20. A félévi jegyek lezárultának hete
2015. január 11., vasárnap(Babonás lettem?) Vasárnap este ismét játszik a Barcelona, méghozzá a tavalyi bajnok ellen! Arra számítok, a csapat nem tudja magát saját hajánál fogva kiráncigálni a gödörből, mire föl most hajtanak, küzdenek a parádés első félidőben, és a másodikra ugyan megint visszafogják magukat, de végül 3–1-re nyernek! Próbálom magam lebeszélni mindenféle babonáról, és nem olvasni ki párhuzamokat egy katalóniai focicsapat teljesítménye és egy budapesti gimnáziumi osztály érettségije között…
(Nem reprezentatív minta.) A meccs előtt levelet írok a szülőknek, amelyben tájékoztatom őket az elkövetkezendő hetek legfontosabb programjairól. A meccs után megnézem, reagált-e valaki: nos, két család is köszönetét fejezte ki! Nem reprezentatív a minta, hogy huszonháromból kettő, de mivel csak egy szokott, megállapítom, hogy a szülők teljesítménye száz százalékkal javult!
2015. január 12., hétfő
(Egy üzenet súlya.) A félévi értesítő ugyan csupán értesítő diáknak, szülőnek, kollégának egyaránt, de minden üzenetnek súlya van. Ma mind magyar nyelvből, mind irodalomból lezárjuk a jegyeket. Előbbiben jelestől elégségesig ível a skála, utóbbiból azonban, amit még sosem csináltam, négy diákomat megbuktatom. Azt üzenem nekik és gondviselőiknek, hogy az a teljesítmény, amely a tanév első félévében a nevükhöz fűződik, az érettségihez kevés! A középiskolának – még három és fél hónap a féltő ölelésben – érdeke, hogy átsegítse diákjait egy ajtón, az ajtón kívül azonban az érdekek ellenkezőleg hatnak. Fogadkoznak is az érintettek, hogy a második félévben másként lesz. Legyen.
(Mit tegyünk az érettségiért?) Még mindig van a hétből két diákom, akik érettségiznének médiából, de határidős projektmunkáik előkészületeiből egyelőre nem láttam semmit. Állítják, hogy tartanak már valahol, de az azért gyanús, ha nincs mutatnivaló… Vajon mikor tesz érte, aki érettségit szeretne?
2015. január 13., kedd
(Eref kérdése.) Megállít Eref, és megkérdezi, igaz-e, hogy miután ők leérettségiznek, távozom az iskolából… Pletykálnak rólam! Tulajdonképpen jólesik. És jólesik az is, hogy megfordul a fejükben: utánuk vége a világnak (ami egyébként igaz). Próbálok rezzenéstelen arccal visszakérdezni: kik beszélnek ilyesmiket? Ő is visszakérdez: mondja a nevet, hogy kitől hallotta? Nem, mondom, jobb, ha nem tudom. És igyekszem mosolyogni.
(Eszef kérdése.) Jön Eszef, és kérdezi, miért nevettem ki előző nap, amikor az 1945 utáni magyar irodalom fontos életműveihez kerestem kiselőadókat, és ő Füst Milánnal jelentkezett. Mondom, nem kinevetés volt, hanem elismerő mosoly. Ennyiben maradtunk.
2015. január 14., szerda
(Fölösleges; nem fölösleges.) Ma csak azért mentem be a suliba – a szerda többnyire egyfajta „kutatói napom” –, hogy az osztályunkkal beüljek egy vendégelőadó negyvenöt percére. Két osztály szembesül saját életperspektíváival, bár a mieink zömét semmiféle elmélet nem érdekli. Mégis azt gondolom, ha csak egyetlen fiatal elmében elültetett a mentálhigiénikus egyetlen pirinyó bogárkát, hogy ideje tudatosan készülni a jövőre, már eredményes munkát végzett. Tehát: fölöslegesen mentem be? Nem fölöslegesen?
(Eszef előző napi kérdésének utózmánya.) Egymás mellé sodródunk Eszeffel, Nem hagy nyugodni a tegnapi kérdésed, szólok oda neki. Hogyan juthatott egyáltalán az eszedbe, hogy éppen téged, éppen én kinevetnélek? Téged akkor is komolyan vennélek, ha véletlenül szamárságot mondanál! És ezt egy ideje már tudnod kell. Éppen azért…, kezd bele, de a tömeg elsodor bennünket egymás mellől.
(Odajönnek hozzám!) Ha már bent jártam, jön egy médiatagozatos tizedikes, és beszámol, hogy állnak a filmjük előkészületeivel. Jön két kilencedikes, hogy bemennének a stúdióba forgatókönyvet írni. Jön egy nyolcadikos, van-e ma az iskolaújságnak szerkesztőségi értekezlete. Hát nem tanárnak lenni a legjobb dolog a világon?
2015. január 15., csütörtök
(Öt perc az enyémekkel.) A második szünetben megüzenem, hogy az ötödik óra után, mielőtt indulnának haza, találkozzunk öt percre az osztályteremben. A többség vár, nekik mondom el, hogy másnap lezárom az igazolásokat, továbbá hozzák be az ellenőrzőket, hogy beírhassam a félévi értesítéseket. Megesketem őket, hogy az elmondottakról tájékoztatják a többieket. Két óra múlva Eszbével és Géivel futok össze a folyosón, kérdik, mi volt délben. Visszakérdezek: tán nem mondták volna a többiek? Tán nem. Így megy ez mifelénk.
2015. január 16., péntek
(Tömeg a díszteremben.) Az első óra helyett tanulógyűléssel kezdünk a díszteremben. Minden hónapban szokott lenni, ilyenkor egy gombostűt sem lehet leejteni, nekem nem is jut szék (senki nem is kérdezi, átadja-e a helyét, de már hozzászoktam). Most viszont a közelgő érettségről esik szó, fontos tudnivalók hangzanak el, mindenki fülel, én is, hiszen még sosem volt érettségiző osztályom…
(Amikor hosszú a hét.) Péntek délután még a médiatagozatos tizedikesekkel van órám. Megbeszéljük a megbeszélendőket: hogy állnak a reklámfilm és a Karinthy-féle Az emberke tragédiája két jelenetének forgatásával, megbeszéljük, hogy a jövő héten is, az azt követőn is színházba megyünk, végül megkérdezem tőlük, szerintük van-e joga egy tanárnak azt mondani, hogy hosszú volt a nap, ma nincs kedve semmiféle foglalkozást tartani, menjünk haza. Azt mondják, van.
(Osztályunk tündöklése.) Bár ők majd csak egy hét múlva tudják meg, de én már végignézem a naplót, kinek milyen jegyei lesznek félévkor. Ülök tehát kora délután a tanáriban, kezemben a naplóval, lapozgatok, számolgatok, de még tátong néhány üres rubrika, ezért a naplót, bár titkon terveztem, nem csempészem haza. Csak a hiányzásokat fogom összesíteni, csak azokat.
(Magyar nyelv és irodalom...) Tehát magyar nyelvből egy ötös, hét négyes, tíz hármas, öt kettes. Irodalomból három ötös, tíz négyes, négy hármas, két kettes, négy bukás. (És még így is vajszívű voltam.) Megértik-e a bukók, hogy ha ennyire nem dolgoznak a második félévben, hát nem kapnak végbizonyítványt, amelynek hiányában nem érettségizhetnek, vagyis lemondhatnak esetleges továbbtanulási szándékaikról, és csak olyan helyen dolgozhatnak, ahol az érettségi nem követelmény?
(Este más iskolában.) Este legkisebb gyermekemék osztálya tart nyilvános önképzőkört. Egyrészt rájuk vagyok kíváncsi, másrészt kíváncsi vagyok, egy versenyistálló diákjai milyenek a mieinkhez képest. És megnyugszom: nincs nagy különbség se témaválasztásban, se tartalomban, se előadásmódban, csupán magabiztosságban. Van hátterük, amelybe kapaszkodjanak, hiszen hisznek bennük, mire föl ők is önmagukban. És van önbizalmuk, mert belekóstoltak már a sikerekbe, és mert becsülik, ami nekik jó, hát igénylik is.
2015. január 17., szombat
(Romokban.) Abból érzékelem, hogy valamelyest elfáradhattam, hogy ugyan magamtól ébredek a szokott időben, de nehezen kászálódom ki az ágyból. Azt érzem, átcsapnak fejem fölött a hullámok. Átmenetileg romokban? Meg különben is: mostanság tépelődős lettem, a sok teendő melyikéhez is fogjak… A Dájörit írjam? Az iskolaújság szövegeit javítsam, vagy dolgozatokat javítsak? A hiányzásokat statisztikázzam? Kezdjek már szombat reggel az óravázlatokhoz? Egyelőre a Dájörit választom.