6. A nagy fölismerések (vagy nem) hete

2014. október 5., vasárnap
(A tanár kora reggel levelet ír.) Levél megy három diáknak és szüleiknek. „Kedves Diákok! Ti hárman vállaltátok, hogy elkészítitek az osztályfilmet a szalagavató bálra. Amelyet október 17-re megvágva, föliratozva, hangkeverve stb. le kell adni… Összecsapott gagyival nem érdemes égni az alapító médiatagozatos osztálynak! Van még tizenkét napotok. Kedves Diákok Kedves Szülei! Kérem mindehhez szíves lelki támogatásukat, ráhatásukat, ostorozásukat (elvégre a diákok a saját ünneplésükre készülnek, a produkciót ezer néző figyeli majd a november 8-i díszbemutatón kétszeri vetítésben).” A szívhez szóló levélre senki nem reagál.
(A tanár kora reggel még egy levelet ír.) Levél minden szülőnek. „Eltelt hát a szeptember. Mostanában írják be a tanárok a jegyeket: egyelőre nem tudok beszámolni a tanulmányi eredményekről, csak magyar nyelvből és irodalomból. Magyar nyelvből óráról órára a húsz, leendő érettségi tételt mondom el negyvenöt-negyvenöt percben (három tételen vagyunk túl), ha gyermekeik figyelnek és jegyzetelnek, ezeket kell zanzásítaniuk a szóbeli érettségin öt percre. Minden órán írnak az előző óra anyagából röpdolgozatot: ezek átlagos érdemjegye szeptemberben 2,85 volt. Ahogyan látom, három részre szakad az osztály: egy kisebb harmad figyel és jegyzetel az órán, aztán otthon tanul. A derékhad harmad figyel, jegyzetel az órán, de otthon nem tanul. Egy további kisebb harmad pedig nem is figyel, nem is jegyzetel, minek következtében otthon sem csinál semmit (mármint a tárggyal kapcsolatban). Magyar irodalomból haladunk a tizenkettedikes anyaggal, egyelőre egy dolgozatot írtak, tartottak néhány kiselőadást, és próbálkozunk feleletekkel. A szeptemberi átlag 3,6 (a kiselőadások ötösei nélkül 3,25).” Erre a levélre se válaszol senki.

2014. október 6., hétfő 
(Esbé cserbenhagy.) Kérdezem Esbét, elkészült-e a szombati programról készült fölvételek vágásával. „Á”, mondja, „elromlott a gépem…” Fejembe száll a vér. „Tudod a telefonszámomat, az ímélcímemet: miért nem értesítettél…? Most nyakig ülök miattad a slamasztikában! Mára ígértem…!” „Igen, igen”, hümmög Esbé, „igen, igen…” Visszakérem tőle a muszterfölvételt, zsebre vágom a kártyát, és nyelem, nyelem a mérgemet.
(Nagy szólóveszekedés 1.) Ha már magamhoz ragadtam a szót, folytatom avval, hogy tanulni kéne. Fölütöm a naplót, olvasom a jegyeket, például a fiúKábé csupa-csupa egyesét… Ezredszer mondom el: a középiskolának– statisztikai okokból – még érdeke, hogy átsegítse a diákokat az érettségin, de az egyetemek már kiszórják a lustákat, akik aztán reszkethetnek a munkanélküliségtől a munkaerőpiacon. Lehajtott fejjel hallgatnak, de nem hinném, hogy hirtelen megvilágosodásuk támadt volna.
(Nagy szólóveszekedés 2.) És akkor már körülnézek a disznóólukban. Egy esernyő már két hete szárad a padok mögött; tízóraik nejlonzacskói, összegyűrt sztanioljai között tornacipő szellőzik a szekrény tetején; az ablakpárkányon egy tamtamdob, amely a folyosóügyeletesek idegeire megy, mert a szünetekben az agyukban lüktet a ritmuskavalkád… Szólok nekik, ma még lesz óránk, addig rakjanak rendet, különben én rakok!
(Lanyhul a kezdeti hév.) Szünetben a lányKábé hosszasan magyarázza, hogy sok a három fakt, amelyeknek szeptemberi buzgalmában nekirugaszkodott, és kérdezi, át lehetne-e tenni a médiafaktot más időpontra, amikor ő ráér, vagy ha nem, tartanék-e neki külön faktot. Hallgatom, hallgatom a monológot, amikor a végére ér, két szóban válaszolok: „Nem. Nem.” És azt tanácsolom, a lemondás adminisztrációját intézze saját maga a titkárságon.
(Nagy szólóveszekedés 3.) Mivel az osztályterem állapotaiban semmiféle változás nem állt be, hát fölkapom a partvist, székre állva lesöpröm a szekrény tetejét. Hull, hulldogál a szemét. Aztán az esernyővel, a tornacipővel és a dobbal leballagok az épület előtti kukákhoz, mindet behajítom, visszamegyek, és rendkívül higgadtan irodalomórát tartok.
(Nemzeti gyásznap.) Milyen szerencse, hogy már ecseteltem nekik, mennyire becsülöm az aradi vértanúkat, mert amikor váratlanul kitüremkedik egy tenor a hangszóróból, hogy mindenki álljon föl, némán hallgatják az ötperces megemlékezést.

2014. október 7., kedd
(Ki teljesítse Eszbé kérését?) Papírt lobogtat a kezében Eszbé, hogy azt oda kéne adnia egy tanárnak, akit hirtelenjében nem talál, adjam hát oda én, aki bizonyára találkozom vele. Visszakérdezek: tizenkettedikben, felnőtté válásuk szabadságharca közepette arra még mindig igényt tartanak, hogy kényelmetlen helyzetekben valaki letörölgesse homlokukról a verítéket?
(Állok a ház előtt 1.) Állok a ház előtt; Bével, aki fiával éppen belátogat, beszélgetek. Odalép hozzánk a takarítók főnöke, hogy ha szólnék az osztályomnak, tegyék már föl tanítás után a székeket a padokra, mert beosztottjának az emelgetés minden osztályban tíz perc, tíz osztályteremben az legalább másfél óra plusz munka…
(Állok a ház előtt 2.) Ácsorogok, csevegek tovább Bével, odalép hozzánk a tánctanár, szólnék-e az osztályomnak, járjanak a keringőpróbára, ha meg már ott vannak, ne egymással fecserésszenek, különben nem tudják majd a lépéseket… Fene érti, mostanában valahogy nem szívesen cövekelek le a ház előtt, pedig Bé van itt a fiával.

2014. október 8., szerda
(Próbálunk, pizzázunk.) Három órát nyomjuk, közben tíz percre leállunk, mert érkezik az osztálypénzből rendelt három óriás pizza. De a próba jó hangulatban folyik, a produkció mintha kezdene összeállni, jöhetnek a finomítások…! És állítólag már gyűjtik az osztályfilmhez a snitteket… Meg már ölre mennek, mi legyen a bevonulási zenéjük… Talán fölösleges is állandóan nyugtalankodnom?

2014. október 9., csütörtök
(Megérkeznek a meghívók a szalagavatóra.) Avval a megjegyzéssel nyomja kezembe a főszervező az első példányokat, hogy nem tetszik mindenkinek a meghívó a szalagavatóra… Nekem viszont igen: vidám, tarka, fiatalos! Mutatok egyet a kölköknek: tök jó, lelkesednek, és egymás kezéből kapkodják ki.

2014. október 10., péntek
(Próbálunk reggel, próbálunk délután.) Tanítás előtt próba, aztán elrohannak nyílt napra az ELTE-re, de visszajönnek, mert tanítás utánra is próbát hirdettünk. Milyen keserű voltam néhány hete, most meg milyen bizakodó, mert néhány hét alatt mennyivel előbbre jutottunk! A körvonalakat fölskicceltük; fölvesszük, ahol tartunk, visszanézzük, levonjuk a tanulságokat: lenyomják még egyszer. A végére mindenkiről ömlik a víz, de megízlelték, miből teremhet siker!

2014. október 11., szombat
(A tanár kora reggel megint levelet ír.) Otthon, még pizsamában. Új levél három diáknak és szüleiknek. „Kedves Diákok! Múlt heti levelemet (amelyben még azt írtam, hogy tizenkét nap van az osztályfilm leadásának határidejéig) követően újra írok, hogy még mindig van öt nap… Kérdezem tisztelettel, hogy áll az az osztályfilm, amellyel a szalagavató bálon előrukkolnak a médiatagozat alapítói? Kedves Diákok Kedves Szülei! Kérem, támogassák az osztályfőnököt magányos küzdelmében, mielőtt a jövő szombaton megírja e témában harmadik levelét, miszerint a határidő egy napja lejárt, ezért a végzős médiatagozatosoknak sajnálatos módon nem lesz osztályfilmje a szalagavató bálon! Vigaszra várva, félofő.” De válasz erre a levélre se érkezik.