11. A csuk-nyit hét

2014. november 9., vasárnap
(Fáradtság jelei.) Nem is éreztem, mennyi energiát szívott ki belőlem az elmúlt másfél hónap, amíg próbáltunk, készültünk… Éjfél után feküdtem le, átaludtam a szokásos öt és fél órámat, de délelőtt ülve elbóbiskolok az íróasztalnál. Délután fél öt tájban meg ledőlök olvasni pár percet, aztán… hétkor ébredek. Esemest küldök Géinek, kérdezem, életben maradtak-e az afterparti után, de nem válaszol.

2014. november 10., hétfő
(Frizura és smink nélkül.) Huszonháromból húszan háromnegyed nyolckor az iskolapadban! Némelyek kissé gyűrötten, de ezek szerint afterparti túlélve. (Géi, mint kiderül, azért nem válaszolt, mert elfogyott a pénz a telójáról.) Nem tárgyaljuk ki az eseményeket, de a hangulat valahogy… meghittebb, mint szokott.
(Új élet.) És mától új életet kezdünk: mostantól csak a tanulás! (Jelentem ki én.) Ennek érdekében először fazonírozok az ülésrenden (az elmúlt időkben négy párnak folyamatos megbeszélnivalója akadt), aztán magyarnyelv-órát tartok, annyi könnyítéssel, hogy most nincs villámröpdolgozat, ellenben új anyag igen: újabb tételt mondok el a leendő húszból. Irodalomból viszont máris íratok dolgozatot, utána meg haladunk tovább. Már Szabó Lőrincnél tartunk, a tempó jó, de toporgásra már nincs idő.
(Este szülőkkel, fehér asztalnál.) Tizenegy diák képviseletében érkeznek: a szám, ahhoz képest, hogy nem „kötelező szülői”, egészen magas. Kibeszéljük a szalagavatót, mindannyian feledhetetlen élményeket emlegetünk, pletykálok az előkészületekről, majd gyorsan a tanulmányokra térünk. Mindenki aggódik, főleg a matek miatt. Kitaláljuk, hogy szerdánként, abban az időben, amelyben eddig próbáltunk, mostantól az erősebb matekosok gyakoroltatják a gyöngébbeket. Mindenki lelkes.

2014. november 11., kedd
(Egy közös reggelizgetés.) Ahogyan beérek, első utam az osztályterembe vezet. A szülők otthagyták a maradékokat, együtt falatozgatunk. Rendszeresíteni kéne, hangzik el a javaslat, amivel magam is egyetértenék: ücsörögünk, cseverészünk, vagy csak úgy együtt vagyunk.
(Megalakul a MéTanoda.) A nagyszünetre összehívom őket, és bejelentem a MéTanoda megalakulását, időpontjait, csoportbeosztását. Szó nélkül veszik tudomásul. Este levélben is elküldöm a legfontosabb információkat – úgy nekik, mint szüleiknek. „A MéTanoda elsődleges funkciója, hogy a rendelkezésére álló szűk fél esztendőben segítse az érettségi előtt álló ifjúságot az eredményes fölkészülésben. A rendelkezésére álló időt elsősorban matematikai tanulmányokra (ismétlésre, gyakorlásra, feladatmegoldásra stb.) fordítja, de szükség esetén egyéb tantárgyakkal bővíti tevékenységét. A MéTanoda öt, öntevékeny, önképzőköri csoportban ténykedik. A csoportok mentorai a matematikából szeptemberben és októberben reménykeltő osztályzatokat szerzett diákok, tagjai részint a pillanatnyilag éppen átmenő, részint a bukásra álló diákok. A csoportbeosztás (föllebbezésnek helye nincs): (1) Béel, Géi, Háem, Idé, Eref; (2) Bébé, Káem, Gyédé, Eres; (3) Eszbé, fiúKábé, lányKábé, Esbé; (4) Eszef, Erjé, Emcsé, Eská; (5) Téká, Eszer, Zévé, Enel, Kúesz, Esza.”

2014. november 12., szerda
(A MéTanoda első foglalkozása.) Néhány hiányzót leszámítva mindenki jelen! És néhány pofavágást, megjegyzést is leszámítva mintha mindenki dolgozna.
(Levél a szülőknek.) Az első benyomásaimról beszámolok a szülőknek. „Nagy örömömre szolgált, amikor láttam, hogyan dolgozik az osztály a MéTanodában! Kis bánatom, hogy a kezdéskor néhányan... hogy is mondjam... eltérő gondolkodásmódjukról tettek tanúbizonyságot. Kérem, beszélgessenek el gyermekeikkel arról, hogy mindez – szülő és tanár összefogása – az ő érdekükben történik! (A többség egyébként érti.) Alapozzák meg az elkövetkező hónapokat otthoni töprengésekkel arról, hogy immáron nem a MéTanoda az a helyszín, ahol a diáknak szabadságharcot érdemes vívnia a gaz elnyomó ellen. Időt se kéne rabolni ilyesmivel. Volt olyan diák, aki kérdezte, neki minek járnia, mire mondtam, hogy mert tisztelt szüleje hétfőn este személyesen fejezte ki ebbéli óhaját. Volt, aki arról tájékoztatott, hogy neki családi okból kifolyólag azonnal távoznia szükséges, majd amikor közöltem vele, hogy előbb hívjuk föl a szüleit, szándékán váratlanul módosított. Az egész MéTanoda kapcsán egyébként is sok-sok erkölcsi kérdésen érdemes családi körben is elmerengeni. Üdvözli önöket, aki önökkel karöltve küzd ereje szerint a legnemesbekért, félofő. Utóirat. És aki erőt meríthetne abból, ha válaszleveleikben sok-sok biztatást küldenének neki.”
(Reakciók a szülőknek írt levélre.) Sok biztatás ugyan nem, de három válasz legalább érkezik. „Az egész családon végigrohan valami vírus, Eszef tegnap ezért jött el, igazolást viszi. Egyébként boldogan mesélte, hogy mentor, az ezzel járó felelősségről még beszélgetünk.” És. „Köszönjük az erőfeszítéseket, amit csak lehet, itthon is megteszünk, hogy eredményes legyen a küzdelmünk. A gyerektől megkérdeztem, mit csinált, hogy viszonyult a MéTanodás matektanuláshoz, és a válasza nem volt egészen megnyugtató… Remélni tudom csak, hogy nem vitte a negatív prímet, és bízom benne, hogy a következő hetekben a hozzáállása folyamatosan javulni fog.” És. „Köszönjük a gondoskodást!”

2014. november 13., csütörtök
(Elvarázsolt kulcsok.) A nap legfontosabb problémája, hogy se az osztályterem, se a stúdió kulcsa nincs meg! Faggatózom, de sehol semmi eredmény. Az a baj, hogy közben a padjukban, a szekrényükben hagynak mindenféléket (pénztárcákat, iratokat, telefonokat stb.), a stúdióban meg kb. egymillió forint érték pihen (kamera, fényképezőgép, mikrofonok, lámpák, számítógép stb.). Az ember persze bízik embertársaiban, de… gyűltek már kellemetlen tapasztalatok.

2014. november 14., péntek
(Monológ realitásokról.) A dupla irodalomóra előtt osztályfőnöki. Egyrészt végigadminisztráljuk a hiányzásokat, igazoltakat és igazolatlanokat: főleg ez utóbbi érinti őket érzékenyen, mert hiába kértem, hogy Bé távollétében törődjenek velem, mert én nem nyomozok, csak könyvelek…! Kígyózik is előttem hosszú, tömött sor, hogy rendezzék a számlát. Aztán fölolvasom nekik a naplóból, szeptember és október alapján ki milyen jegyekre számíthat félévkor. A jegyek nyomán milyen bizonyítványra az év végén… A bizonyítvány alapján milyen érettségire… Az érettségi nyomán meg miféle továbbtanulási álmokat dédelgessenek. Többeknek még fél év diákélet, aztán irány a munkaerőpiac…! Most bezzeg valahogy nagy a csönd.
(Visszavarázsolódnak a kulcsok!) Az osztályteremét Eszef vitte haza véletlenül, a stúdióénak kalandjairól részletek nem derültek ki, egyszer csak fölbukkant a könyvtár pultján…
(Lélekben másutt.) Megállok a folyosón, és hirtelen észreveszem, van élet a mieinken kívül is! Lám, megfordulok más osztályokban is… Mennyi édes kölyök! De az ember, régóta gyanítom, már csak ilyen: nem a sok öröm, hanem a kevés bánat motoszkál benne. Például… miért nem boldog attól mindenki, hogy megszervezem nekik, hogy fölléphetnek egy kőszínház színpadán? Nyári gyakorlatként egy falu rádióját üzemeltethetik? Különös a diáklélek. De különös a tanáré is.

2014. november 15-16., szombat-vasárnap
(Egy szimpla hétvége.) Két és fél hónap után az első hétvégém, amely nem róluk szól. Szombat délelőtt a fiammal sétálok, ebéd után szunyókálok. Közben csak egy-egy, alkalmi levél (és végre más osztályok diákjaira is odafigyelhetek). De szombat délután megtalál a mi Zévénk. „Kedves Tanár Úr! Két kérésem volna. Az egyik, hogy röpke idő alatt el tudná-e nekem magyarázni a rövid-hosszú verselemzést. A másik, hogy hazahoztam az ellenőrzőket, és a táblázat alapján be tudnám írni a jegyeket. El tudná nekem küldeni?” Küldöm neki a segédanyagot, és persze küldöm az osztályzatos táblázatot is. Este megnézek egy filmet, vasárnap délelőtt a feleségemmel sétálok, aztán készülök a hétfői óráimra. A hátizsákomban nagy adag, javítatlan dolgozat.