A diákok mulatni mennek (X./15.)

     Fölcihelődik a diákság apraja-nagyja szilveszter napján, hogy elbúcsúztassa az óévet és köszöntse az újat.
     December 31-nek kora délutánján veszi kezdetét a nekiveselkedés. Addigra persze mindenki tud mindent – hova kell menni, mikorra, mit kell vinni stb. –, kivéve, aki nem biztos egyelőre semmiben, elvégre alakuljanak a dolgok spontán, és különben is minek mindent előre eldönteni. Izzanak a vezetékes telefonvonalak, és a szülők még nagyobb bánatára mind zsúfoltabbak a mobiltelefon-hálózatok is. Szerencsére rendelkezésre áll a fészbukmeszendzser, a szkájp, a vájber, és hozzá szinte korlátlanul a vifi meg az – ugyancsak szülői pénztárcából – előfizetett mobilinternet-kapacitás.
     Történjék akármi és akárhogy, a diák már kora délután átgondolja, mit vegyen föl. Sajnos kicsit kései ez a kora délután, mert az éjszaka legeslegszívdöglesztőbb cuccát kimosni, megszárítani, kivasalni szegény anyukának igencsak nagy nehézségeibe ütközik… De Anyu, Apu úgyse megy szilveszterezni! Legföljebb azok az unalmas H.-ék ugranak föl hozzájuk maximum negyed egyig – bár az azért gyanús, hogy rejlik a frizsiderben egy üveg francia pezsgő előre behűtve…
     – Te, Anyu, Apu! Találtam itt egy valami külföldi palackot… Elvihetem?
     Anyu meg Apu mindig olyan egyszerre ideges… de főleg Anyu, mert Apu valahogy sokkal rugalmasabb, már nyúl is a pénztárcájáért:
     – Szerintem kétezer ma éjszakára elég.
     Anyu mosni indul, a diák a fürdőszobába.
 
     Habtestét alaposan ki kell áztatni, továbbá ezen a napon a szokottnál is különösebb műgonddal kell hajat mosnia, frizurát belőnie, hiszen minden tincs iránya sorsdöntő lehet… Az egyetlen probléma, amikor Anyu bekiabál, hogy:
     – Kiadnád a hajszárítót?
     Amire persze közönséges alkalmakkor nemleges a válasz, ám a diáknak most bevillan, hogy meleglevegő-fuvallat nélkül nedves maradna az a trikó, amely elengedhetetlen kelléke e konkrét éjszakának, vagyis kikászálódik a diák a fürdőkádból, s amúgy lengén öltözve, viszont csuromvizesen elevickél a fürdőszobaajtóig, s csak amíg kinyújtja a műszert, résnyire tárja az ajtót, aztán ismét beriglizi, és visszacsöpög a kádba, Anyu úgyis föltörli utána a tócsát.
     Jócskán besötétedik, mire a fürdőszobából kihömpölyög az illatfelhő, amely belengi a lakást, a küszöb résein át kitüremkedik a társasház lépcsőházába, onnét az utcába végestelen-végig, a kerületbe, a városba, hogy az is értesüljön róla, akihez még nem jutott el a hír:
     – A mi szemünk fénye mulatni megy!
     Ekkor érkezik el az estének az az időszaka, amikor a diák tudathasadástól szenved. Vágy és valóság mezsgyéjén inog: szíve szerint indulna már, de mit tegyen, ha még csak most hangzik föl a közszolgálati híradó szignálja? Márpedig az ifjúsági összejövetelek a korszellemnek megfelelően nem este kezdődnek – „Normális időben”, jegyzi meg Anyu – hanem éjjel, viszont ma a szokásosnál korábban, tíz, tizenegy felé, mert ez a furmányos szilveszter keresztülhúzza a számításokat, tudniillik valami megmagyarázhatatlan okból ezen a napon tizenkettőkor üt tizenkettőt az óra.
 
     Egyelőre nincs mit tenni. Várni kell.
     Ezek a percek a legalkalmasabbak a szülői dörgedelmekre.
     – Kicsikénk, vedeljenek bármit a többiek, bár nem hinnénk, hogy a szüleik örülnek, de te igyál nyugodtan ásványvizet meg gyümölcslevet, esetleg egy pohár langyos tejecskét, nem vagy te máshoz szokva…
     – Jaj, és ne hagyd ám őrizetlenül a poharadat, még jön valami vicces kedvű ember, aki nem is olyan vicces, és tréfából beleönt neked valami mérget, annyi ilyet hall az ember, aztán…
     – Egyáltalán: ne igyál bele semmibe! Ne lélegezz be semmit! Ne szívj, ne rágj, ne nyalj meg semmi olyat, ami…
     – És ha bárhol, kint vagy bent, idegen kínál meg téged bármiféle itallal vagy bármi mással, te a leghatározottabban utasítsd vissza, és szólj azonnal a legközelebbi rendőrnek…
     – És ne vidd magaddal a telefonodat, el ne lopják tőled…
     – Dehogy ne vigye! Hogy fogjuk akkor fölhívni, merre jár éppen?
     – És a sáladat hagyd mindig magadon, még berekedsz abban a nagy ordibálásban, amit a többiek művelnek…
     – Menj ki a friss levegőre, be ne jusson az a büdös bagófüst abba a hófehér tüdődbe…
     – Zárt szobában legyél mindig, meg ne fázz…
     – A te hófehér lelkeddel el se tudod képzelni, mennyi ármány leselkedik rád az otthonodon kívül…
     – És a kihalt utcákon nehogy egyedül gyere haza…
     – …illetve anyád ezt nem úgy érti, hogy…
     – …hát persze, hogy nem, jézusmáriaszentjózsef, hanem hogy hazafelé is nagyon vigyázz, szóba ne állj ismeretlenekkel…
     – Nesze, itt még egy kétezres, gyere inkább taxival!
     – Egyáltalán: minek neked elmenni, kicsikénk? Nem jobb nekünk hármasban a tévé előtt, amikor olyan jó műsort adnak?
     Egyszer azonban a diák nekidurálja magát. Anyu álmos, mégis ébren tördeli a kezét, Apu igyekszik fütyörészni, ami kicsit szokatlan, hogy az előszobában, aztán a nyitott ajtóban, aztán a lépcsőházban Apu miért fütyörészik, amikor sose szokott…
     De ruci rendben, frizura rendben, lóvé a zsebben, sál nyak körül, sapka a fejen – „Majd lekapom, ha Anyu már nem lát az ablakból…” –, gyerünk, hol még, amikorra Nagyiéknál leves fő az előző napon (előző évben) beáztatott lencséből, addig is jó mulatást, boldog új évet!