Eszti és Mari mindörökre bemondó marad (II./18. jelenet)

MARI Mondd, mi már örökre bemondók maradunk?
ESZTI Hogy tételezhetsz föl rólunk egyebet? Bemondónak lenni a legjobb a világon.
MARI Jó, azt nem mondom, hogy nem jó… Merthogy jó. De… nem kéne csinálnunk valami maradandót? Valami súlyosat. Tudják például rólunk odalent, hogy milyen riporterek vagyunk?
ESZTI Hát, ha jól belegondolok, el tudnánk mi beszélgetni bárkivel… Kötelező műmosoly nélkül. Úgy oknyomozósan! Felőlem bele is vághatunk! Legyen politika?
MARI Na, azt azért ne.
ESZTI Gazdaság nálam kilőve, a sport ugyancsak. A bűnügyek is. Marad a kultúra.
MARI Tényleg, január huszonkettedike a magyar kultúra napja!
ESZTI Hoppla, ez jó! Kivel kezdjük?
 
MARI Tekintetes úr! Ön milyennek látta?
KAZINCZY Hogy milyennek is? Lám, lám… Elmentem Miskánk, tudja, Vitéz Miska temetésére, állítólag tiszteletét tette ő is, de ki vett volna észre a tömegben egy pelyhedző állú legényt? Bár, talán, a bal szeme föltűnhetett volna… Néhány évre rá levelet küldött nekem. Kaptam affélét akkoriban sokat… Gyűjtött nekem adatokat Magyarország legrégibb térképéről, azoknak nagy hasznát vettem. Később meg régi kéziratokat másolt le: olybá tűnt, mint egy tudós ifjú. Aztán egyszer csak megérkeztek a versei is…
MARI És? Látszott már…?
KAZINCZY Nem. Tanácsoltam neki ezt-azt, meg postáztam egy magam írta szonettet, hátha tanul belőle. És, képzelje, válaszként ő is szonettet küldött! No, gondoltam, aki gyerekfejjel ilyet tud írni, az sokra viszi majd felnőttként.
MARI Aztán?
KAZINCZY Aztán… levelezgettünk. Éveken át.
MARI Töretlenül?
KAZINCZY Egy ideig. Amíg… Valamikor 1817 táján azt írta, hogy kár volt siettetni a változásokat az irodalmi életben. Meg kellett volna várni, lökte oda, hogy maguktól következzenek be, és a siettetés elrontotta a dolgot. Magamra vettem.
MARI És… tényleg?
KAZINCZY Hát, amikor meghaltam, szép emlékbeszédet mondott az érdemeimről… De, tudja, olyankor már késő. Szóval elhidegültünk, megszakadt a levelezés is közöttünk. Meg hát, egy évtizedre rá, még az iliászi pörben is vitába merészelt szállni velem… Óh, az Iliász! Ejnye, megbocsát, ha most arra kérem, álljunk le?
ESZTI Ön, urambátyám, mit tud nekünk mondani?
CSOKONAI Alig valamit, húgomasszony. Az apja lehettem volna, aztán meg tizenöt éves volt, amikor eltávoztam a földi világról.
ESZTI De később? Csak váltottak pár szót?
CSOKONAI Az igazat megvallva, szinte soha. Talán egyszer. Hogy eleinte bálványozott. Még utánzott is, képzelje! Annyira tisztelt, hogy megjelent a temetésemen is. Szeretett, ha jól tudom, engem meg Himfyt.
ESZTI Bocsánat, a Himfy kicsoda?
CSOKONAI Kisfaludy Sanyi. Neki az öccse a Karcsi.
ESZTI És aztán mi lett a nagy szeretésből?
CSOKONAI Elmúlt, állítólag. Jóval a halálom után azt írta rólam, hogy Himfy jobb is nálam. De még Dayka is. Kis János is. Virág Benedek is. Hogy nem vagyok elég eredeti, viszont műveletlen, hideg, vaskos és parlagias. Hogy jók ugyan a népdalaim, de nem kellene minden művemben népiesnek lennem. Ilyesmiket. Nem is érdemes beszélni ezekről a dolgokról. Tehetek kegyedért még valamit?
MARI Ön ki tudná egészíteni a képet?
BERZSENYI Muszáj fölhánytorgatni? Rég volt, elmúlt.
MARI Csak pár szót. Tudja, a Másvilági Tévéhíradó nézőinek sejtelmük sincsen a régi dolgokról…
BERZSENYI Nézze, tudom, hogy a szíve mélyén nagy költőnek tartott… És mégis talált a verseimben kötözködnivalót! Azt mondta, hogy a tematikám szűk körű, a stílusom meg dagályos! Érti ezt? És hogy az episztoláim durva jambusokba öntött deklamációk! Tudja, húgomasszony, milyen érzés az embernek azt olvasnia magáról, hogy némely mondását olyan kinövésekhez lehet hasonlítani, miket az élőfán a nedv bősége okoz, de a gondos kertész kímélés nélkül lehányni szokott? Meg hogy, ennyi év távlatából se ment ki a fejemből, „a poeta és a versificator úgy különböznek egymástól, mint Archimedes és az ács: amaz, ki a machinát kigondolta, ez, ki az útmutatás szerint kifaragta”? Hagyjuk, nénémasszony, felejtsen el.
 
ESZTI Ön a barátja volt.
SZEMERE Az. Ma is büszkén vallom.
ESZTI Akkor hát?
SZEMERE Nézze, nem volt neki könnyű. Először is a szeme világa… Aztán a munka, kérdezze meg Práger Gyurit, mennyi teendővel jár a föld. Először az álmosdi birtokon vagy három évig, amíg meg nem osztozott a testvéreivel. Akkor az öccsével átvette a csekei birtokrészt, csakhogy az Ádám olyan rosszul gazdálkodott, hogy neki kellett rendbe szednie az egészet. Érti? Dolgozott, mint egy napszámos, közben meg megírta a Hymnust.
ESZTI Értem. De azért…
SZEMERE De azért, de azért! Persze, kegyed most bizonyára arra gondol, amikor az Élet és Litereturát szerkesztettük…
ESZTI A mai És elődjét?
SZEMERE Hát, hogy is mondjam? Mintegy. Tényleg szép idők voltak, jött a Vörösmarty Miska, a Toldy Feri, a Kisfaludy Karcsi… Csak hát közben az iliászi pör, tudja.
ESZTI Bocs, az hogy is volt? Kazinczy tekintetes úr is említette.
SZEMERE Hát hogy egy sárospataki tanár, a Vályi Nagy kiollózott az ő fordításából, s a maga neve alatt ki is nyomatta. Nagy vita kerekedett belőle, ki ezt mondta, ki azt…
ESZTI De aztán képviselő lett!
SZEMERE Meg le is mondott, tegyük ezt is hozzá. Mondom, nem volt könnyű élete.
 
MARI Ön tehát vér szerinti unokaöcs.
KÁLMÁN Az volnék. Apám, néhai Kölcsey Ádám, tetszik tudni, édes testvéröccse volt neki. Csak hát… mikor is? Négy évre rá, hogy apám megházasodott… Anyám özvegyen maradt, én meg félárván. Ő viselte a gondunkat. Rászakadtunk, hogy így mondjam.
MARI Viszont önhöz írta a Parainesist.
KÁLMÁN Hozzám, persze, igen, igen… Erkölcsi tanítások, filozófiai fejtegetések vannak benne. Mostanság is bele szoktam olvasni. De, magunk között szólva, nem csak nekem írta, hanem a… a fiataloknak. Én csak apropó voltam. Reformkorban éltünk, tudja.
MARI És vált belőle valami az okulására?
KÁLMÁN Szinte minden! Ezért is csatlakoztam a márciusi ifjakhoz. Petőfi Sanyi, Vasvári Palika, hallott talán róluk. Aztán jött a szabadságharc, és úgy alakult, hogy Komárom váránál elestem én is. Ennyi, amit tudok.
MARI Kálmánka, eloszlatna egy félreértést? Végül is melyik szemére volt vak a nagybátyja?
KÁLMÁN Az egész félvakság egy gyerekkori himlő maradványa. Aztán egy Schwedgeburth nevezetű illető, nem emlékszem már, osztrák-e, német-e, rézbe metszette Feri bátyám ábrázatát. Csak tudja, az ilyesmit a művész szemből rajzolja, aztán meg ahogy papírmásolatot húznak le róla, hát fordítva látszik az arc. És ez terjedt el, ez a fordított. Azon a jobb szemére a vak. Pedig a balra volt, tanúsíthatom! Hogy is írta később az a fiatal író nemrégen, az Örkény Pisti? Örök sajtóhiba?
 
ESZTI Szerinted ez így adásba mehet, Mari?
MARI Nem vagyok benne biztos, Eszti.
ESZTI Azért mutassuk meg a szerkesztőnek. Döntsön ő.
MARI Legföljebb mindörökre bemondók maradunk; nem? Ez legyen a legnagyobb bajunk.