38. Mégmár hét

2015. május 16-17., szombat-vasárnap
(Iskolátlanított hétvége.) Hitvesemmel az ősz óta nem jutottunk el szeretett Zamárdi felsőnkre, mert minden hétvégét Budapestre táblázott be az élet, de egy-két kötelező tavaszi teendővel muszáj végeznünk. Most vagy soha – iskola nélkül! Szombat reggel indulunk, vasárnap délután hazaérkezünk: tesszük dolgunkat (ahogyan a hajdani régiBébé mondta). Huszonkilenc óra (közben némi alvás). Itthon, vasárnap délután kései ebéd, némi szundikálás, este focimeccs a tévében – bajnok a Barcelona! –, utána film.

2015. május 18., hétfő
(Harmincöt percért egész nap öltönyben.) Mindössze harmincöt percért feszítek egész nap öltönyben, torkomon nyakkendővel: 8.00-kor kezdődik az írásbeli érettségi fizikából; én 8.35-ig vagyok folyosóügyeletes. Országszerte kánikula, saját levemben előbb fövök, aztán sülök. És húsz, elszámolhatatlan perc: 8.05-kor megnézem az órámat, mennyi van hátra, aztán – egymagamban a kihalt folyosón – mellemre hanyatlik a fejem (az első pillanatban kényelmetlen), egy pislantás erejéig lehunyom a szemem (az meg milyen kellemes), és legközelebb 8.25-kor csodálkozom a percmutatóra…
(Nulladikos tervek.) Holnap nulladik típusú találkozás az új osztállyal, a leendő médiatagozatosokkal! Levelet váltok a forgatókönyvről Bével, akit már korábban fölkértem consiglierének, konzultálok az igazgatómmal, az iskolatitkárokkal, a kilencedikes-tizedikes médiatagozatos segítőkkel, szövegeket fogalmazok, papírokat írok, fénymásolok… Indul a show! Dehogy osztályfőnöki óra, dehogy szülői értekezlet: színház!
(Szórakozottság magánügyben.) Két lyukasóra erejéig – magánügyben – bemetrózom, begyalogolok a belvárosba. Dolgom végeztével ugyanez fordítva: gyalog, metróval. Két megálló a föld alatt, a másodiknál leszállok: ott és akkor ismerem föl, hogy rossz irányba utaztam… Hol járhattam fejben…? Majdnem – ó, szórakozott gimnáziumi tanár! – lekésem a becsöngetést.
(Kicsike fakt…) A tizenkettedikesek azt gondolják, minek már nekik médiafakt, de a három tizenegyedikes kéri, folytassuk. Kell ennél nagyobb siker egy tanárnak? Rövidfilmeket nézünk, röviden elemzünk. Kicsike fakt: jól érezzük magunkat magunkban.
(Három téma a tantestületi értekezleten.) Három témával hozakodom elő a délutáni tantestületi értekezleten: kezdem a nulladik típusú találkozás tervével. Folytatom avval, hogy mi, leendő ofők azt gondoljuk, újítsunk, és kezdjünk szeptemberben egy hét tanulásmódszertannal! És zárom avval, hogy az iskolaújság őszi számához a tanároktól várunk cikkeket arról, miért szeretik… a tárgyaikat. Mi más, mint Miért szeretjük? lenne a címe. Önmarketing, ha összejön (a hasonlóból, amit három éve adtunk ki Miért csináljuk? címmel, két utánnyomás szükségeltetett): októberben, az első nyílt napon kéne berobbannunk vele!

2015. május 19., kedd
(Sok eredményt tudunk már.) Tudjuk már a százalékokat magyarból, töriből, matekból… Sok eredményt tudunk. Összességükben – jobbak a vártnál! Örülök is; kissé meg is nyugszom.
(Ténfergők…) Lassan rövidebb ideig tartana fölsorolnom, kivel nem találkozom a régiek közül lépcsőkön, folyosókon, mint azt, kivel igen. Csellengnek, ténferegnek, lődörögnek, meg-megállítanak valakit, csevegnek… Hiányozna a suli? Nehéz megszokni – Bé kopirájtos kifejezésével – a gimimentes életet?
(Normális meder.) Mindeközben persze más osztályokban normális mederben folynak az órák: nekem magyar a 11.C-ben, média a 9.B-ben, a 9.C-ben, a 11.A-ban, a 11.B-ben, a 11.C-ben, a 11.D-ben… És persze a médiatagozat a 9.D-vel meg a 10.D-vel. A diákok többségét – vészesen közeledik az év vége! – már az érdekli, hányasra állnak, meg hogy javíthatnak-e. A médiatagozatosokkal be kéne fejeznünk az elkezdett projekteket: egy filmet a kilencedikesekkel, a jövőre forgatandó szappanopera szinopszisát a tizedikesekkel… És az idén még megjelentetnénk egy téli-tavaszi összevont számot az iskolaújságból is. Könnyű, amikor mindenki dolgozni akar: az a nehéz, hogy ekkora tömegben mindig akad megbízhatatlan ember. Aki másfél hete nem teszi közkinccsé a nála összegyűlt fotókat. Aki lelkesen bólogat, amikor forgatni indul, aztán véletlenül kiderül, hogy a helyszínről meglóg… Ez is „folyás normális mederben”?
(A nulladik típusú találkozás.) Délután négytől elkövetkezendő négy évem legeslegeleje: a leendő kilencedikes, médiatagozatos osztály diákjainak és a diákok szüleinek nulladik típusú találkozása. Hetvenöt perc együtt: az egyik teremből a másikba élőben közvetítjük a történéseket. Gyerek, felnőtt: csupa csillogó szem, csupa mosoly. Csupa remény vagyok én is.

2015. május 20., szerda
(Három kétjegyű szám.) Az illetékes tanárnő kér, hogy értesítsem a három biológiából érettségizőt, hány százalékot értek el. Egyesével írom meg Béelnek, Eresnek, Eszbének a kétjegyű számokat. Egy visszaír, hogy más forrásból már tudta, egy megköszöni az információt, egy minden különösebb reakció nélkül tudomásul veszi.
(Közeledik egy kolléga.) Bandukolok az utcán az iskola felé, amikor szemből egy kolléga közeledik. Hát te, kérdezi. Ilyenkor szoktam osztályfőnöki órát tartani, vigyorgok. Nevetünk mindketten: lám, ballagás után az ofő egymagában odabent, amíg az osztálya szerteszét…
(Eres levele.) Délután Eres levele hull ki a postaládából. „Hogy érzi magát a tanár úr most, hogy már nem keserítjük a napjait? El se hiszi, mennyi minden történt velem… Persze első a tanulás. Megnéztem Az anyám tyúkját hétfőn! Nagyon tetszett, a tanár úr pedig legyen mérhetetlenül büszke magára, mert az elmondott versek 60%-át a tanár úr miatt ismertem/tudtam, a 40%-ot már én tettem hozzá. De ha a tanár úr nincs, valószínűleg nem ismertem volna azokat sem, mert az olvasás szeretetét azért vezettem be pluszban, mert amikor órákon rágtuk-rágtuk azokat a novellákat, amelyeket senki nem értett, nekem meg szólnom volt tilos, na, pont akkor kaptam rá a »nézzük, mi van még a könyvben« életfelfogásra! Szóval, azt hiszem, szerelmes vagyok József Attilába meg Radnótiba is!”
(Így szőjük terveinket Bével…) Bé bejön a suliba, hogy találkozzék az iskolaújság tördelőjével (egy kilencedikes lánnyal), velem megírná a statisztikát, előkészülnénk a pénteki szerenádra, a jövő szombaton kezdődő, négynapos edzőtáborra Kőröshegyen: végül semmivel nem jutunk semmire. Másokkal is megesik ilyesmi?

2015. május 21., csütörtök
(Mi lesz a projektmunkák értékelésével?) Eredetileg szerda délután akartam végezni a hét médiás projektmunka értékelésével, de a próbálkozás, finoman szólva, kudarcba fulladt. Gondoltam, majd ma. Csakhogy rohanás az egész nap, hozzá se nyúlok a mappákhoz… Mi lesz veletek, projektmunkák? (Talán péntek délelőtt, vagy ha akkor sem, hát a pünkösdi hétvége három napjában, együtt az írásbelikkel…)
(Béel és az emlékek.) Váratlanul Béel tűnik föl: hogy beülhetne-e a stúdióba, mert leszedne ezt-azt (állóképet, mozgóképet) a gépről, eltenné emlékbe. Naná! Örülök, hogy van, akinek fontos.
(Írják az írásbelit médiából.) Mielőtt kezdik írni az érettségit médiából, még néhány intelemmel, bíztató szóval bekukucskálok hozzájuk. Mind a heten visszamosolyognak… Aztán becsukom magam mögött az ajtót, hiszen a szabályok értelmében szaktanár a környékükön sem tartózkodhat.
(Zévé esemese.) „Hivatalosan is alkalmas vagyok tanárnak! Kiemelték a motivációs levelem minőségét. Köszönöm”, írja Zévé. Azonmód válaszolok: „Megint egy lépcsővel följebb!”

2015. május 22., péntek
(Hátizsákomban médiaérettségikkel.) Ma átveszem a hét lezárt borítékot, benne médiából a – remélem – kitöltött, helyesen kitöltött feladatlapok. Begyömöszölöm mindet a hátizsákomba: három napom van, hogy kijavítsam.
(Megint Géi.) 12.38-kor, jelzőcsöngetéskor bemegyek a tanáriba annak az osztálynak a naplójáért, akikkel két perc múlva kezdem az irodalomórát. Két angoltanár állít meg. Közlik, nincs mit tenni, Géi az érettségin bukik angolból. Derült égből a villám. Matekból megmenekült, angolból vérzett el. Hogy egy feladathoz nem írt semmit, az nulla pont, ha nulla, akkor minden nulla, a szóbelin még akkor is lehetetlen fölhúzni, ha anyanyelvi szinten beszélne. Lesújtva állok, tíz percet késem az óráról, ott se vagyok képes másról beszélni, mint Géiről, Babits Esti kérdését is rá szabom: „miért nő a fű, hogyha leszárad?”
(Szerenád.) Géi nem jön el a szerenádra. Mi, ofők, Béék harmadik emeleti erkélyén állunk, ők, huszonháromból tizennyolcan odalenn. Énekelnek két dalt, aztán fölcammognak, és másfél órát limonádézunk, pogácsázunk.