Nyaraló diákok (X./44.)

     A diák nyáron vagy otthon ül, vagy valahol másutt, esetleg jön-megy… Ez praktikusan attól függ, van-e pénze (persze nem csupán praktikus szempontok léteznek – a szerk. megj.), illetve nem neki magának, hiszen a diák adóalanyként nem önálló kereső, hanem a szüleinek. A diák önfeledt nyaralása tipikus esetben szülei pénztárcájának vastagságától függ.
     – Adnátok negyvenötezret? – kérdezi ártatlan mosollyal anyját és apját, akik vagy adnak, vagy nem, attól függ, nekik van-e, vagy nincs.
     Ha a diák ellátmányhoz jut, vesz magának fesztiválbérletet (az útiköltséget, a szállást, a kaját összespórolt zsebpénzéből fedezi). Piáról, hogy miből és honnan, most ne beszéljünk (a Lájvszkúl főszereplői középiskolások – a szerk. megj.). A hátizsákban fogkefe, fürdőruci, a helyszínen mobilvécé, mobilzuhany: lehet bepasizni, becsajozni, őket tehát hagyjuk is most magukra.
     Azok a diákok, akik odahaza maradnak, többnyire telóval a kezükben a gép előtt merengenek, aztán előbb-utóbb levelet írnak.
     – Hogy telik a nyara? Remélem, nagyon jól érzi magát egész családjával együtt. Sok-sok nevetést és még több jókedvet kívánok!
     A tanár, olvasván az üzenetet, elneveti magát, mert miért is ne kerekedne jókedve egy ilyen meglepetéstől.
     Nem sokkal később hosszú-hosszú esemest kap (ugyancsak a szülő pénzén).
     – Igazán nem akarom megzavarni a pihenését, hiszen a nyár épp úgy pihenő maguknak is, mint nekünk, de annyi minden történik velem, hogy muszáj elmondanom!
     A tanár érdeklődését, megérdemelt pihenése közben, sikerül fölcsigázni.
     – Ma kimentem a piacra, mert most, hogy tizennyolc lettem, már mehetek egyedül is. Gondoltam, csak úgy, viccből, bemegyek a 18 karikás boltba, hogy kipróbáljam az új „szupererőmet”, de rájöttem, hogy semmi nem kell onnan belülről, így aztán nektarint vettem, amit sokkal jobban szeretek, mint a sört.
     Örvendezik a tanár, hogy antialkoholista diákja a rostban gazdag táplálkozás híve.
     – Bámulatos, mi mindent vesz észre az ember, ha már egyszer nagy! Mindenhol anyukák meg leendő anyukák, úgy látszik, a nyár meghozta az emberek kedvét a fészekrakáshoz – vél a levélíró összefüggéseket fölfedezni meteorológiai és szociálpszichológiai jelenségek között.
     – A piacot láthatóan birtokába vette az új nemzedék: úgy tűnik, a fiatalok kezdenek ráeszmélni, hogy a munka mégiscsak hasznosabb, mint a semmittevés.
     Elspekulál a tanár, hogy a tanulságok ilyetén levonása kizárólag az ő kedvéért született-e, vagy diákja immáron magától vélekedik így. Ez volna pedagógiája diadala!
     – Ami a tizennyolc évemet illeti, drága szüleimtől kaptam egy hátizsákot, amire egy kitűzőt tűzött drága édesanyám. Ezt hirdeti: ÉN MÁR EGYETEMISTA VAGYOK! Azt hiszem, elég egyértelmű: ideje felnőni. De, azt hiszem, ez mindent összevetve nem is rossz.
     A tanárt régóta kétségek gyötrik, mire jó az egész felnőttség, ha adott életkor fölött az örömök mellett bánatokból is kijut bőven. Ekkor újabb önemésztő levél fut be.
     – Kezdek rájönni, miket rontottam el anno, és nagyon nehéz legyőzni és kitörölni a hibáimat. Vannak terveim, de nem tudom, hogyan szánjam el magam... Szeretnék önbizalmat elsősorban, mert e nélkül nehéz, de fogalmam sincs, hogy lehet önbizalmat szerezni. A nyaram pihis, és mostanában dolgozom, és próbálok készülni a jövő évre is, remélem, sikerül összeszednem magam. Ön jól van?
     A tanár éles elmével rögvest sejti, az ő hogyléte pillanatnyilag teljességgel másodlagos, tehát ezt a levelet, több részletre is kiterjedően, alaposan megválaszolja. Utólagos magánminősítése szerint hasznos tanácsokat adott, amelyek mások esetében többé-kevésbé célra vezettek. Tán még a búcsúkérdése is helyénvaló volt:
     – Tudod, hogy vagyunk néhányan, akik rendületlenül bízunk benned, nagy szamár?
     Egy diák váratlanul értesíti.
     – Tetszett A Mester és Margarita! Meg, ahogy pluszba adta nekem, a Kutyaszív is!
     Szíve szerint az egyszemélyes minta alapján kialakult tetszési indexet – enyhe célzatossággal – közkinccsé tenné, de aztán mégse teszi, mert a közvélekedésben visszafelé sülnek el az ilyesmi dolgok. (Csodák egyébként, a közhiedelemmel ellentétben, igenis lehetségesek.) Persze nem Bulgakov a kulcsfigurája a diákokat foglalkoztató témáknak.
     – A fiúkkal beszéltünk a frakkbérlésről! Azt mondták, hogy az összes fiú egyszerre fog menni. Tud erről valamit? Ne is menjenek a nyáron külön-külön foglalni?
     A probléma megoldására körímélt küld az osztály minden tanulójának. Az érdeklődés erősen visszafogott: negyvennyolc órán belül egyetlen válasz sem érkezik. Aztán egy mégis.
     – A másik osztályból azt mondták, három éve ugyanarról a helyről kölcsönzik a frakkokat, és elég szeptemberben a sulin keresztül! Nem tudom, ez mennyire igaz…
     Kap két levelet, korábbi levelére megkésett választ. Három diákját invitálta országos versenyre, megemlítve, hogy akár már nyaralás közben kezdhetnék a közös munkát…
     – Tudom, az én felelősségem, nagyon szégyellem magam, főleg, mert most mulasztok el valami fontosat. De nem merem, és nem is szeretném elvállalni ezt az amúgy nagyon nagy lehetőséget és megtiszteltetést. Nagyon jólesik, hogy felajánlja, de sokkal bonyolultabbnak látom a következő tanévet, semhogy ilyesmire akárcsak gondolhatnék. Remélem, megért, és nem gondolja, hogy lüke liba vagyok, aki nem él a körülötte halmozódó lehetőségekkel. Tisztában vagyok már sok mindennel egy ideje. Ebben nagy szerepet játszottak a tanár úr mondókái. Szóval csak annyit kérek, hogy ne csüggedjen, és bízzon bennem!
     Nem gondolja lüke libának, nem csügged, viszont nem ért meg, és nem is bízik. Ebbéli lelkiállapotában olvassa a másik levelet.
     – Nagyon sokat gondolkodtam, és úgy döntöttem, hogy a jövő évet a tanulásnak szentelem. Eddig, mondjuk, 70% volt a teljesítményem, most 150%-ot szeretnék az érettségire. Remélem, megérti a tanár úr! (Még mindig az egyetem a cél.)
     Erről is gondol valamit, aztán marad minden annyiban, amennyiben. A harmadik diák nem válaszol a hívó szóra: megtörténhet, hogy mindennemű konzultáció nélkül, egyéni módszerekkel készül a versenyre. Mondana-e oly ostobaságot egy tanár, hogy bezzeg az ő idejében…?
     
     Néhány nap múltán ismét jelentkezik az önbizalom-hiányos diák.
     – Kérdezhetnék valamit? Próbálom megérteni, de valahogy nem sikerül... Miért hisz bennem? Soha semmit nem produkáltam, sőt folyton csalódást okoztam az elmúlt három évben. Nem tudom elmondani, hogy érzem magam emiatt.
     Válaszolná, hogy éppen ezért. Mert képes föltenni a kérdések kérdését.
     Jó nyár.