A stresszelő tanár (X./35.)

     Ül az érettségi dolgozatok hegyének lábánál, és nem tudja, mihez kapjon először. Nincs ideje töprengeni, kapkodni meg ültében is kapkod: nem tehet mást.
     Előző nap, május hatodikán, kedden délután nyomtak a kezébe huszonnyolc borítékot, hozzá a javítókulcsot: mindegyik tasakban szövegértés és szövegalkotás. Nagy levegőt vett, majd avval a lélegzettel a fiókjába zárt mindent. Aznap még civil mivoltában kellett hivatalos, hatósági ügyben eljárnia, majd odahaza meghitt, családi ünnepségen részt vennie.
 
     Éppen most – folyosóügyeletesként (ügyelet közben kizárólag a rend fönntartásával szabad foglalkoznia) – nyitja föl saját bicskájával a csomagokat, válogatja külön saját ujjacskáival a vékony füzeteket a vastagoktól, és alkotja meg kockás papírra, ceruzával azt a táblázatot, amelybe hamarosan beírja a kiérdemelt pontszámokat.
     Semmiség, szövi terveit, napokon belül végez!
     Mivel a javítanivalót a szabályok értelmében nem viheti ki az iskola területéről, ezen a szerdán még üres hátizsákkal rohan haza, mert aznapra egy barátja ígérkezett hozzá, aki végre rendbe szedné az otthoni pécét, hetek óta középkori módszerekkel dolgozik (kézzel írt óravázlat, javítatlan cikkek az iskolaújságba, meg nem vágott film öregdiákokról, megválaszolatlan levelek sorsdöntő oktatási-nevelési ügyekben). A munkálatok akár késő éjszakába is nyúlhatnak, de megéri!
     Csütörtökön majd megint ügyel, fogad egy szülőt, aki halaszthatatlan sürgősséggel beszélne vele, utána hivatalos óráit korábbi óravázlatokból blattolja le. Mellékesen harmadik napja feszít ünneplőben, tokáját addigra kidörzsöli a nyakkendő szorította ingnyak, sarkát föltöri a kérges gálacipő… E napon – miként minden héten – délután mindenki megelégedésére megtartja szokásos magántanfolyamát egy magánembernek.
     Pénteken sokáig lesz az iskolában, hogy végére érjen a fölhalmozódott tennivalóknak, beírja a naplóba az elmaradt bejegyzéseket, az előző havi osztályzatokat, összesítse az elmúlt hetek igazolt és igazolatlan hiányzásait, készüljön a közelgő osztálykirándulásra, a közelgő osztályműsorra, és már a szalagavató sincs oly messze… Ezen az alkonyon – eléggé el nem ítélhető módon – hazalop egy adag dolgozatot, hogy majd a hétvégén, otthon, eskem-beskem.
     Pech, mert kivételesen szombaton is lesz tanítás (munkanap-áthelyezések, ismerjük), ezért reggel bezarándokol az iskolába, dolga végeztével az osztályát egy-két órára a székekhez szögezi, hogy átismételjék a legsürgetőbb teendőket.
     Szombaton megint családi program, bocs, nem lesz túl lelkes, de becsülettel végigcsinálja, a kényszeredett mosoly csak lefekvés után olvad le róla, közvetlenül az előtt, hogy mély álomba zuhan. Vasárnap viszont egy lendülettel kijavítja az összes szövegértést, mi az neki!
     Hétfőn a szokottnál korábban megy be az iskolába, hogy legyen fél órája, amikor elintézi mindazt, ami péntekről maradt. Megtartja az óráit – a diákoknak bizonyára nem tűnik föl, hogy újabban egyáltalán nem készül –, kora délután megoldja azt az apró problémát, hogy az utolsó óra vége ütközik a kezdődő fogadóórával, de ügyesen lavíroz a kettő között. Bizakodik, hogy viselhető mennyiségű szülő esik be, így esetleg nem nyúlik késő estébe a sok-sok magánbeszélgetés… Persze a legutolsó szülőt sosincs se szíve, se ereje öt perc után elküldeni. Abban a tudatban támolyog haza, hogy másnap kora reggel ugyanitt fog visszafelé baktatni.
 
     Kedd. Addigra elviselhetetlen a lelkifurdalás, hogy nála a huszonnyolc érettségi dolgozat, és lényegében nem történik velük semmi. Ezen a délelőttön, féltve őrzött lyukas óráiban, ha törik, ha szakad, kijavít legalább kettőt! És ha váratlanul lélegzethez jutna? Mondjuk, egy diák a becsöngetés utáni lökdösődésben elkanyarítana valami oda nem illőt? Kihívná a teremből, az igazgatói iroda felé menet mondaná, mondaná, mondaná, hogy ilyen szóhasználat e falak között nem szokás, annyira nem, hogy a diák úr eltűnődhet, kíván-e az ő óráin a továbbiakban részt venni, mert ha nem, az egyben azt is jelenti, hogy kiiratkozik ebből az iskolából? Ekkor érnének az igazgatói irodához, közölné a diákkal, hogy akkor ide most benyitnak, mire a diák, hogy jaj-jaj, bocsánat, soha az életben elő nem fordul többé ilyesmi…
     Visszaballagnának.
     Addig fújna egyet.
     És ha szólna egy kollégája, hogy szeretne vele beszélni, de lehetőleg bő lére eresztve? Hogy beülnének-e valahová? És mivel ő is szeretne a kollégával beszélni, egyáltalán: szeretne bárkivel emberi hangon beszélgetni, tehát bólintana? Beülnének, meginnának egy sört, belemerülnének a témába, meginnának még egyet, még jobban belemerülnének… A dolgozatok többsége még mindig az iskolában, kisebbsége odahaza porosodna, amíg ők vígan iszogatnának.
     Szerdán biztosan iszonyatos fejfájásra ébred. Szerencse, hogy órái csak déltől lesznek, viszont délelőtt részint javítani kéne, részint néhány további halaszthatatlan hivatalos ügyét – önkormányzat, adóhivatal, posta, telefontársaság – félfogadási időben intézni. Helyette I. Quarelin, II. Quarelin. Zsibbadás után forró zuhany nyakszirttájra; a buszon talán kap ülőhelyet, így könnyebben viseli a viselhetetlen émelygést, eltámolyog az iskoláig, legyűri egy szikkadt szendvics felét, fogát összeszorítva megtartja az óráit, onnan rohan maszekolni, elígérkezett, várják… Hazafelé ráér elcsodálkozni, hová tűnt a fejfájás.
     Majd ágyba rogy.
     Csütörtökön vidékre kísér egy osztályt, két hónapja beírta a naptárába, lehet, az úton szakad az eső, a helyszínen süvít a szél, de a közönség tapsolni fog, ő meg hazafelé elbóbiskolni, a buszból kiszállva ronggyá ázik, amilyen az ő formája, otthonra marad a totális ájulás.
     Pénteken reggel tanulógyűléssel kezd, megtart két órát, egy lyukasórán talán újabb dolgozattal ismerkedik, megint tart két órát, egy kollégájával és egy tanítványával díjátadóra rohan, talán végre valami siker… Közben a felesége hívni fogja, hogy, ugye, nem felejtette el, aznap estére koncertjegyük van!
     Amíg Muszorgszkijt, Sztravinszkijt hallgat, egy belső hang folyamatosan azt fogja dübörögni, hogy amennyiben hétfő reggelre nem javítja ki az összes dolgozatot, összedől a világ, és az egész katasztrófáért egyes-egyedül ő felel majd a Mindenható, valamint a teljes igazgatóság színe előtt.