3. Kezdeti nézeteltérések hete
2014. szeptember 13-14., szombat-vasárnap(Káem pénteki történetének folyománya.) Szombat reggel beszámolok a pénteken történtekről Káem szüleinek. Megírom, hogy nem értem, és ebben, gondolom, nem vagyok egyedül. Vasárnap este érkezik a válasz. „Sajnos mi értjük. Nem azért nem írt leckét, mert nem akart, hanem azért, mert elfelejtette, hogy irodalomból volt házi feladata. És TÉNYLEG elfelejtette, mert éretlen... (Ez persze nem mentség arra, hogy nem csinálta meg. Mi is számon kértük rajta.)” Immár mindenki ért mindent, de történjék bármi, 2015. május 4-én reggel nyolc órától írásbeli érettségi magyarból!
2014. szeptember 15., hétfő
(Villámdolgozatot írnak a késve érkezők.) Első óránk van: a többség időben bent, hárman viszont késnek. A tantestület abban állapodott meg, hogy a későkkel – nevelési célzattal – villámdolgozatot íratunk; hát teszem. Az egész osztálynak diktálok öt szót, de csak hármukét osztályozom. Az eredmény: két kettes, egy elégtelen. Másnap levél érkezik. „Kedves Tanár Úr! Szíven ütött, hogy gyermekünket apró igazságtalanság érte késése miatt. Aznap háromnegyed ötkor kelt, majd leballagott a tőlünk két kilométerre lévő buszmegállóba. A busz késéséről hivatalos igazolást a végállomáson adnak, tavaly már eljátszottuk ezt a balettet, végül tekintettel a körülményekre (Budapest-Esztergom vasútfelújítás, 2. évad) felmentést kapott a gyerek… Kérem, vonja vissza ez iránti haragját.” Ettől még a röpdolgozatot nem kellett volna egyesre írni.
(Káem pénteki történetének folyománya 2.) Káem kiselőadást tart a kubizmusról! A pénteki elégtelen és a hétfői jeles átlagára, azaz közepesre értékelem.
(Lina segít.) Egy szünetben ketten-hárman Linával, az olasztanárnővel beszélgetnek. Odaszólok, hogy csevegés közben, néha szuggerálja őket, hogy „Osztálytánc, osztálytánc…” Egy szünettel később jön Lina, hogy esetleg egy egész zenekart tudna a választott Ederlezihez, de kéne egyet-kettőt telefonálnia az érdekükben… Óh, nem remélt segítség!
2014. szeptember 16., kedd
(Esza bevonódik az iskolaújság szerkesztésébe.) A tavaly érettségizett Kruppa Levi, aki az iskolaújság őszi számát – „mint vendég” – tördelné, a megbeszélt időben, fél tízkor vár a megbeszélt helyen, a könyvtárban. Kikérem Eszát, a leendő segédszerkesztőt a harmadik óráról, hogy együtt nézzék végig az eddigi anyagot, és írják össze, mit kell még rendelnünk. Esza édesanyja egyébként előző nap járt nálam: végre egy gyerek, aki körül rend van.
(Lina segít 2.) Kiderül, hogy a zenekar pénzt kérne… A nagyszünetre röpgyűlést hívok össze, be tudna-e adni mindenki kétezer forintot, lenne ötvenezrünk, az már valami, ha nem is sok… Megkérdezem azt is, hogy amennyiben valakinek gond a kétezer, befizetnék-e helyette mások. Igen és igen! Csakhogy ki tanítja be a táncot? Ki vezeti a próbákat? Népakaratra már nincs idő, kijelölöm Erjét, aki tiltakozik, mondván, a néptánchoz nem ért, de mintha büszkeség töltené el, milyen fontos szerepet kap… (Kilencedikben már tanított be táncot az osztálynak, igaz, az hipp-hopp volt.)
(Esbé visszafordul.) Délután, elfelé, még benézek a könyvtárba. Bé helyén most új könyvtáros, szóba elegyedünk, beszél és beszél, közben bejön Esbé, megáll, percekig némán vár, aztán kifordul. Visszahívom: csak nem akart zavarni. Mondom, zavarjon bátran, mi csak locsogunk. Esbé könyvtári gyerek, szereti az akolmeleget; meg ne hűljön odakünn.
2014. szeptember 17., szerda
(Káem kérdez.) Káem csőrét változatlanul piszkálja a média, a médiafakt, ami, sajnos, egybeesik a muszáj matekkal, de kérdezi, ki lehetne-e valamit találni… Mondom, első a matek, az kötelező érettségi tárgy, a média csupán élvezet, de… valamit majd kitalálunk. Titokban örülök, hogy Káem akar valamit.
(Lina segít 3, én elszomorodom.) Újabb röpgyűlés a nagyszünetben, de már tudják Linától: holnap jön egy srác, mutat autentikus zenéket, be is tanítaná a táncot, a szalagavatóra meg hozná a zenekarát. Élőznének! Kérdem, fölspékelik-e a maguk erejéből valamivel: a szokott flegma csönd. Ötletek majd holnap, tanár úr, mondják, és mert a tanítási napnak vége, sietnek el. Lina még órán; megvárom, megköszönöm a segítséget, és kicsit kesergek.
2014. szeptember 18., csütörtök
(Háemre bánat tör.) Egy-két hete kérdezte Háem, lehet-e olcsóbban jegyhez jutni a szalagavató bálra. A tizenkettedikesek kettőt kapnak ingyen, minden további jegy ezerötszáz forint: ő viszont legalább tíz vendéget hívna! Mostanra biztos a válasz: semmi kedvezmény. Kérdezi, akkor mire megy el az a sok pénz – szerinte úgy másfél millió –, amit beszedünk a négy osztály diákjaitól. Mondom, csak a sportcsarnok bérleti díja kilencszázezer! És a maradék, kérdezi. Beszélek a főszervezővel, tegyük nyilvánossá a költségvetést, mielőtt bárki bármit gondolna.
(Káem válaszra vár.) Jön, kérdezi, kitaláltam-e valamit. Mondom, befogadom levelező hallgatónak! Örül, már megy is lemondani a bioszfaktot.
(Lina segít 4.) Lina mondja, a leendő tánctanárnak valami közbejött, másnap háromra érne a suliba. Eldől tehát: a pénteki tanítási szünet napján a kölköknek be kéne jönniük, én viszont nem megyek a tanári kirándulásra (amiért a diákoknak szünet, és ahová egyébként szívesen mentem volna).
(Bébéék stúdióba vonulnak.) Nem tudom, mit csinálnának, nem is kérdezem, de Bébéék elkérik a stúdiót délutánra. Üres, mehetnek. Kérdem: osztálytánc, osztályfilm? Bébé elmosolyodik, fejét ingatja. Órákkal később, amikor indulok haza, Bébé jön szembe a folyosón. Kérdezem, végeztek-e: megint fejcsóválás. Mindegy, örülök, hogy valamit legalább csinálnak, még ha nem is szalagavató.
2014. szeptember 19., péntek
(Lina segít 5, bár ő maga kirándul.) A kapuban várom a leendő tánctanárt. Zsolt zenekarostól érkezik, az osztály huszonhárom diákjából meg tizenegyen. (Hárman jelezték előre péntek délutáni elfoglaltságukat, kisebb-nagyobb késéssel befutnak még négyen, öt diákomról sejtelmem sincs.) A jelenlévők a cigánytánccal alapvetően rokonszenveznének – kivéve Enelt, aki odasúgja a többieknek, hogy ő aztán nem táncol –, de pillanatnyilag kérdés, hogy a tánctanár egyáltalán elvállalja-e a munkát. Mi lesz, ha nem? És mi lesz, ha igen? Hat hét múlva szalagavató, és nem tartanak sehol! Három hete tart a tanév: ideje az első hullámvölgynek. Előbb Linát hívom föl, hogy elmondjam, még nem szerződtünk, utána Bét, aki egy-két mondat után megjegyzi, hallja a hangomon, hogy le vagyok törve… Mondom neki, ez mind nem fontos. A fontos a család. Hazamegyek én is az enyémhez. Tudatában vannak-e a diákjaim, hogy ők a második családom…?