5. Csillogó és elhomályosuló tekintetek hete
2014. szeptember 27-28., szombat-vasárnap(Tanárok leveleznek.) Szombat reggel igazgatónk ír. „Kedves Kollegák! Jött egy kellemes feladat a fenntartónktól, nem tudom, mit tudtok kezdeni vele, de biztosan többet, mint én… Kötelező, ráadásul nincs sok idő rá! Kérlek titeket, beszéljétek meg egymással e-mailban, telefonon, bárhogy. Nagyon fontos, hogy bizonyítsuk: klasszak vagytok!” Mellékletben érkezik a kívánalom: még októberre hozzunk össze egy kulturális programot… Egy kolléganő nemsokára földob egy ötletet, én hozzáfűzöm, ami hirtelen eszembe jut, szétküldöm, aztán mindannyian csöndben vasárnapozunk.
2014. szeptember 29., hétfő
(Tanul, aki tanul.) Ha hétfő, akkor ötödik hete a hét első órája rögvest a mieinkkel! Tárgyi tudást vizsgáló röpdolgozat az előző óra anyagából: érnek kellemes és kellemetlen meglepetések. Átlagban hármas. Akad, aki hétről hétre, folyamatosan tanul, akad, aki nem foglalkozik semmivel. Az utóbbiak persze jönnek, lehet-e javítani… Lehet, mondom, annak, aki tanul! Már csak hét hónap az érettségiig.
(A helyzet súlyosbodik.) Két nebulónak még nincs jegye szeptemberre irodalomból (dolgozatíráskor éppen hiányoztak), de mivel ma mindketten idebenn, hát felelésre szólítom őket. Gyorsérlelésű jegygyártás: előbb Idé, utóbb Esbé közli lehajtott fejjel, hogy nem készült. Beírom az egyeseket, kezdem az új anyagot. Kicsöngetés után jön Idé, hebeg-habog, a nyáron elhatározta, hogy ezt az évet végigtanulja, jó érettségit szeretne… Szóval hogyan javíthatna? Mondom, tanulással. És mutatom a könyvben a megfelelő passzusokat, meg ajánlom, hogy kérje el valamelyik jó tanuló füzetét.
(Kik járnak faktra?) A kötelező órákon érdeklődők és érdeklődés hiányában szenvedők keverednek (persze aki idáig eljutott, az már szeretne érettségizni), de fakultációra csak azok járnak, akiket valóban érdekel az adott tantárgy! Én médiából (mozgóképkultúra és médiaismeret) tartok faktot: végre elértem, hogy csak mi, megszállottak ücsörgünk együtt.
(Tanárok beszélnek 1.) Este hív egy másik kolléganő, hogy most hívta őt az igazgatónk, mi a helyzet a kulturális programmal, ma kellett volna továbbítania az ötletet… Kérek tíz percet, megyek a géphez, kipofásítom, ami van, küldöm a kolléganőnek, farigcsálja tovább, aztán menedzselje. Fél óra múlva levél a főnökünktől, hogy köszöni az éjszakai műszakot, már eljuttatta a főnökéhez (akinek szintén van főnöke).
2014. szeptember 30., kedd
(Háttérből követett események.) Alig találkozom a mieinkkel (ma nincs velük órám), szándékosan be se megyek hozzájuk: főjenek a saját levükben! (Sejtem, szét azért nem fövik magukat…) Egy hónap már elröpült utolsó középiskolás évükből, ráadásul saját ünneplésükkel – szalagavató bál osztályfilmestől, osztályprodukcióstól – is törődniük kéne… Vajon történik valami? A díszbemutatón ezer néző figyeli majd őket!
2014. október 1., szerda
(Tanárok beszélnek 2.) Elkap egy harmadik kolléganő, hogy szerinte mekkora hülyeség a kulturális program. Nagyot nyelek: mondott volna jobbat. Pillanatnyilag örül a mi főnökünk, örül a főnökünk főnöke, jegyzem meg, a kulturális program meg attól lesz jó, ha mi jót csinálunk. Akkor talán csak ő utálja, reagál, ha hirtelen kötelező feladatot zúdítanak a nyakába, és magas sarkú cipőjének távolodó kopogása veri föl a folyosó csöndjét.
(Próbálunk!) Fél kettőre a mieink mind a próbateremben! Minél több jelenetet kellene ma kidolgoznunk a tízből: nehezen indul. Fél óra nyűglődés után lehuppanok, elmondom, hogy ezt én a szabad időmben csinálom, ha ők inkább zsibonganának, engem engedjenek el. Innen kezdve két remek óra, a teljes produkció felét fölskicceljük, csupa nevetés vagyunk. Meg csupa kimerültség, de az nem fáraszt senkit.
(Bé látogatása.) És a próbára benyit Bé alig egyhónapos fiával! A lányok elolvadnak a gyönyörűségtől, a fiúk vetnek egy pillantást a kicsire, aztán visszafordulnak saját köreikhez. Megmutatjuk Bének, hol tartunk; most ugyanúgy együtt vagyunk, mint az elmúlt években.
2014. október 2., csütörtök
(Késnek, hiányoznak.) Nagy a hajtás, a nap nagy része az iskolában, valamicskét csak kell tanulni otthon is, sokan járnak magántanárhoz, ilyen-olyan előkészítőre, plusz az osztályprodukció próbái… Nagy a nyomás, mind gyűröttek vagyunk. Reggel nehezen kelnek, és könnyen elkapja őket egy-egy vírus. De a többség küzd. Megemlítem, hogy figyelni kéne a rendszeres kajára (lehetőleg meleget is kell enni), minden nap kéne mozogni, levegőzni, meg hogy időben feküdjenek le, fejlődő szervezeteknek kellő óraszámra van szüksége az alvás nevű tantárgyból is.
(Megy Eszef.) A sokadik óra előtti szünetben hozzám sündörög Eszef, hogy már csak tesijük van, amiből ő föl van mentve, mehetne-e dolgára. Most mit ülje végig, amíg a többiek izegnek-mozognak? Hátha hasznosabb elfoglaltságot talál magának (tudom, rajzol) – és elengedem.
(Jön Eszbé.) Eszbé kap el, hogy gondolkozott az osztályprodukció nyolcadik jelenetén, és kérdezi, csinálhatnánk-e másképp! És ha igen, cserélhetnénk-e hozzá zenét… Kicsit kéretem magam, de főleg fegyelmezem, hogy ki ne üljön azonnal az arcomra – még elbízná magát – az öröm: végre beindultak!
2014. október 3., péntek
(Múzeumba megyünk.) Magyar Nemzeti Galéria, Dada és szürrealizmus. Odafelé Idével beszélgetek, miért nem megy a tanulás. Alvászavarairól beszél, és hogy őt is annyira zavarja már, hogy orvoshoz fordult a problémával. Abban maradunk, szól, ha bármiben segíthetek, persze nem szakemberként (bár alvászavarban vannak tapasztalataim). Aztán a kiállítás: két óránk van rá, ők negyven perc alatt végigfutják, a maradék időben ücsörögnek a kijáratnál.
(Megint próbálunk.) Megint kell kicsit hisztizni, hogy összeszedjék magukat (minden próbát muszáj szertartásosan evvel kezdeni?), aztán belecsapnak. Ma is kidolgozunk két jelenetet, az egyikhez kifejezetten nagy összmunka kell. Bravúros! Megint mindenki csupa nevetés.
2014. október 4., szombat
(Előre ledolgozzuk december valahányadikát.) Szombat van ugyan, fújnunk kéne egyet, ehelyett egész napos iskolai program. De legalább szabadban, friss levegőn, és közben beszélgetünk is. Amikor végzünk, többen még pizzázni mennek, hívnak engem is, de kérem, hadd menjek haza… Egy darabon Esbé elkísér, a barátnőjéről beszél, örülök a bizalmának. Aztán még látom a lányKábét a barátjával, otthon elkortyolgatok két pohár vörösbort, megnézek egy focimeccset, és meglehetősen korán aludni megyek (el is nyom az álom rögtön).