Az örök gyerek (X./43.)

     Már fogantatásakor elhatározza, hogy sose fog fölnőni, és ehhez a döntéséhez minden körülmények között következetesen tartja magát. Kilencedikben besétál utolsó divat szerinti frizurájával új iskolájába, tízedikben átvágatja-átfésülteti még utolsóbbra, aztán mindenki izgatottan lesi, merre fejlődik a fodrásztudomány.
     Az első időkben a föl sosem növés nem esik nehezére. Az örök gyerek eleinte lényegében egész nap szunyókál, amikor viszont időnként fölébred, némi halk vernyákolással ad hangot igényeinek, mire azok maguktól – netán nem maguktól, kit érdekel – kielégítődnek. Nincs máshoz szokva, mint ahhoz, hogy óhajai teljesülnek! Valami, valaki, netán valakik garantálják neki a szükséges mennyiségű, folyékony és szilárd halmazállapotú táplálékot, ilyen-olyan fokú fényt és hőmérsékletet, illetve a lehetőleg ugyancsak legutolsó divat szerinti öltözéket. Kell-e egyéb?
     Idővel persze, naná! Három nagy megkísértést tart nyilván az egyedfejlődésben a megkísértésológia. Az első, amikor kimutattatik az olthatatlan vágy: egyetlen pillanat se múljék szórakozás nélkül! Akar egy egér vagy egy elefánt szórakozni? Fene lát a fejükbe, de az ember – már kora ifjúságától – kiköveteli magának, hogy szórakoztassák!
     Erre van kitalálva anya és apa.
     – Anyuci drágasága! – mondja könnybe lábadt szemmel az egyik.
     – Apuci kincse! – olvadozik a másik.
     Mire az illető abbahagyja a bömbölést, amelyet addig torkaszakadtából művelt, és ráutaló magatartással értésükre adja:
     – U-nat-ko-zom!
     E fogalom áll minden dolgok középpontjában: az unalom. És annak elűzése. Erre a célra ideig-óráig ugyan megfelel a szórakoztatóipar néhány, fönt említett – anyuci és apuci – letéteményese, később azonban a környező világ kifejezetten eszközigényessé válik. Cumik, csörgők, gumi- és plüssállatok halmozódnak, amelyek leglényegüket tekintve sosem változnak: ugyanazok a motívumok jelennek meg eleinte játék babák, műanyag katonák formájában, később guminők és plüssférfiak képében. De ne ugorjunk ennyire előre az időben.
     Az örök gyerek attól marad világéletében örök gyerek – nincs ebben semmi bonyolult –, hogy sose nő föl. Már alig fér el az iskolapadban, amikor szünetekben még mindig vízzel átitatott vécépapírt hajigál a mosdó mennyezetére. Két szereplőn áll persze minden vásár: egyrészt azon, aki bármely eszközt (például vécépapírt) megragadva, szívesen tolja ki önnön gyerekkora végső határát, ameddig csak lehetséges – és valljuk meg őszintén: nem ez a legkényelmesebb megoldás? –, másrészt azon, aki nemzettjét – minden kísérletet gyökereiben elfojtva – sose engedi önellátóvá válni. Inkább a messzeségbe nézve elmereng az ázott vécépapír és a cseppkőbarlang hasonlóságán…
     A második nagy megkísértés – égből pottyant lehetőség a fordulatra – az, amikor az örök gyerek fölfedezi, hogy többen szórakozni jobb, mint egyedül. Ekkor a fióka kiröpülhetne ugyan a védőszárnyak alól, csakhogy: mire jó elhagyni a meleg fészket, ahová tálcán hordják a jobbnál jobb falatokat? Az egyiknek az az élvezet, hogy hordja, a másiknak meg, hogy éppen neki! Az örök gyereknek nincs kedve iskolába menni, hát a szülő igazolást ír, hogy fogfájás, hasmenés, szédülés, vagy a legegyszerűbben: családi ok. Evvel az együttműködéssel a maga mikroközösségében mindenki föl is találja az adok-kapok társadalmat.
     Az adok-kapok társadalom világra néző ablaka melegben kinyitható, hidegben becsukható, amikor a kilincse elromlik, tankönyvvel kitámasztható, amikor pedig keretestül-tokostul kidől, valaki csak csináltat újat: balra, jobbra, előre, hátra, föl, le, szélesre, szűkre tárhatót!
     Az adok-kapok társadalom alapvetően két szereplőgárdára tagolódik: szolgálókra és kiszolgáltakra. Egyfelől tehát azokra, akik rögvest szülőként látták meg a napvilágot. Ők az első pillanattól kezdve folyamatosan tökéletesítik környezetüket, miként azt fogják majd tenni a sírból is, elvégre minden gondolatuk a jövő nemzedék körül forog. Másfelől azokra, akikről szíve mélyén mindenki tudja, hogy másodlagos nemi jellegeik minden látszata dacára sose lesznek igazi asszonyok és férfiak, olyanok, amilyeneket bűnügyi, kaland- és vadnyugati filmekből megismernek, miközben cseppet sem gyanakszanak, hogy a filmek mind hazudnak.
     Persze az örök gyerek minden film minden hazugságát saját bőrén kívánja megtapasztalni. Valóban meg se kottyan, ha irtózatosan gyomorszájon vágják az embert? Valóban be lehet venni százhússzal egy kanyart? És a legfőbb: a lányok és a fiúk micsodája tényleg összepasszol?
     Amikor egy romantikus estét követő éjszakát követő reggelen arra ébred, hogy kettesben a legeslegjobb szórakozni, amihez bőségesen elegendőek a rendelkezésre álló eszközök, oly helyzet teremtődhet, hogy az örök gyerek – ha nem is pillanatok, de kilenc hónap alatt – a legeslegfelnőttebb szituációban találja magát. De egy igazi örök gyerek megtartja fogadalmát (ld. a fejezet legelső mondatát – a szerk. megj.)!
     Egyszer egy szülő, késő este, lábujjhegyen beoson kicsinye szobájába, és hirtelen tudatosul benne, hogy a megátalkodott kinőtte az ágyát. Melegség önti el a szívét, és másnap első dolga, hogy új ágyat vegyen neki, lehetőleg kétszemélyeset.