44. Utózöngék hete (előzöngékkel)
2015. június 28., vasárnap(Érzés születőben.) Ismeretlen érzés kerít hatalmába. Tényleg ismeretlen: honnét ismertem volna? Élemedett korom ellenére sosem voltam még nagykorúsodott, elballagott, leérettségizett diákok – immár - egykori osztályfőnöke! Óvatosan megfogják majd a szélemet a csipeszükkel, és besorolnak a bélyegalbumukba? (Még mindig jobb, mint begombostűzve feszengeni egy rovargyűjteményben…) Várnék valamit tőlük; várnék, de mindhiába. Győzködöm magam: a munkám avval ér véget, ha engedem őket felnőtté válni.
(Az eltűnt diák története.) Reggel levelet írok egy házaspárnak (a gyereküket februárban vettük föl a suliba, márciusban a médiatagozatra, a család áprilisban jelzett vissza, hogy nagyon-nagyon örülnek). „Tisztelt Szülők! A gyerek nem iratkozott be június 25-26-án gimnáziumunk leendő médiatagozatos osztályába! Kérem a családot, mielőbb tájékoztassanak további szándékaikról. Azok közül, akik átmentek a rostán, már csak a srác hiányzik!” Délre érkezik a válasz. „Gyermekünk a gimnáziumot abban az iskolában kezdi meg, ahol a 8. osztályt végezte. Nagyon sokáig »billegtünk«, hol folytassa tanulmányait, de ő végül a megszokott közeg mellett döntött. Sok sikert kívánunk önöknek!” Tájékoztatom a fejleményekről Bét és az igazgatómat. Bé postafordultával reagál. „Ilyen gyerekek kit érdekelnek… Ezen ne rágódj! Maradt huszonhét, akiken majd rágódhatsz.” Este igazgatóm is üzen. „Minden diáknak örülünk, ne keseregj te sem egy miatt…” Tehát huszonhét. Aztán eszembe jut egy mama, aki beiratkozáskor megkérdezte, fogadna-e a mi sulink, konkrétan a mi osztályunk egy teljes esztendőre cserediákot Németországból… Javasoltam, forduljon az igazgatónkhoz: ilyen esetekben sose mond nemet. Mégis huszonnyolc…?
(Forgatnak a tizedikesek.) Készülő filmjükhöz forgatnak kulcsjeleneteket a tizedikesek (azaz immár tizenegyedikesek). Egy társasház tetején! Ahová a közös képviselő csak tanári felügyelettel engedi föl a stábot… Tíztől tizenkettőig odamegyek hát – a panoráma valóban lenyűgöző –, annyi mindössze a dolgom, hogy két órán át hallgassam az idős úr történeteit. Tanulságos vasárnap délelőtt.
(Föltűnik a lányKábé.) Az utcán, a távolban, a lányKábé tűnik föl. Mintha valakire várna. Nem tudom, észrevesz-e; indulok felé, de mire odaérnék, már nincs ott.
2015. június 29., hétfő
(Teremfestés az újakkal 1.) Az új osztály köreiben meghirdettem, hogy akinek van kedve termet festeni, az hétfőn tízre jöjjön a suliba: én ott leszek. Fölkészülök az egyedüllétre, ám tizenhatan zúdulnak be…! Ennek megfelelően három-négy óra múlva a falak katasztrofálisan néznek ki. Viszont… remek osztály ígérkezik?
(Válasz Eszernek 1.) Néhai, bonyolult lelkületű diákom, Eszer a bankett másnapján írt. „Kedves Tanár Úr! Sajnos tegnap nem volt sok időnk beszélgetni, de szerencsémre ez pótolható. Nagyon jól éreztem magam a banketten, és egyre jobban fáj, hogy vége a gimnáziumnak. Keserédes a felnőtté válás… Nyáron, ha Bé tanárnővel van kedvük és idejük, rendezhetnénk egy családi napot (papa, mama, gyerekek), esetleg többet is, ahogy az idő engedi. Remélem, mihamarabb találkozunk!” A családdal a kilencedikes osztálykirándulásra utal Eszer: akkori barátnőjével, Eszeffel találta ki, hogy ők a papa meg a mama, és mi, Bével vagyunk a gyerekeik… Harmadik napja gondolkozom a válaszon – az utóbbi másfél évben nem volt könnyű Eszerrel –, de elhatározom, ma mindenképpen reagálok. Aztán mégsem.
2015. június 30., kedd
(Teremfestés az újakkal 2.) Mára már csak néhány diákot hívok, hogy helyrehozzuk a tegnapi károkat… Öten jönnek, segít továbbá egy kolléga, valamint kedvet kap egy, könyvtári könyveket visszahozó, tizenkettedikes lány is, mondván, nagyon szeret falat festeni… A terem négy óra munkával meglepően sokat csinosodik!
(Levél a fiúKábééktól.) Utólagos pótutózöngeként szülői levél érkezik. Nem is nekem, hanem Bének. „Tegnap, a bizonyítványok feltöltésekor néztem, hogy a fiúKábénak nincs tizenkettedikben jegye médiából! Ezt nem egészen értettem, hiszen még faktra is járt… Nem kellett volna kapnia érdemjegyet?” Mivel én Bétől értesülök a kérdésről, hát neki válaszolok. „Senkinek semmiféle tárgyból nem írtunk be a tizenkettedikes végbizonyítványba faktot (se osztályzatot rá). Ennek az oka egyrészt, hogy a faktot nem »osztályzatképes« elfoglaltságnak tekintettük, hanem »ismeret-kiegészítő és gondolkodtató szemináriumnak«. Másrészt az osztálybeli „egyenetlenség” miatt sem osztályoztunk faktokon, néhányan ugyanis komolyan vették, néhányan nem a faktokat (ez speciel a tíz médiásra nem vonatkozik, ők rendszeresen jártak). Az aránytalanságokat avval egyenlítettük ki, hogy nem jutalmaztuk a szorgalmatosságot, de nem is büntettük annak hiányát.”
(Levelezés szülők között.) Pótpótutózöngeként Béel anyukája is publikál a világhálón. „Kedves Mindenki! Nagyon örülök, hogy köztetek lehettem, mindent köszönök! Utolsó szolgálati közlemény: Emcsé anyukájánál várakozik jogos tulajdonosára egy kék, virágmintás tányér. Emcsé anyukája viszont keresi ovális alakú fémtálcáját, én pedig egy fanyelű kést és egy kompótos üvegtálkát várok haza. Ha esetleg tud valaki a körözöttekről, írjon bátran! Addig is szép nyarat kívánok nektek!” Eszef anyukája azonnal reagál. „Kedves Mindenki! Csatlakozom az előzőekhez. A virágmintás tányér egyébként hozzám tartozik, a fanyelű kést viszont meglepődve találtam a konyharuhák között. Sok sikert mindenkinek!”
2015. július 1., szerda
(Semmittevés.) Ma már nem megyek be a suliba. Nem is csinálok semmi szorgalmatost: magánéletet, pontosabban magányéletet élek.
2015. július 2., csütörtök
(Válasz Eszernek 2.) További három napot adtam magamnak, hogy válaszoljak Eszernek, végül ma reggel döntést hozok: egyelőre úgy teszek, mintha ezt a levelet nem kaptam volna meg. Tulajdonképpen ez is válasz. Bölcsebbre pillanatnyilag nem vagyok képes.
(Helyszínváltoztatás.) Ma ténylegesen megkezdődik a vakáció: ennek a napnak a délutánján átteszem székhelyemet Budapestről Zamárdi felsőre.
2015. július 3., péntek
(A nagy semmi.) Tanár szabadságon. Persze senki ne gondolja, hogy ne jutna az ember eszébe a suli, a régi osztály, egy fűszálról megint a régi osztály, egy csillagról még egyszer a régi osztály, de időnként már az új osztály… (és arról ismét a régi osztály…)
2015. július 4., szombat
(Érzés kifejlett állapotban.) És… vajon… ők… gondolnak ránk? (Csitt!)