2. A visszaszokás hete
2014. szeptember 6-7., szombat-vasárnap(Tanmeneteket termelek.) Hétfőre le kell adnom a tanmeneteket! Tizenhármat, egyszerre! Kilencedikekben és tizenegyedikekben heti egy órák (mozgóképkultúra és médiaismeret), kilencedikben és tizedikben heti hármak-négyek (médiatagozat), tizenkettedikeseknek médiafakt heti kettőben, végül – de nem utolsósorban – magyar nyelv és irodalom tizenegyedikben és tizenkettedikben (a mieinknek), utóbbiaknak hetente egyszer osztályfőnöki is. Tanmenetgyártást már nem pályakezdő, viszont még lelkes tanár szakmányban vállal! Megjegyzem, magamnak diktálok vele tempót az egész évben… Egyébként a hétvégén csak egy-két ímél, esemes: úgy látszik, a kölykök átmenetileg megpihennek. Nekem is kéne…?
2014. szeptember 8., hétfő
(Első igazi óra együtt.) Tulajdonképpen most van velük először igazán órám… Hétfőnként egy magyar nyelv és két irodalom, szerdán osztályfőnöki, péntekenként két irodalom. De fél óra most is elmegy az egyebekre: keveset igazolunk, sokat szalagavatózunk. (Így megy majd ez egészen november nyolcadikáig…) Tíz perc alatt gyorstalpaljuk át a világ- és a magyar irodalom történetét a kezdetektől a Nyugatig. Rákérdezek, amit az elmúlt években annyiszor, de annyiszor elismételtem: a válasz néma csönd. Szemükbe mondom, hogy az életkedvemet semmivel el nem tudják venni! Kezdjük az avantgárdot; amikor kiselőadásra lehet jelentkezni, nagy a tülekedés. Egy-egy nem jelentkezőt faggatok, kitől szeretné hallani a kubizmust vagy a dadát, aztán vérfagyasztó ábrázattal bejelentem, hogy értékelni fogom a teljesítményeket. Meghökkenve veszik tudomásul. A tanulás felszínesen, a szalagavató (és az afterparti) mélyebbre hatóan érdekli őket.
(Esza párra lel 2.) Egy szünetben fölkérem a tizenegyedikes Emát, keringőzzék Eszával! Igent mond, én meg örülök, hogy egy probléma megint kipipálva. Nnna, elkezdtük.
2014. szeptember 9., kedd
(Tetszik, nem tetszik.) Jön Bébé, hogy megvan a zene az osztálytánchoz, mire Esbé, hogy az a többségnek nem tetszik… Jön Eszbé, hogy bejöhetne-e a szülőire; elmondaná a szülőknek, amit tudni kell az afterpartiról. Mondom, szeretettel várjuk, ha előtte elmondja azt is, amit a szalagavatóról kell tudni. Jé, szünetekben látok a folyosókon elszánt tekintetű, kezükben tankönyvvel, füzettel órára igyekvőket is! Megüzenem, hogy másnap, az osztályfőnökin végleges döntést kell hozniuk az osztálytáncról. Az utolsó órám után bekukkantok a terembe, összeszedem utánuk a szemetet, letörlöm a táblát, fölrakom a székeket a padokra, bezárom az ajtót, a kulcsot leadom a portán, és azt fütyörészem, hogy fényt látok az alagút végén.
2014. szeptember 10., szerda
(Döntést hozunk.) Mindenki lélegzetvisszafojtva ül: most döntünk az osztálytáncról! Ötletek csordogálnak, ám ha valaki javasol valamit, a többiek rögtön lehurrogják; néhányan poénokat szórnak, néhányan nevetgélnek, a többség hallgat. Bébé bedobja, hogy mondjon mindenki egy ötletet! Eres a táblához pattan, írná a címszavakat. „Nekem nincs”-ek, „csatlakozom az előttem szólóhoz”-ok tömkelege, de azért bekiabálások, hogy ezt írja föl, azt húzza ki… Az idő elhömpölyög, egyen-ketten bejelentik, hogy nekik sürgős ügyben haladéktalanul távozniuk kell, Eref föl is kapja a táskáját, duzzogva kirohan, hogy neki ilyesmire nincs ideje, különben is kicsöngettek. Végül egy javaslatnál lecövekelnek, abban maradnak, hogy Bébé meg a fiúKábé kristályosítsa ki; a többiek szemlátomást szedelődzködnek. Legyen így, sóhajtom a nyüzsgésbe, ti dolgotok. Elköszönünk.
(Száradó zoknik között.) Kora délután van, maradok a suliban – naplóírás, dolgozatjavítás, készülés másnapra –, mert öttől szülői értekezlet. Két és fél óra, közben ottfeledett zoknik száradnak a radiátorokon. Elfelé Eref édesanyja odasúgja: csak az érettségi legyen meg. Bólintok.
2014. szeptember 11., csütörtök
(Direkt nem megyek be.) Hallom a termükből kiszűrődő zajokat: nem megyek be hozzájuk, azt ne higgyék, szétszekírozom őket. Pedig Eszával – akit fölkértem, hogy egy szám erejéig szálljon be az iskolaújság szerkesztésébe – beszélnem kéne. Később Kúesz jön oda hozzám, hogy anyukája sajnos nem tudott eljönni a szülőire, de kérdezi, hangzott-e el valami lényeges… Két percben elmondom, amit szalagavatóról, afterpartiról, osztálykarácsonyról, 12DSóról, ballagásról, érettségiről, bankettről tudni kell. Ha belefér két percbe, mire kellett tegnap két és fél óra…? Eszefet én állítom meg, hogy miért nem voltak a szülei szülőin. Mondja, ő a hibás, ő nem szólt. Mondom, azért én napokkal korábban minden gondviselőnek írtam ám levelet, és üdvözletemet küldöm. Eszbé szól, hogy a szalagavatóra a fodrász rendben, én meg, hogy másnap az első órában, ami egyébként mindannyiunknak lyukas lenne, várom őket a teremben, terjessze. Miért is ne bizakodnék?
2014. szeptember 12., péntek
(Lyukasórán jutubozunk.) Bent az egész osztály! De… Eszef bejelenti, hogy a cések ugyanazt találták ki, és már egy hete dolgoznak rajta. Csönd. Ülünk. Géi szólal meg: menjünk át a stúdióba, nézzünk körül a jutubon, hátha eszükbe jut valami. A fiúKábé fölnyög: minek átmenni? Én: jöjjön mindenki, a fiúKábé meg maradjon. Fél perc múlva mind a stúdióban vagyunk. Indulunk újra nulláról. Valaki végre megszólal: nehogy már másoktól lopjunk… Végül, kicsöngetés előtt három perccel egy ötletre a többség rábólint. Annyi időm marad, hogy elhadarjam: ma szeptember tizenkettedike van, péntek, hétfőn már tizenötödike, november nyolcadika meg – közben őszi szünet – vészesen közeleg…
(Irodalomórán elszámolok magamban tízig.) Még kétszer találkozom velük, dupla irodalom. Szigorúan csak az avantgárddal foglalkozunk! Hatan készültek kiselőadással, gondolom én, de Káem, akit másodikként szólítok, lesüti a szemét, hogy neki nincs. Nagyot nyelek, elszámolok magamban tízig, aztán elmondom – joguk, inkább kötelességük tudni –, hogy a két tárgyból is pótvizsgára kötelezett diák átengedéséhez alku köttetett: tizenkettedikesként napról napra tanul, tanul és tanul, az osztályozónapló lesz rá a bizonyíték. Most ölébe hullott volna irodalomból egy ötös… Ha bárki, ha mindenki föl is adja: én nem.