     Mielőtt azonban a Vé megírta a levelét a Bének, válaszolt az Esbé apukájának, hogy az az ország, amelynek határát átlépni készülnek, megelégszik a turisták személyi igazolványaival is. Így aztán, amikor a Bé megkapta az értesítést arról, hogy az ominózus sálak már a déli parton időznek, ellenőrizte, hogy a biciklije kerekeiben megfelelő-e a nyomás, mert az északi bázisról át kellett tekernie a délire, annak a településnek a közelébe, ahonnét a Vé továbbszállítani szándékozta a sálakat.
     Az Esbé apukája megnyugodott, hogy gyermeke különösebb bonyodalmak nélkül veheti nyakába a világot sálastól (a nyakmelegítőnek akkor persze még hírét se hallotta), a karosszékében kényelmesen hátradőlve ismerkedni kezdett hát a diktafon használati utasításával, amely ténykedésnek éppen elérkezett az ideje, ha valóban filmet akartak forgatni.
     A Vé belekortyolt a fröccsbe, és folytatta a regényt ott, ahol percekkel korábban abbahagyta. Az igazság az, hogy már legalább egy teljes hete olvasta, valójában nem is regényt, hanem kisregényt, de valahogy másfél oldalanként lecsukódott a szemhéja. Pedig jó regény volt, neves szerző igényesen megírt műve, csak valahogy a Vé elméjében akadozott az olvasási művelet folytonossága.
     A Bé azért beszélt meg találkozót még a tavasszal a Balaton északi partjára a barátnőivel, hogy onnét indulva – mint más években is – körbekerekezzék a tavat, illetve ha az idén nem is körbe, de el a szélrózsa minden irányába. Csakhogy a zajló élet úgy hozta, hogy a Bé – a többiekkel ellentétben – valahogy nem biciklizett egyetlen métert sem mindaddig, amíg a Vétől meg nem kapta az értesítést a sálakról, és korántsem biztos, hogy röghöz kötöttsége kizárólag a málnalekvárral hozható összefüggésbe.
     Az Esbé apukája nem gondolta, hogy gyermeke rögtön az utazás első percében kap majd osztályfőnökeitől egy sálat, hasonlóan mindenkihez, akik fölülnek a buszra. A sálak nem is készültek még el, mert ugyan méretre voltak már vágva, a hét betű rájuk volt már nyomtatva, de a szélük még nem volt beszegve. Ezért kellett a Vének, aki korábban egymagában vette át az üzletben mind a harminckét lila-sárga, immár föliratos darabot, továbbadnia a Bének, aki akkor már a Balaton északi partján készült a biciklitúrára és a lekvárfőzésre, továbbá arra, hogy egy varrógép büszke tulajdonosaként a közeljövőben egyenként beszegje a száznegyven centiméter hosszú, huszonöt centiméter széles darabokat.
     Amikor az Esbé – zsebében a diktafonnal – hazafelé tartott, a Bé és a Vé körülbelül akkor ért a textilboltba, kiválasztani és kifizetni szándékozván a kellő mennyiségű anyagot. Akkor még csak töprengtek azon, hogy végül sál készüljön-e belőle, merültek föl egyéb ötletek is, csak az ígérkezett bizonyosnak, hogy még a nagy utazás előtt lesz az osztálytábor, azt megelőzően pedig a Bé a barátnőivel biciklizik valamerre, a Vé pedig olvasgatni fog a teraszon. És mindkettőjük fejében megfordult, hogy esetleg jólesne majd egy-két pohár vörös- vagy fehérbor.
     Az Esbé a film forgatókönyvét csiszolgatta, apukájának elméjében pedig az idő tájt még föl sem vetődött, hogy utána kéne néznie annak, érvényes-e fiacskája útlevele vagy sem, a sálakat nem is említve.
     Pillanatnyilag a Bé lekvárja a bicikli közelében hűlt a dunsztban.
     Amikor a sál több lett, mint puszta gondolat, a diktafon már az Esbéék házában nyugodott egy polcon, viszonylag távol az Esbé apukájától, aki még nem kezdte el tanulmányozni, hogyan működik egy diktafon általában, illetve ez a konkrét konkrétan. A vörösbor, amelyet majd a Bé fog elkortyolgatni a barátnőivel, ugyanúgy várakozott az északi hordóban, ahogyan az a fehér is, amelyet napokkal később hoz el a maga kimért állapotában – mind a borra, mind a Vére értve – a Vé a déli parti pincészetből biciklivel.
     Már hogy is lett volna ez a bicikli ugyanaz a bicikli, amelyre napokkal később ül föl a Bé, hogy az északi partról – Tihany és Szántód között persze kompozva – a barátnőivel együtt áttekerjen a délire, ahol majd meggylekvárt főz?
     Ahol a Bé biciklije legördült a szárazföldre, onnan csupán néhány kilométernyire várakoztak a sálak egy szekrényben, hogy előbb-utóbb átszállíttassanak. Csakhogy a Bé varrógépe Budapesten volt, viszonylag közel az Esbéékhez, ahol meg a diktafon hevert érintetlenül. Csak a fakanál volt a Bé keze ügyében aznap, a könyv a Véében, valamint pohár és flaska mindkettejükében.
     Az Esbé apukája nem válaszolt a Vének: miért is tette volna? Az Esbé személyi igazolványának érvényességével kapcsolatban nem merültek föl problémák, ahogyan az Eszefével, a Gyédéével, az Emáéval,, a Kúeszéval,, az Eszbéével, az Eszáéval, a Háeméval, az Eszerével, a fiúKábééval, a Zévéével, a Káemével, valamint az EsKáéval sem, miként némi bizonytalankodás után a Tékáéról is kiderült, hogy teljességgel rendben.
     Nyár volt, végre vakáció, filmforgatásra, lekvárfőzésre, olvasásra alkalmas, határtalan idő.