32. A rádöbbenés hete

2015. április 6., hétfő
(Egy kezdeményező diáklány.) Aznap, amikor fiúk lányokat szoktak locsolni, egy diáklánytól levél érkezik. „Kedves Tanár Úr! Még a szünet előtt beszéltük, hogy ki lehetne küldeni a már kidolgozott tételeket, hogy aki akarja, átdolgozhassa, evvel is haladva a tanulásban. Megtenné, hogy két csokinyuszi és egy csokitojás elmajszolása közt továbbítja? Figyelő diákja és barátja, Eszef.” Örülök, hogy végre valaki kezdeményez. „Kedves Diáklány! Mivel az egyetlen vagy, aki érdeklődést tanúsítasz a tételek iránt, neked küldöm a nálam összegyűlt összes műveket. Géitől nem kaptam a 7.-et magyar nyelvből, Kúesztől a 9.-et, Ereftől a 14.-et és ugyancsak Kúesztől 19.-et. Megjegyzem továbbá, hogy Téká 12. számmal jegyzett tétele teljesen más, mint amit a tételcím takarna: a félreértésre fölhívtam a figyelmét, ám a szerző a maga részéről ennyiben maradt önmagával és másokkal. Irodalomból Géitől a 2. számú nem érkezett meg hozzám. A különböző színvonalakon kidolgozott tételek puszta megléte semmiképp sem értelmezhető oly módon, hogy föltétlenül használhatóak is volnának! Tégy tehát bölcs belátásod szerint. Utóirat. Művi csokinyuszik majszolásával csak ínséges időkben foglalkozom: mostanság sonkák és járulékaik mellett házi répatortán, narancstortán és különböző kalácsokon élek.” Eszef örül a gyors válasznak. „Köszönöm! És csak óvatosan, közeledik a strandszezon!”

2015. április 7., kedd
(Határidő előtt kilenc nappal.) A holokauszt áldozatainak emléknapjára, április 16-ra rám szignálódott a rádiós megemlékezés. Tettem már korábban előkészületeket, de a ma délelőttöt teljes egészében annak szentelem, hogy összevágjak öt percet. Csakhogy… csődöt mondok. Technikai tudásom bizonyul kevésnek, nem tudom a narrátorszöveget megfelelő minőségben rögzíteni: ajjaj, segítséget kell kérnem.

2015. április 8., szerda
(Séta az esőben.) Félosztályfőnöktársammal, Bével – és fiával – találkozom: ballagás előtt (már csak huszonkét nap!) rengeteg a megbeszélendő! Egy ideig toljuk a babakocsit a szemerkélő esőben, aztán kávé, tea mellett ücsörgünk egy cukrászdában, aztán a tabló makettjéhez nyomtattatunk ki neveket egy bevásárlóközpontban, aztán tócsák között szlalomozva sétálunk be a suliba. És egyetlen témánk az osztály, az osztály, az osztály…
(Az osztály.) Mintha nem is egy hét távollét után találkoznánk újra, ugyanúgy élik világukat második otthonukban. Próbálom végigbeszélni velük az elkövetkezendő két és fél hónap teendőit, de közben Géi Gyédével és Eskával diskurál, mintha ott se volnék... Idé szórja poénjait, és mindent háromszor kérdez vissza… Eres jelentkezik, hogy mondandója sürgős, és amikor szót adok, megkérdezi, lesz-e elég zsebkendő nálam a ballagás napján… Eszer, Káem bámul a semmibe… Béel és a fiúKábé egymással tréfáin vihorászik… Végül Eszeffel, az egyetlennel, aki foglalkozik vele, ötletelünk még a tablón. Egy tapasztalt kollégám, miután az osztályfőnöki órát követően kipanaszkodom neki magam, vállamra teszi a kezét: természetes, ha egy tanár ilyenkor már nagyon várja a végét! És ne aggódjam, a diákok legalább ugyanannyira!
(Esza pendrájvja.) Esza – már kabátban – kezembe nyom egy pendrájvot, hogy még ma nézzem meg, ami rajta van! Este tehát nézek: a projektmunkája az érettségire. Az első, aki bemutatja (bár Eská is említette, hogy péntekre hozza). Máris írom levelem. „Hát... ez nagyon erős anyag!... Most mondanám, hogy gondolj bele, ha... ha egy-két hónappal korábban... Nem mondom. Azt remélem, évek múlva majd érteni fogod, amit most még nem (hogy miért mondanám, és mennyire igazam volt és volna, és miért nem mondom stb.). No. Az esszé végére nagyon elkelne szakirodalom! Amit fölhasználtál, és amit olvastál/néztél hozzá. Természetesen jócskán megfelelő netes forrás is, de mindenképpen legyen. Nézesd át még egyszer a szöveget kontrollszerkesztővel! Vannak benne mókás hibák (viszont csínján bánsz a vesszőkkel – ez majd a magyar írásbelin is ketyeg, sajnos)... Tanácsolom, hogy két példányban állítsd elő, maradjon neked is egy. Egyszer még szükséged lesz rá, hogy hirtelen előkerítsd. Ízléses és látványos kiadvány készül! Egyébként meg... örvendek. Nem volt könnyű nap veletek, de most, a végére, végre örülök.”
(Háem fölismerése.) Háem tehetséges, de későn ébredt: évekig nem csinált semmit, februárban meg művészeti egyetemre jelentkezett. A beadandó anyagával is az utolsó pillanatban készült el: este kapom a hírt, hogy az első rostán kiszórták. Háem most ismeri föl, hogy munka nélkül nincs eredmény. Kívánom neki, hogy még idejében ébredjen.

2015. április 9., csütörtök
(Nehéz visszarázódás.) Nehezen rázódom vissza az iskolai hétköznapokba: odakünn tombol a tavasz, nekem meg idebenn óráim, folyamatosan… Tanársors. Minden többnapos szünet után újra hozzá kell szokni a gyerekzsivajhoz, a taposómalomhoz, mindenhez. Próbálom palástolni, amit alig leplezhetek (mert szintúgy nehéz).
(Esza válaszlevele.) Esza huszonnégy óra elteltével válaszol. „Kedves Tanár Úr! Köszönöm, hogy időt tudott szakítani sok teendője közt a médiaérettségire szánt projektfeladatra és esszére. Tanácsait megfogadtam, és javítottam hibáimat. A mű így elkészült, és hamarosan a kezében tarthatja ön is! Örvendek, hogy örömöt szerezhettem.”

2015. április 10., péntek
(Gyakorolunk.) Három óra a mieinkkel. Fölolvasok egy – szerintem – magas színvonalú esszét (egy hete verselemzéssel próbálkozott az osztály): Káem a mennybe megy, amikor ráismer a saját dolgozatára. Négy éven át nem mutatott oroszlánkörmöket, most meg, a finisben…
(Projektmunkák médiára.) A hét médiából érettségiző közül ma először, ígéretének megfelelően, Esbé mutatja meg, milyennek tervezi a pályaművét, amelyet hivatalosan hétfőn kell benyújtania, utána a lányKábé. Idáig állandóan veszekedtem velük, hogy lássanak végre munkához; most végre az az érzésem, megérte a sok hiszti…
(Igazolatlan hiányzások.) Lyukasórámon összesítem a márciusi hiányzásokat, különös tekintettel az igazolatlanokra. Akadnak bőven… Kérdezem a korábban is kérdezett, tapasztalt kollégámat – elvégre, életkorom ellenére, először adminisztrálom egyedül egy érettségiző osztály viselt dolgainak következményeit –: vállvonogatva mondja, hogy immár tehetetlen vagyok. Összefutok a folyosón az igazgatómmal, őt is kérdezem, ő is csak csóválja a fejét, de hozzáfűzi, hogy legalább a látszat kedvéért küzdjek. Megfenyegetem hát a kölköket, hogy aki nem hozza az igazolást, az nem kap végbizonyítványt, annak hiányában meg nincs érettségi, nincs fölvételi…! És vonogatom a vállam, csóválom a fejem.
(Ady, madárcsiripelés közben.) A tizenegyedikeseknek ma memoritereket kell fölmondaniuk (hét Ady-verset kellett megtanulniuk). Menjünk ki a szabadba, javasolják! Kimegyünk, tűz a nap, csiripelnek a madarak, és diákok Adyt szavalnak! Hol a boldogság, kérdezte valaha egy költő: tényleg barátságos meleg szobában, kedves Sándor…?
(Két hét után a tizedikesekkel.) Lényegében a Tragédia-előadás óta, azaz két hete nem találkoztam a tizedikesekkel… Két hete tart az eufória, csak idáig nem beszéltünk róla. Most végre igen; még mentorainkat is kipletykáljuk. Aztán egy diákkal azt tervezgetjük, hogyan fejleszthetnénk tovább a stúdiót.
(A határidő előtt hat nappal.) A megemlékezés a holokauszt áldozatainak emléknapjára… Már kiválogattam a zenéket, megírtam a narrátorszöveget: nem akarnék terhelni senkit, hazahoztam hát az iskolából egy diktafont. Kiolvasom a használati útmutatót, fölmondom a szöveget, a hangminőség végre elfogadhatónak tűnik. Késő estig hangot vágok, aztán a kész produkciót elküldöm két barátomnak, mondanának véleményt. Tíz perc se telik el (a mű hat perc), egyikük máris javasolja, cseréljek ki egy zenét, nem illik az egészbe. Igaza van, csak hát… szeretem. Ez viszont nem érzelmi, hanem üzleti ügy, súgják A keresztapából, jöjjön hát a B terv… De későre jár, megyek aludni.

2015. április 11., szombat
(A határidő előtt öt nappal.) Nem hagy nyugodni a megemlékezés; különben sem tudok aludni. Fölkelek, kiszedem az ominózus zenét, beteszem a tartalékot, hajnalhasadásra elkészülök, elküldöm megint, várok. Már jócskán besüt a nap az ablakon. „Szia! Így rossz érzésem már nincs, stílustörés sincs”, írja az egyik. A másik hív, ő már sokat megélt, ennyit kérdez: nem lesz ebből baj? Hümmögetek, aztán a projektet lezártnak nyilvánítom.
(És még egy kezdeményező diáklány.) „Kedves Tanár Úr! El tudná küldeni a használható tételeket? Köszönettel, Eszer.” Nahát! Valami elindult volna…?