4. A nekilódulás hete
2014. szeptember 20-21., szombat-vasárnap(Kételymag, hintve.) Még átitat a pénteki cigánytánc-bemutató hangulata, de – fölidézve – az osztály visszafogott lelkesedése aligha győzött meg… Jobb híján? Hogy ugyan élő zenekart hozunk be (amelyről tudható, hogy vagy a barátaink, vagy megfizetjük őket), és a talpalávalóra a médiatagozat alapítói jól-rosszul ledarálnak egy táncot…? Egyáltalán: tánc kell-e, vagy inkább… jelenet? Ezen a hétvégén senki nem ír, senki nem hív (a visszafogottság ebből is kiérződik), én meg hetek óta először élek kis magánéletet.
2014. szeptember 22., hétfő
(Esélyesek és esélytelenek nyugalmával.) Rögvest első óra velük, egyetlen szó sem a szalagavatóról. Eleinte hat hiányzó, aztán négyen becsámborognak. Szamarak, mert szeptember elején elmondtam, hogy az első húsz hétben, hétfő reggelről hétfő reggelre a húsz nyelvtantételt mondom el (már a másodiknál tartok): ha figyelnek és jegyzetelnek, bőven megvan az az öt perc, amennyit nekik kell majd beszélniük június második felében. (Addig már csak kilenc hónap!) Az óra végén az egész osztállyal dolgozatot íratok a múlt heti anyagból: mindenkiét osztályozom. Aki egy hete figyelt, jegyzetelt, mára egyszer átnézte a jegyzeteit, könnyedén írhat jót, sőt jelest. Az osztály három részre szakad: egyharmad figyelt, tanult, egyharmad figyelt, de nem tanult, egyharmad se ezt, se azt.
(Elszáll a tánctanár.) Mivel harmadik napja nem hív, hívom én. Hosszan vezeti be, végül kimondja: ugyan négyszázezer forintba kerülne, de nekünk megcsinálná százötvenezerért… Gyors fejszámolás: az, ugye, fejenként hatezer-hatszáz! Ennyi pénz nincs a családok zsebében. (Más osztályokban kétezer a tánctanári gázsi.) Vagyis szűk hét hét a szalagavatóig, és nem tart az osztály az osztálytánccal sehol… A helyzet drámai.
2014. szeptember 23., kedd
(Hajnalodik!) Éjszaka elhatározásra jutok: megcsináljuk magunk! Kérdezem a helyettes könyvtárost, lenne-e tíz percre Bé. (Hogy véleményezze a tervet.) A nagyszünetben röpgyűlés, kérdezem a kölköket, akarnak-e osztálytáncot. Igen! Elmondom, hogy a cigánytánc bedőlt, mert iszonyú drága, viszont, ha az eddigi három év alatt három osztályműsort is összehoztunk, miért ne tudnánk magunk kitölteni – ha nem is tánccal, de pantomimmal – öt percet! Fölcsillanó tekintetek. De akkor nincs időnk vacakolni! Nincs… Akkor diktatúra lesz! Eszef nevet: demokratikusan megszavazzuk a diktatúrát… Másnap tehát, mondom, fél kettőtől első próba, pénteken reggel héttől második! Megkönnyebbült tekintetek. Egyenként kérdem körbe őket, hogy igen vagy nem. Elszánt tekintetek! Nagy munka lesz, oda az őszi szünet, de mintha mindenki szívéről nagy kő esne le.
(Hasonló cipőben.) Megállítok egy osztályfőnök kollégát, ők hogy állnak az osztálytáncukkal. Mondja, éppen most adott a gyerekeinek ultimátumot: vagy nekikezdenek és dolgoznak, vagy most hagyják abba. Hűha! Eddig se lettem volna egyedül?
(Bátorítás 1. Eszbé és Bébé.) Sietek haza, de látom, ahogy nyolcan-tízen éppen elköszönnek egymástól a B*** téren; a többség boltba megy, kivéve Eszbét és Bébét. A piros lámpánál érem utol őket. Jó ez a diktatúra, köszönnek rám. És hogy jó lesz a műsor. Kezdek föllélegezni.
(Két délutáni telefonhívás.) Hív egy szülő, hogy hallja, egy gyerek körül összedőlőben a világ, segítsünk. Most érzem, esztendő múltán mennyire fog hiányozni ez a mama: mindig ott figyelt a háttérben… Fél óra múlva újabb szülő, hogy kell-e valamit tenni a teremdíszítésért, hallja, közeleg a határidő… Miközben nincs Bé, aki nap mint nap törődne velünk, valakik mintha mégis... Naná, hogy jólesik.
2014. szeptember 24., szerda
(Találka Bével és fiával.) Reggel összebeszélünk, gyönyörű idő ígérkezik, elmegyek Béék háza elé, ő lejön (babakocsiban egyhónapos fiával), sétálunk másfél órát a napsütésben, kibeszéljük az osztályt, az osztálytáncot. Végre, végre!
(Bátorítás 2. Eres.) „Látja, tanár úr, én mindig mondom”, sodródik mellém Eres, „jó osztály ez! Nehezen indulunk be, de aztán mindent összehozunk! Nyugi, tanár úr, nyugi!”
(Dolgoznak.) Az első próba. Bemutatom a zenéket, elmondom, hogy tíz jelenetet kell kitalálnunk-kidolgoznunk, hozzá díszletet, jelmezt, kelléket. Kétszer hallgatjuk meg a zenéket, gyűlnek a sziporkák! A műsor fele megvan. Másfél órát nyomjuk. aztán szó nélkül veszik tudomásul, hogy péntek reggel héttől folyt. köv.
(Lina segít 6.) Este hív, hogy hívta a tánctanár: szimpatikusak voltunk, vállalná kilencvenezerért is, az fejenként csak háromezer-kilencszáz. Mondom Linának, beszéljünk másnap személyesen.
2014. szeptember 25., csütörtök
(Lina segít 7.) Korán bemegyek, elmesélem a tegnap történteket, még a zenéket is megmutatom. Lina bólint. Ma nincs a kölkökkel órám, csak matek elején nézek be hozzájuk, hogy ellenőrizzék, megfelel-e a nevük úgy, ahogy a báli meghívón szerepelne. Csak Eszer kéri, hogy tartsuk titokban a második keresztnevét. (Pedig szép.)
2014. szeptember 26., péntek
(Szereposztó próba.) Reggel hétre bent a fél osztály (ez már siker), fél nyolcra meg az egész (ez még sikerebb). Ketten foglalkoznának díszlettel, jelmezzel, kellékkel, a tíz jelenethez jelentkezik tíz koreográfus. Átrágjuk a jelenetek vázát, majd Erjé alaplépéseket mutat a fináléhoz. Mintha saját árnyékukon lépnének át.
(Azért tartunk irodalomórát is.) Magyarázom az avantgárdot, a 20. századot, kezdünk műveket olvasni. Eres ízlésének fullasztó Apollinaire meg Kassák hangja, de Kúesz, Eszef, a fiúKábé otthonosan lélegzik a modernitásban. Egy hét múlva fölvinném őket a Galériába, október elejéig nyitva a Dada és szürrealizmus kiállítás.
(Plakátrajzolás szünetekben.) Ma nyílt nap a suliban, jöhetnek a kíváncsiskodók. Árulnánk iskolaújságot, ezért megkérem Zévét, Háemet és Eszefet, rajzoljanak gyorsan plakátot. Három szünetben dolgoznak rajta, hogy időre elkészüljenek. Fogy is az újság!
(Készül az őszi szám.) Fotóalbum lesz, kevés szöveggel. Eszát kérdezem, gyűlnek-e a képek. Csordogálnak, válaszolja. Béel eddig nem csinált semmit, de a lányKábé igen, Kúesz pedig majd ma. November 8-ra, a szalagavatóra kéne megjelennie a lapnak!
(Nyílt nap.) Délután elözönlik a stúdiót az érdeklődő diákok, szülők, nagyszülők, mi fán terem a médiatagozat… Ilyenkor mindig összeütünk valami villámperformanszt: a mieink most azt mondták, ők már nagyok, csinálják valamelyik kicsik. Bemutató tehát két tizedikessel: az a játék, hogy ők odabent vágnak, engem kizártak, amikor jön a tömeg, bekopogok, hogy miben mesterkednek, elmondják, én meg hozzáfűzök némi információt. hat-nyolc szülő, gyerek lecövekel, és faggat a részletekről. Alkonyodik, hazáig gyalogolok, szellőzzék ki belőlem a hét.