„Ha meghal egy híd”. Nézők levelei a másvilági tévéhíradóhoz (II./45.)

Feljegyzés
a Másvilági Tévéhíradó szerkesztőinek,
helyben

Barátaim!

Örömmel értesítelek benneteket: televíziónk vezetőinek nagy megelégedésére szolgált, hogy bemondtátok néhai Mistéth Endre halálhírét. Ugyanakkor fölvetődött, ez persze csupán javaslat, hogy esetleg érdemes lenne hosszabb összeállítást készíteni példázatos életútjáról. Csak néhány ötlet a további munkátokhoz, természetesen minden kényszer nélkül, afféle gondolatébresztőként.
„1912-ben született a Temes vármegyei Buziásfürdőn, apai ágon francia (hugenotta), anyai ágon szerb, illetve görög eredetű családban; apja tengerésztiszt, illetve vasúti tisztviselő volt. A család 1922-ben települt át Magyarországra.”
(A vázlatos családtörténet véleményem szerint alkalmat nyújtana arra, hogy megpendítsétek a huszadik század első negyedének nemzetiségi problémáit, különösen Ferenc József és Trianon tükrében.)
„1930-ban érettségizett. A Magyar Királyi József Műegyetemen folytatta tanulmányait; 1935-ben építőmérnöki oklevelet szerzett. Ösztöndíjasként többször járt külföldön. Első munkahelye a Ganz Vagongyár volt, majd vízvezeték-tervezéssel foglalkozott az Országos Közegészségügyi Intézetben. Ezután hídtervező mérnökként bekapcsolódott a Székesfehérvár–Graz közötti autóút építésébe. Rövid ideig tisztviselő volt a Közlekedési Minisztériumban, majd 1938-tól egy tervezőiroda munkatársa. 1940-ben önálló irodát nyitott. Ugyancsak 1940-ben tanársegéd lett a Műegyetemen.”
(Élete e periódusában futólag ábrázolhatnátok a Horthy-rendszert és a Klebelsberg-féle kultúrpolitikát.)
„1942-ben csatlakozott a Magyar Testvéri Közösséghez, 1944-ben részt vett a fegyveres ellenállási mozgalomban, októberben, miután behívták katonának, illegalitásba vonult. A nyilas puccs után igyekezett megakadályozni az ipari üzemek Németországba szállítását.”
(Munkátok e fejezetében érintőlegesen foglalkozhatnátok Magyarország második világháborús szerepvállalásával.)
„1945 elején a szovjet hidász alakulatok tanácsadójaként részt vett a Déli összekötő vasúti híd helyreállításában, aztán a szovjet hatóságok rövid időre őrizetbe vették.”
(E ponton adalékokkal szolgálhatnátok a „felszabadulás vagy megszállás” problémájához.)
„Ő tervezte az ideiglenes Manci hidat, majd a főváros első állandó hídját, a Kossuth hidat. 1945. november 23-án az Iparügyi Minisztérium politikai államtitkára lett. 1946. július 21-én kinevezték az Újjáépítési Minisztérium élére. 1947. január 14-én fölmentették, a Magyar Közösség-ügyben koholt vádak alapján letartóztatták, első fokon három és fél évi börtönre, majd másodfokon hatévi kényszermunkára ítélték. Büntetését később két év három hónappal meghosszabbították, és csak 1955 áprilisában nyerte vissza a szabadságát.”
(Ötvenes évek, személyi kultusz, Rákosi… Kell-e részleteznem?)
„Szabadulása után három és fél évig még rendőri felügyelet alatt állt, a joghátrányoktól 1958. december 28-án mentesítették. A Vízügyi Tervező Vállalatnál helyezkedett el mérnökként, később szakági főmérnök, főstatikus lett; részt vett az Erzsébet híd, a kiskörei és a bős–nagymarosi vízlépcső tervezésében.”
(Jellemezhetnétek az egypártrendszert és Kádár-féle legvidámabb barakkot.)
„Aztán dolgozott a Közel-Keleten, illetve Egyiptomban is, mígnem 1978 decemberében nyugdíjba vonult. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes egyetemi tanára lett. 1996-ban tevékenységét Széchenyi-díjjal jutalmazták. 2006 júliusában hunyt el.”
(És elérkeznétek a rendszerváltásig, sőt a rendszerváltás utáni kormányok tevékenységéig.)

Szerény lehetőségeinkhez képest minden támogatást megadnánk (persze ígéretemet ne vegyétek készpénznek),
 
Tisztelt (?) Szerkesztőség!

Fölháborodásomnak kell hangot adnom, mert Önök meglehetősen hiányos Mistéth Endre-életrajzot tettek közzé!
Egyebek mellett súlyos hibának tartom, hogy nem említették meg a műszaki berkekben legendás, szolnoki merevítőgerendás ívhidat! Az is az ő tervei szerint épült 1940-ben! A 4. számú, Budapest-Nagyvárad-Kolozsvár állami úton vezetett a szolnoki vasútállomás fölött!
Az országban, sőt Európában is rekordnyílásúnak számított!
Továbbá föltétlenül meg kellett volna említeniük, hogy 1934-ben, a jánoshidai Zagyva-híd építésekor már tudható volt, hogy távlatban nem lesz elegendő az akkor megépített két nyílás, így aztán 1942-ben megint csak Mistéth Endre tervezte meg egy újabb nyílás beépítését!
Mégpedig úgy, hogy az addigi kettő helyett háromnyílású folytatólagos szerkezetet hozott volna létre! Ez a bővítés viszont a háború miatt nem valósult meg, ellenben 1949-ben, a híd újjáépítésekor megépült az eredetitől eltérő nyílásbeosztású, háromnyílású öszvérszerkezet.
Aztán az is az eszembe jutott, Tisztelt Szerkesztő Hölgyek és Urak, hogy mennyit beszélnek mostanság Budapesten a Margit hídról. A fővárosi hidak kivétel nélkül ma is éppen olyan gyönyörűek, mint valaha! Csúnya híd nincs, kérem tisztelettel, mert eleve nem lehet, mondom én, alulírott. De mi van, kérdezem tisztelettel, ha meghal egy híd? A Manci, a Kossuth, bármelyik?
Mistéth Endrére avval emlékezhetnének leginkább, ha fejet hajtanának műszaki teljesítménye hiánytalan teljessége előtt! Tisztelt Szerkesztőség! Szoktam ugyan nézni néha a földieket is, de nekem eddig a maguké volt a kedvenc csatornám. Ezért ragaszkodom a ténybeli pontossághoz.
 
Fiúk!

El kell mondanom nektek, hogy apám nem csupán Szálasi kivégzését örökítette meg kamerájával, hanem ott volt történelmünk más jelentős pillanataiban is. Szolgálnék tehát néhány kevésbé ismert kiegészítéssel az általatok közölt Mistéth Endre-életrajzhoz, hátha hasznát veszitek.
Csak a történelmi hűség kedvéért érzem szükségét, hogy megemlítsem Mistéth Endre kapcsán: miután a második világháború végéhez közeledve, 1945. január 18-án a németek fölrobbantották az utolsó budapesti hidakat is, a szovjetek gyorsan három hadihidat húztak föl! Úgymint a Mancit a Margit-szigeten át, aztán még egyet a Gellért térnél, meg még egy ideiglenes vasúti átkelőt a déli vasúti híd pótlására. És mert hamar kiderült, hogy a következő jégzajlásig egyik hidunk sem hozható helyre, ezért szembe kellett nézni a kényszerrel, hogy új hidat kell építeni, méghozzá olyan helyen, ahol nem akadályozzák a munkát a roncsok. És ahol az tovább maradhat fenn: addig, amíg a korábbi hidak helyén újak nem épülnek.
Tavasszal tehát a "Manci" maradt, épült viszont két pontonhíd, egy a Boráros, egy meg a Petőfi térnél. Aztán döntött a kormány egy új, félállandó híd építéséről: annak a helyét a Kossuth Lajos és a Batthyány tér közt jelölték ki, és abból lett a Kossuth híd. Az első tervek hétnyílású fahídról szóltak. Nagy fahíd azonban régóta nem épült Magyarországon, ilyesmi építésében senkinek nem volt kellő tapasztalata, ráadásul a facölöpök sem tűntek elég megbízhatónak az akkor még gyakori jégzajlás miatt. Mistéthék tehát vasbeton pilléreket és a főnyílásokban acélcsövekből hegesztett rácsos szerkezetet javasoltak.
A hídépítés 1945. május 16-án kezdődött. A vasanyagot olajkutakból, kiemelt hídroncsokból és összedőlt házakból szerezték, fát a dunai fürdők elbontásából. A hidat a hídrobbantások első évfordulóján, 1946. január 18-án adták át, hét nappal azt követően, hogy a pontonhidakat a jégzajlás tönkretette.
És még csak annyit, hogy a Mistéth még börtönben ült, amikor 1954-ben a szerkezet eredetileg fából készült részeit acéllal helyettesítették, már szabadlábon volt, amikor 1956 tavaszán lezárták, és amikor a híd bontását 1960. március 17-én megkezdték, már rehabilitálták.
A Kossuth hidat egyébként feldarabolták, a darabokat elszállították, a cölöpöket Kulcsig leúsztatták, és ott beépítették a partba. Ma is megtalálhatjátok.
Mostanában alig csinálok valamit, de egy ilyen dokumentumfilm operatőri munkálatait szívesen vállalnám, ha jelentkezésemet nem veszitek tolakodásnak.
   
Kedves Szerkesztő Úr!

Nem háborgatnám Önt, ha egy híradásuk nem idézett volna föl bennem gyerekkori emlékeket. Azt az embert, akinek a halálhírét Önök nemrégiben közölték, anyám családi vacsorák idején gyakran emlegette, csak úgy, hogy a „mistétbandi”. Jómagam, tudja, akkoriban, „gyerekfüllel”, csak gyönyörködtem ebben a névben, ma is fülbemászónak tetszik a lejtése, olyan betyárosan hangzik, mint a „sobrijóska”, de egyébiránt nem mondott nekem semmit. Anyám mellékesen, aki – bizonyos történelmi okokból kifolyólag – csak a negyvenes évek végére szerezte meg a diplomáját a műegyetemen, az idő tájt, amikor Mistéth Endre éppen börtönben ült, mint arról jóval később értesültem, szóval anyám mistétbandizását valahonnét a hatvanas, hetvenes évekből hallom most újra. Tudja, Mistéth Bandi nekem ismeretlen bálvány volt. Most meg, hogy szegényt nemrégen temették, arra gondolok, azt se tudtam, él-e, hal-e, évtizedekig a neve se bukkant elő az emlékezetemből. Azt hiszem, kissé csapongva írok. Emlékszem, amikor az asztalnál anyám elkezdte, hogy a „mistétbandi” így, a „mistétbandi” úgy… És képzeljék, csak most, hogy bújom az életrajzát, veszem észre, hogy anyám ugyanott dolgozott, ahol ő! A Viziterv. Önnek, kedves Szerkesztő Úr, honnan is kellene tudnia persze, hogy anyám, apám mérnök volt? Mérnökembernek nyilván sokat mondott ez a név. Meg még valamire emlékszem. Egy késő őszi vasárnap délelőttön, utólag azonosíthatom: valamikor 1964-ben lehetett, ünneplőbe öltöztünk, hogy az Üllői útról bevillamosozzunk a belvárosba. Kivonultunk gyönyörködni az új Erzsébet hídban! Csak álltunk, néztük és csodáltuk. Mert a mi családunkban becsülete volt a mérnöki alkotásnak, különös tekintettel a hidakra. Szóval most azon gondolkozom, ki lehetett hát anyám sokat emlegetett Mistéth Bandija… Aki, most tudtam csak meg, mindössze alig egy évtizeddel volt idősebb nála. Azt hiszem, anyám szemében a hídépítés Bartókja. Akiről idáig a nevén kívül nem tudtam semmit, most meg, hála Önöknek, napok óta csak lexikonokat túrok és gondolkozom. Mondanám, hogy nyugodjon békében a Mistéth Bandi, és remélem, a másvilágon anyám, apám méltóképp fogadta. De nem csodálkoznék, kedves Szerkesztő Úr, ha a Föld és a Másvilág között hamarosan híd kezdene épülni.

Üdvözli