35. A ballagás hete
2015. április 27., hétfő(Géi 3.) Napok óta nagy dilemma: bukjon vagy sem Géi matematikából? Három napja már konzultáltam édesanyjával, milyen megpróbáltatásokat viselne el a család; most anyai levélre ébredek. „Nem agitálni szeretnék, csak kérni... Szeretném, ha Géi ezzel az osztállyal ballagna, ha ezzel az osztállyal lenne a bankettje, ha ezzel az osztállyal találkozna az érettségi találkozón. Azt is szeretnénk, ha mi, szülők ott lehetnénk a ballagáson, hiszen erre várunk négy éve, és azt hiszem, megérdemeljük. Mert ha bukik, akkor mi nem megyünk, ezt férjem határozottan kijelentette, és őszintén szólva a szégyen miatt én sem szívesen nézném a sok mosolygós arcot. Géi nem érdemel semmit, de ez talán most nem csak róla szól... Azt hiszem, pillanatnyi rossz döntései miatt kialakuló helyzete évek múlva sokkal nagyobb hatással lesz az életére, mint amilyen koppintást adnának az orrára most. Az érettségin bizonyíthat vagy elbukhat, az már csak rajta múlik! De könnyebben haragszik majd maga körül mindenkire, ránk is, önre is, ha nem mehet érettségire, mert félek, nem magában fogja keresni a hibát, hanem majd bennünk. Az érettségin ezt nem teheti. Ott csak ő lesz és a tolla... Ott nem lehet ujjal mutogatni másra. Kérem tehát, ha lehet, akkor döntsön ezek megfontolásával, és nagyon remélem, a gyermekem ezt meg fogja hálálni önnek. Köszönöm, hogy szánt időt, hogy megbeszélje velem, és fontosnak tartja egy ennyire háládatlan gyerek sorsát!”
(Tabló-mizériák 2.) Még két nap – és a tablónknak készen kell lennie! Ma este Bébé elhozza a betűfestőtől, holnap Eszef kifehéríti a hiányzó vonalakat, és fölragasztja a hiányzó képeket, holnapután reggel az üveges szállítja az üvegeket, amelyeket a fiúKábé apja fölcsavaroz. És délben, a tanárbúcsúztatón bemutatjuk!
(Még egy főpróba szövegértésből.) Egy héttel az írásbeli előtt, főpróbaként még egy szövegértést írnak. Előtte elmondok egy lehetséges trükköt: visszafelé érdemes dolgozni! Előbb a feladatokat érdemes átfutni, és csak utána olvasni a szöveget, amikor már a fülükben van, mire érdemes konkrétan koncentrálniuk. A főpróbán – két kivétellel – mindenki ötven százalék fölé megy…
(Osztályozó konferencia.) Az osztályozó konferenciára már úgy ülünk be, hogy megegyeztünk: bármit döntünk mi – az igazgató és az osztályfőnök – azt a matektanár támogatja. Az igazgató hajlana rá, hogy tizenkettedik végén Géi bukjon meg, hiszen avval nem az érettségi statisztikát rontja. Az én álláspontom évek óta változatlan: mindenkinek megadnám az esélyt, hogy maga irányítsa a sorsát. Végül Géi matematikából – kettes. Az osztályozó konferencián – üzenetértékkel – kiosztunk ugyan szorgalomból néhány további kettest, de senkit nem buktatunk meg.
(Bentalvás.) Hétfőről keddre virradóan az iskolában alszunk. Huszonháromból tizennégyen – meg én. A kölkök este hétig a termet festik, héttől kilencig kötelező érvénnyel tanulnak, aztán együtt majszoljuk el a megrendelt óriáspizzákat. Ők tele hassal még próbálnak a tanárbúcsúztatóra, én viszont észrevétlenül fölszívódom: rejtőzik a suliban egy titkos ágy. Beveszem az altatómat, kicipzárazom a hálózsákomat, aztán sejtelmem sincs, mi történik a stúdióban, ahol – elvileg – ők térnek nyugovóra.
2015. április 28., kedd
(Bentébredés.) Hajnalban ébredek. Teszek-veszek, háromnegyed hétkor rájuk nyitok, még mindenki alszik. Hétkor le akartunk menni a boltba, hogy együtt reggelizzünk: ez elmarad. Háromnegyed nyolcra mindenki órára megy.
(Teremfestés.) Persze ez a tanítási nap többnyire már csak beszélgetős, hiszen a jegyek lezárva. Már csupán az érettségi tárgyak tanárai gyakoroltatnak. Közben pedig alakul az osztályterem: a második fehér réteget kenik a falra, és padokat, székeket, szekrényeket súrolnak…
(Órák más osztályokban.) Mindeközben az élet nem áll meg: más osztályokban órarend szerint tartok magyar- és médiaórákat. Az eszem persze a mieinknél jár, de próbálok koncentrálni a stilisztikára, különös tekintettel a metafora és a metonímia közti különbségre meg a filmnyelvre, azon belül a mizanszen eszköztárra és a montázsfajtákra…
(Bizonyítványírás.) Délután, amikor mindennel végzünk, amikor minden diák elhagyja az épületet, kivéve Eszefet, aki még a tablót tökéletesíti, Bével naplót írunk meg bizonyítványokat meg törzskönyvet meg statisztikát… És persze korántsem érünk a feladatok végére.
2015. április 29., szerda
(Kész a tabló!) Reggel fél nyolc óta szaladgálok: még javítani kell a festésen, még ki kell fizetni az üvegest, még le kell fényképezni a kész művet, de délelőtt tíz óra felé szólnak értem: jöhetek, kész! Mint a Mona Lisa a Louvre-ban: tabló a stúdióban. Műalkotás.
(A hiányzások összesítése.) Amíg az ifjúság a tanárbúcsúztatóra készül, én a saját kuckómban a hiányzásaikat összesítem. Mind az igazolt, mind az igazolatlan órák számát föl kell tüntetni a bizonyítványban… Az utolsó hetekben a diákok ugyan többnyire bejártak, akik viszont megbetegedtek, már nem hoztak orvosi igazolást, szóval… vagyis… De végül valahogy minden szám kiforrja magát.
(A tanárbúcsúztató.) Harminc-negyven vendég érkezik: a szomszéd teremből kell még székeket áthoznunk. Az egyetlen osztály vagyunk, amely a háttérembereket is meghívta! Iskolatitkár, gondnok, gazdaságis, büfés, takarító ünnepi ruhában… A kölkök beszédet mondanak, énekelnek, ajándékot osztanak: meghitt, meghatott, megilletődött háromnegyed óra.
(Záróakkord: takarítás.) Amikor a stúdió kiürül, lábnyomok felejtődnek a balettszőnyegen, csomagolópapír-fecnik a parkettán, morzsák a szanaszét heverő tányérokon… A kölkök persze szétspriccelnek. Néhányat még összevadászom, aztán másfél órát takarítunk.
(Feleségem kérdése.) Este feleségem megkérdezi, hogy érzem magam. Ő is tanár, nehéz becsapni. Elmondom, nekem egyedüli túlélési stratégiának az válik be, hogy amint az egyik feladat véget ér, azonmód belekezdek a másikba. Még tehát holnap a régiek zárásán, aztán holnaputántól már az újak nyitányán töröm a fejem.
2015. április 30., csütörtök
(Még egy kis reggeli bizonyítványírás…) Korán bemegyek, hogy még beírjam, kinek miből van mentessége. Beírom, igazgatóm aláírja, lepecsételi: ez is megvan.
(A ballagás.) Ha szeretném kihűteni mindazt, ami idebent melenget, neked, Lájvszkúl Dájöri, elmondanám, mi minden történt. Fénykép is alig készült: minden pillanat ugyanabban a benti raktárban, amelyhez egyelőre a kulcs rejtekhelyét sem kutatom.
(Ballagás utáni koccintás.) Miután diákok, rokonok elhagyják az épületet, mi, tanárok, huszonöten-harmincan összeülünk a könyvtárban egy koccintásra. Az egyszeri koccintásból észrevétlenül még egy és még egy lesz, abból kifejezett borozgatás fejlődik ki; délutánba, alkonyatba, éjszakába nyúló. Szép nap.
2015. május 1., péntek
(A semmi.) Ébredéstől nincs más, csak a semmi. Büszkén elnagyképűsködött túlélési stratégiám? Reggel lesz, aztán nappal, aztán este, és nincs más, csak a semmi. Egészen elalvásig. Ők viszont, ebben bizakodom, egész nap föl se állnak a tankönyveik mellől!