42. A legvég legkezdete

2015. június 15., hétfő
(Lógás közben…) Ugyan munkanap a hétfő, de lógok a munkahelyemről… Reggel érkezünk haza Zamárdi felsőről, a tanévzáró meg délután háromkor van: rövid gondolkodás után arra jutok, megtartják nélkülem is. Legföljebb biodíszlet lehetnék, viszont nekünk, tizenkettedikeseknek lesz sajátunk az érettségik zárultával. De állítja valaki, hogy nem dolgozom? Folyamatosan aktualitásokról beszélünk Bével, aki egyébként minden szabad percében ajándékkönyveket köt!
(Diákok nem, olvasók igen.) Szeretett tanítványaim közül senki nem ír, senki nem hív. (Nyilvánvaló: ők meg minden szabad percükben készülnek a szóbelikre!) Hozzájuk képest a Dájöri olvasótábora? Együtt lélegzik az eseményekkel! Géinek sejtelme sincs, hányan szorítanak érte.

2015. június 16., kedd
(Levél az újaknak.) „Gratulálok mindenkinek a nyolc általános sikeres elvégzéséhez”, kezdem hat pontból álló levelemet az újakhoz. Írok a közelgő beiratkozásról, a nyárra ajánlott könyvek múlt heti átvételéről (megemlítve nyolc nevet a huszonnyolcból, akikről se kép, se hang), a még hiányzó levélcímekről, mert van gyerek, akinek a szülejéhez, illetve szülő, akinek a gyerekéhez nincs közvetlen elérhetőségem. Vészjósló fenyegetést rejtek a sorok közé: „Különben a nagy titkok rejtve maradnak!” Türkizzel kiemelve megírom, mi a nyári feladvány: négy oldal szöveges, képes napló a gimit megelőző nyárról. E matériából szeptember elejére első közös könyvünket állítanánk össze… Írok a leendő gólyatáborról (a programját még ki kell találnom), és küldök nekik panorámaképet (levélírás előtt csináltam) leendő osztálytermünkről, hogy spekuláljanak, milyen legyen. Végül zárom soraimat: „Ha bármi van, megtaláltok/megtalálnak…, bár nem árt időnként némi nyaralás is.”
(Levél a régieknek.) „Üdv mindenkinek! Csak emlékeztetőül: viszlát június 19-én, pénteken reggel 7.15-kor a suliban, ünneplőben! Aznap nyitás. Aznap tudható meg, ki melyik napon szóbelizik. Aznap tesiből gyakorlati vizsga. Aztán hétfőn, kedden, szerdán szóbelik, szerdán este zárás. Aztán csütörtökön délelőtt évzáró és bizonyítványosztás. Aztán csütörtökön 18.00-tól bankett. Mindent bele!” Azt nem említem, hogy nekem még csütörtökön délután és pénteken délelőtt beiratkozás, pénteken délután pedig tanévzáró tanári értekezlet. Aztán hétfőtől szabadság…
(Háem kérdez.) Rácáfolandó a tegnapi állításomra, hogy ugyanis túl nagy a csönd, jelentkezik Háem. „Kedves Tanár Úr! Körülbelül mennyi időt vesz igénybe a 19-i megnyitó?” Válaszolok, hogy elnökfüggő. Aztán megint ő. „Rendben, köszönöm! Még egy kérdés: a magyarérettséginken lesz memoriterből felelés, és, ha igen, választható vagy megadják?” Én mint vizsgáztató, magamtól nem kérdezek memoritert, írok vissza, de ha valaki fejből idéz, az elegáns.
(Meghívó bankettre.) Ideje, hogy amit idáig halogattam, megcselekedjem: megírjam, sokszorosítsam, kiosszam a tanároknak a meghívókat az érettségi bankettre. Akikét postázni kell, ahhoz a két iskolatitkár segítségét kérem. És egyúttal kérdezem is őket, eljönnének-e, hiszen oly sokat tettek a gyerekekért… Erről eszembe jut, hogy gazdasági vezetőnket is hívjam, akinek leolvasom az arcáról a meglepetéssel vegyes örömöt… Őt nem szokták hívni, mondja. Pedig, mondom én, te intézed pénzügyeiket, vagyis köztünk a helyed!

2015. június 17., szerda
(Tevő-vevő tanár.) Teszek-veszek odabent. Biztonsági okokból két vincseszterre írom ki négy év összes álló- és mozgóképét, közben amerre járok, rendet rakok, beszélget velem az igazgatóm, beszélgetnek velem az igazgatóhelyetteseim, megállítanak egy-egy szóra a kollégáim (vagy én őket), írásban válaszolok az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjének kérdéseire, hogy a hétvégén megírhassa a beszámolóját. Fölhív egy anyuka a régiek közül. Váratlanul új anyuka toppan be. Semmi különöset nem csinálok, abból viszont annyi mindent, hogy észre se veszem, elröpül az idő. Ismeritek ezt a tötymörgő aktivitást, ugye? És mennyi teendőt halasztok későbbre!

2015. június 18., csütörtök
(Bébé kérdez.) Rögvest reggel Bébé éjszakai kérdésével szembesülök. „Tanár úr, mekkora az esély arra, hogy pénteken érettségizünk?” Ha nem mondtam el százszor, akkor egyszer sem. Mindenesetre megnyugtatom, hogy – a tesis gyakorlatozókat leszámítva – az esély nulla.
(Sorozatos veszekedések Bével.) Rengeteg függő ügyünk van az érettségi büfétől az ajándékokon át az elismerő oklevelekig… Csakhogy Bé Kőröshegyen, én Budapesten, és bár ma háromszor is beszélünk, mindháromszor összeveszünk. Utálok veszekedni, különösen Bével.
(Az est fénypontja.) Este kilenc után levél a szülői levlistán (a címzettek között én is szerepelek). „Kedves Szülőtársak! Holnap mindenki megtudja, melyik napon szóbelizik a gyermeke. Kérlek benneteket, aki nem tud személyesen részt vállalni a büfé működtetésében, az a gyermekével küldjön 1000 Ft-ot a költségekre. Amelyik nap vizsgázik a gyermek, aznap hozza a pénzt, amit oda tud adni az aktuálisan feladatot teljesítő szülőnek. Az nem megy, hogy kb. hat ember vigye a vállán három napon keresztül a dolgokat, és fizessen mindent!” Milyen gördülékenyen működtek együtt négy éven át, az utolsó pillanatban meg összemarakodnak…? Nekikeseredem, és elhatározom, a lábamat be nem teszem a büféjükbe: viszek magamnak szendvicset, teát meg főzök, ahogyan szoktam máskor is. Jól kiszúrok velük, ugye?

2015. június 19., péntek
(Nyitány.) Negyed nyolcra érkeznek a gyerekek. Fél nyolckor megalakul a vizsgabizottság. Nyolckor bevonulunk a vizsgaterembe, hivatalosan is kezdetét veszi a 12.D érettségije. Negyed kilenckor a vizsgázók megtudják a sorrendet: aki hétfőn kezd, örül, hogy hamar túlesik az egészen, aki szerdára marad, örül, hogy kap még két nap fölkészülési időt. Fél kilenckor kezdődik a gyakorlati vizsga tesiből: a lányok közül Káem és Eref, a fiúk közül Géi, Gyédé, Esbé és Eská érintett.
(Zévé arca.) Azt azért látnotok kellett volna, feleim, amikor Zévé meghallotta, hogy megvan a remélt pontszáma emelt szintű töriből! Mert evvel nyer ötven pluszpontot, amivel – nagy valószínűség szerint – fölveszik magyar-történelem szakos tanárjelöltnek! Nagyobb boldogság más boldogságát látni, mint a sajátunkat érezni, régóta tudom.
(Egy hosszú beszélgetés.) Miközben az érettségizők az udvaron mutatják be tudományukat kézilabdából és labdarúgásból, hosszan beszélgetek egy kolléganővel. Ő szólít meg, hogy mit gondolok egy konkrét osztályról. Közösen próbáljuk megfejteni a paradoxont, hogyan lehetne olyan társaságot munkára serkenteni, amely munkakerülő. Most derül ki, hogy amiről eddig azt hittem, csak az én kudarcom, másokat is nyomaszt! Végül arra jutunk, napjaink iskolája túlnőtt azon, hogy kötött kezű tanárok próbálnak egymagukban átevickélni akadályokon: mostanság több szakma szakembereinek kellene összefogniuk a gyerekekért.
(Elnyúló végjáték.) Tulajdonképpen április 30-án, a ballagás napján egyszer már abbahagytuk. Attól kezdve június 25-ig, amikor az érettségi bankettet tartjuk, olyan, mint sakkban az elnyúló végjáték… Talán magát a ballagást is az érettségi utánra kéne hagyni?

2015. június 20., szombat
(Romokban.) Nem tudom, mitől, de romos fáradtsággal indulok neki az utolsó szakasznak. Két napom van, hogy hétfőre föltöltsem magam energiával… Ma ezer apró tennivaló, de holnap, megfogadom, ugyanazt teszem, amit a diákjaimnak tanácsolok: már nem használom az agyamat, hanem próbálok kikapcsolódni.
(Bé hosszú hallgatása.) Bé harmadik napja nem szól hozzám.