22. A béke és nyugalom hete
2015. január 24-25., szombat-vasárnap(Reklámfilmet vágok.) Reggeltől vágom a médiatagozatos reklámfilmet. Egyetlen snitt az egész: főként tehát a zenével, a föliratokkal, a hangkeveréssel bajmolódom. Délután három kritikusnak mutatom a művet, egyikük hat jelzővel ruházza föl: fegyelmezett, átgondolt, szuggesztív, jó ritmusú, izgalmas, frappáns. De azért kapok javaslatokat korrekciókra… Alszom az egészre egy éjszakát. Van tanács, amelyet megfogadok; még egy délelőttöt szöszmötölök a három perc negyvenöt másodperccel.
2015. január 26., hétfő
(Tanársors.) Tervek garmadájával érkezem az iskolába, mi mindennel végeznék a mai, egyetlen lyukasórámon (alapvetően adminisztrálnék), aztán a tanáriban a tábla azt hirdeti, be vagyok osztva helyettesnek. Ennyit az ábrándokról. Vajon mikor csinálom meg mindazt, amit meg kell?
(Három óra a magyar nyelvről.) Három egymást követő órán elmondom a maradék négy magyarnyelv-tétel vázlatát, és evvel a húsz, azaz az összes végére értünk. Diákjaim középiskolai magyar nyelvi tanulmányait lezártnak nyilvánítom, e pillanattól kezdve három hónapon át az érettségire gyakorolunk. Bár három hónap hosszú időnek tűnik, valójában nem sok: a maival együtt összesen hatvankét tanítási nap.
(Már megint azok a fránya, érettségire készülők…) A hét jelöltből – akik médiából érettségiznének – ötnek alakul a projektmunkája, kettőéről viszont továbbra sem tudok semmit. Halálosan megfenyegetem a bűnösöket, ők meg égre-földre esküdöznek, hogy dolgoznak, csupán a legszigorúbb titoktartás közepette. Rántsuk le a művekről a leplet, vonom össze szemöldököm, legalábbis előttem. Még a héten bekövetkezik, nyugtatgatnak, de a hangjukban némi tanácstalanságot érzékelek.
(Egy kolléga a másik érdekében.) Fölhív egy kolléga, hogy közös kollégánk szakdolgozatához (új szakért hajt) – mások mellett – a mi osztályunk diákjainak is kellene kutatási eredményeket produkálni, de nem csinálnak semmit. Jaj, hasít belém, már megint, már megint…! Ígérem, hogy sürgősen tárgyalásokba bocsátkozom velük.
2015. január 27., kedd
(A lányok fogyókúráznak.) Egy szünetben a gyerekeinkre nyitok, látom, a karcsú Eref jó étvággyal éppen szalámis szendvicset falatozik, mellette Erjé és Zévé ücsörög, csak úgy. Kiderül, a tízórait eredetileg Zévének csomagolták gondos szülei. Akkor hát, kérdezem az eredeti tulajdonost: te éhkoppon maradsz? Ó, tanár úr, mondja, most lettünk túl a szokásos éves orvosi fölmérésen, és amikor megláttuk a súlyunkat, rögtön belénk nyilallt, hogy mostantól muszáj fogyókúráznunk… Lám, mindenki kárának akad haszonélvezője.
(A médiatagozatos reklámfilm premierje.) Néhány kiválasztottnak már bemutattam, de a kilencedikes médiatagozatosok teljes nyilvánossága előtt most játszom le a főszereplésükkel készült reklámfilmet. A poénjaikat végignevetik, büszkék magukra és elégedettek. Van köztük egy dadogós diák, tőle külön megkérdezem, mit szól a műhöz: bólogat, hogy nagyon jó.
(Mi lesz az iskolaújsággal?) Sejtelmem sincs, mi lesz az iskolaújsággal… Az eredeti ütemterv szerint már a korrektoroknak kéne olvasniuk a levonatokat, de még a tördeléssel se végzett a kilencedikes, amúgy tehetséges diák, aki most tanulja a szakmát – meg a hozzá tartozó munkafegyelmet. Meg kéne kérdeznem a régi tördelőnket, aki tavaly ballagott el, istápolná-e egy kicsit az utódját…
(Mi lesz az iskolareklámmal?) Nyomaszt, hogy a tizedikesektől új iskolareklámot rendeltem, de eddig különösebben nem lelkesedtek érte… Nagy kockázatot vállaltam, amikor olyan fiatalemberre bíztam, akiről tudom, hogy mindenbe belekezd, de semmivel nem végez! Mára viszont speciális kamerát szereztek, avval nyüzsögnek a suliban. Átvette ugyanis az irányítást egy srác, akit ki akartam vonni a munkából, hiszen ő már többször bizonyította, hogy tehetsége kellő szakmai alázattal párosul… Immár bizonyos vagyok abban, hogy a reklámfilm elkészül, és csak reménykedem, hogy az eredetileg fölkért kolléga tanul az esetből…
2015. január 28., szerda
(Tervezik a tablóképüket.) A osztályunknak bejelentem, hogy megállapodtam a fényképezés időpontjáról a fényképésszel. Viszont, hívom föl figyelmüket, ki kéne találniuk az érettségi tablójuk egészét, elvégre ők az médiatagozat alapítói, mégiscsak örök emléket kéne állítani a történelmi eseménynek… A fiúKábénak helyben beindul az agya, végül mégis abban maradunk, hagyjam őket egy hétig ötletelni, aztán kérdezzek rá, jutottak-e valamire, és amennyiben nem, akkor jelöljem ki az agytrösztöt.
(Bé fia lányok gyűrűjében.) Kora délutánra Bé jön be, hozza öthónapos fiát. A lányok körbeveszik, Eref (a karcsú haszonélvező) ragadja magához a fiatalembert, a többiek – ki megilletődötten, ki kacarászva – nézik a jelenetet. Mögöttük állok: néhány röpke év, és az egykori kislányok anyákká érnek… Elillanóban négy gimnáziumi év?
(A frányák.) Ígéret szép szó: azok közül a fránya, érettségire készülők közül a két bűnös megtérni látszik. A fiúKábé napközben nyom a kezembe egy spirálfüzetet, abban két oldal kézírással teleírva választott esszétémájáról, a szelfiről, Kúesztől pedig este érkezik levél mellékletekkel. Nem kell hát küldenem nekik a selyemzsinórt.
2015. január 29., csütörtök
(Hiányzó kollégát helyettesítek.) Mindennapos eset az iskola világában, most azonban kapóra jön: a saját osztályunkban helyettesítek hiányzó kollégát. Nyerek egy plusz irodalomórát! Meg is tartom, kíméletlenül.
(Kúesz lelke és a kamera.) Hétfőn vitte el a kamerát Kúesz, hogy forgatna az érettségi projektjéhez, ígérte, másnapra visszahozza, keddre viszont lebetegedett. Hiányzott szerdán is, hiányzik ma is, a kamera azonban kellene idebent. Egy diákot fölhatalmazok, hogy a házirend előírásai ellenére bekapcsolja a telefonját, és – ahogy mondják – írjon rá fészbukon. Két óra múlva a beteg Kúesz személyesen hozza a kamerát. Kérdem, egyébként mi a baja. Mondja, lelki. Tudom, lehetnek neki, mondom tehát, hogy vigyázzon magára. Bólint. Miután elment, megkérdem magamtól, helyes-e az efféle reakció egy osztályfőnöktől…
(Még egy korai jelentkező a médiatagozatra!) Egy kolléganő állított meg két napja, hogy ismerőse említette neki, hallotta, nálunk van médiatagozat, és kérdezte, a lányának esetleg lenne-e esélye arra, hogy bekerüljön. Akkor azt mondtam, jöjjenek el beszélgetni, hát itt termettek! Jó benyomást tesz rám a mama, jót a gyerek. Hírünk keltődött volna?
(Egy fogékony osztály.) Fél éve dolgozom együtt egy tizenegyedikes osztállyal: nyitottak és fogékonyak. Ma minden bevezető nélkül levetítek nekik egy 1998-as Bűn és bűnhődés-filmváltozatot, annyival konferálom föl, hogy egy pszichotrillert fognak látni. A végén avval állnak föl, hogy nagyon jó volt! Igen, bólintok, Dosztojevszkij tényleg nagyon jó.
2015. január 30., péntek
(Az influenzajárvány hatása az iskolába érkezésre.) Ma is van három órám a mieinkkel, rögtön az első három: föltűnően sok a hiányzó, szám szerint tizenegy. Állítólag influenzajárvány dúl az országban, no meg nyílt napokat tartanak az egyetemek… És úgy egyébként is péntek van. Négyen végül, kisebb-nagyobb késésekkel, becammognak. Mégse üt le a lábáról mindenkit az a gonosz influenzajárvány?
(Megtekinthetőek az iskolareklám muszterfölvételei!) A tizedikesek megmutatják az elkészült fölvételeket! Most nyugszom meg: látom kirajzolódni a lehetséges iskolareklámot. Minden, ami az intézmény szempontjából fontos, benne van, ráadásul még szórakoztatónak is ígérkezik. Ugyan senki nem rendelte meg, senki nem is hiányolná, csak nekem tétes, ki tudom-e csalogatni az osztályból a produkciót… Ha igen, majd mindenki örül.
(Milyen óra van most?) Kapkodós nap, minden szünetben valami sürgős tenni- vagy megbeszélnivaló, ezért két csöngetés (ki s be) között beszólok egy osztálynak, majd menjenek föl a stúdióba, néhány perc késéssel érkezem én is, aztán, hogy mégse, aztán, hogy mégis. Végül mindannyian a stúdióban, lefut a médiaóra, a médiaszabályozással foglalkozunk, a végére már ott tartunk, hogy miért lehet minden megfontolás nélkül fedetlenül mutogatni a tévében a férfiak mellbimbóját, nőkét meg esetenként miért illetlenség. Amikor kicsöngetnek, egy elszólásból véletlenül kiderül, hogy egyébként irodalomórát kellett volna tartanom az orosz modernség kezdeteiről. Huhh… Összébb kéne rendeznem magam?
(Az istápoló.) Muszáj lépnem az iskolaújság érdekében, különben nagyon elcsúszunk a téli számmal… Beszélek hát az öregdiákkal, részletesen ecsetelem, milyen lassan halad a munkával a tördelő… Rákérdez, segítsen-e be neki. Nagyot sóhajtok, ilyet magamtól sose kértem volna, és kimondom: igen.
2015. január 31., szombat
(Bé fiának keresztelője.) Ma keresztelik Bé elsőszülöttjét. Természetesen ott vagyok feleségestől a templomban: Bé minden körülmények között a félosztályfőnöktársam, persze, hogy élete nagy pillanatának, valahol a hátsó sorokban, én is tanúja volnék.