A csúnya lány (X./6.)

     Súlyokkal teli a csúnya lányok élete. Illetve könnyen indul, de nehezen folytatódik, hiszen eleinte sejtelmük sincs arról, milyenek ők valójában, merthogy a szüleik eleve szépnek látják őket, fülük hallatára meg mindenki más csak efféléket mondogat:
     – Milyen különleges!
     – Milyen huncut a szemecskéje!
     – Milyen jól áll neki az a hercig kis ruha!
     De aztán, amikor az óvodában, később az iskolában a csúnya lány szembesül a gyerektársadalommal, kénytelen észrevenni, hogy ő… bizony nem olyan, mint az Évike, a Marika, a Zsuzsika, akiknek lenyűgöző szépsége láttán már a műsoros délutánokon fölhördül mindenki, hogy nahát meg hűha meg ó…!
     Az imént említett gyerektársadalom, mint sokan érezték már azt a bőrükön, tényleg a kegyetlenségig őszinte. A szép lányok, de még a se ilyenek, se olyanok is, alapjáraton, azaz puszta ránézésre kerülni kezdik a csúnya lányt, érzéketlen osztálytársak (róluk majd később – a szerk. megj.) gúnyos megjegyzéseket tesznek rá, a szülinapi zsúrokra nem hívják meg, végül minden különösebb teketória nélkül kiközösítik. 
     Mit tehet ilyenkor egy csúnya lány? Beáll udvarhölgynek valamelyik szép lány szolgálatába! Ez bölcs kompromisszum, mert evvel megkerülhetetlen státusra tesz szert (ha jól végzi a dolgát): egyfajta titkárnővé nőheti ki magát, akinek az előszobáján keresztül lehet eljutni a főnök szobájáig, később hálószobájáig. Ezért, nézzen ki bárhogy a csúnya lány, élvhajhász kollégák önérdekből, rivális kolléganők ellenérdekből keresik a kegyeit, hogy intézzen el nekik ezt vagy azt.
     Van csúnya lány, akibe persze nem szorul ennyi alázat. Ebből a csapdából is lehetséges kiút: például, ha a csúnya lány nem a küllemével akar hódítani, hanem a belbecsével. A csúnya lányok között ugyanis föltűnően sok az okos, a szorgalmas, az intelligens, így aztán előbb-utóbb még a hangadók is rájuk fanyalodnak. Hogy tudniillik igénybe vegyék a szolgáltatásaikat: csak ki kell várni! A csúnya lány fizimiskája telefonban, interneten nem föltétlenül látszik, a hangja, a mondatfűzése pedig tulajdonképpen egészen fülbemászó – csak senki meg ne tudja, hogy fölvevődött vele a nem hivatalos kapcsolat –, és egészen világosan meg tudja mondani, mi a lecke, mi több, el is tudja magyarázni, sőt rendkívüli biztonsági intézkedések közepette az írásbeliket le is lehet másolni róla.
     Evvel a módszerrel a csúnya lány újfent pozíciókat vívhat ki magának.
     Így vagy úgy, de mégis elérkezik az az idő, amikor a fiúk lányokat, a lányok fiúkat igyekeznek vadászni maguknak. A csúnya lányok ilyenkor óhatatlanul magukra maradnak, ez pedig roppant kellemetlen, mert hiába csúnya egy lány, attól még érző szív dobog a lepel alatt! Csakhogy a csúnya lányok szerelmét nem viszonozza senki. A csúnya lányt nem hívja randevúra senki. Az osztály-, iskola- és egyetemi bulikon a csúnya lánnyal nem táncol senki. Egyéb bulikra meg nem jár a csúnya lány, mert oda továbbra sem hívja őt senki, amikor meg egyszer ő szervez bulit, arra nem megy el senki.
     Így aztán a csúnya lány egyre többet olvasgat odahaza a szülei társaságában, akik persze a maguk módján továbbra is szépnek látják őt, hiszen az ő lányuk. A földkerekségen egyébként tényleg egyedül ők látják őt szépnek: merthogy a csúnyaság természetes a számukra, lévén ők is csúnyák. Tegyük szívünkre a kezünket: csúnya szülőknek van csúnya gyerekük, nemde? 
     Előállhatnak még olyan speciális helyzetek is, amikor az egész világ megállapítja valakiről, hogy az illető csúnya, csakis és kizárólag az illető hiszi azt magáról, hogy ő szép. Hiszen minden relatív, és az ő szemszögéből ez a sztenderd! Valljuk be: hány olyan lányt ismerünk (persze csak látásból, szóba ugyanis soha nem álltunk velük), akinek sejtelme sincsen arról, hogy őt azért kerüli messze mindenki, mert olyan szabálytalan neki az arca, olyan amorf neki az alakja… Meg úgy egyáltalán.
     Hogyan lehetnek ennyire vakok a csúnya lányok?
     Aztán egy verőfényes májusi napon, talán valami romantikus regény, netán film hatására, a csúnya lány kontaktlencsére cseréli a szemüvegét, életében először frizurát csináltat magának egy menő fodrásszal, befújja magát egy szolid, ám mégis ravasz parfümmel, és fölvesz egy olyan csini rucit, amilyet Julia Roberts vagy Anne Hathaway szokott viselni érzelmileg túlfűtött jelenetekben. És a csúnya lány kilibben a nagyvilágba. Végiggrasszál a nagykörúton, elácsorog csillogó kirakatok előtt, beül egy gyorsbüfébe, hogy a hosszú sétától rátörő éhségét friss salátával csillapítsa: miközben jó étvággyal falatozik, elővesz egy könyvet, például Heisenbergtől A rész és az egészt, és olvasgatni kezd. A szomszéd asztalnál fülig maszatosan giroszt majszol egy alacsony, enyhén hízásnak induló, enyhén kopaszodó atomfizikus (jó családból származik, jó anyagi körülmények között él). Megpillantják egymást, és a másodperc töredéke alatt bekövetkezik az, amit lányregényekben és tinifilmekben imígyen neveznek: szerelem első látásra.
     Innen kezdve úgy történik minden, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Előbb-utóbb gyerekeik születnek, persze az összes gyermek leány, és persze mindegyik csúnya.
     Mi viszont tudjuk, hogy végül is csúnya lánynak születni nem teljesen esélytelen: sok szempontból sokkal perspektivikusabb, mint szépnek. Rögvest egy adalék: a csúnyák egy életen át csúnyák maradnak, ám táborukhoz idővel óhatatlanul csatlakoznak az egykori szépek.