Menczel Csöpi megérkezik a másvilágra (II./4. jelenet)

ELSŐ HANG (halkan) Hallottátok?
HANGOK KARA (suttogva) Aha, aha. Semmi nem marad titokban.
ELSŐ HANG Nektek ki szólt?
HANGOK KARA Nem tudjuk. Beszélik.
MÁSODIK HANG Mikor történt? És mi volt a baj?
ELSŐ HANG Mindegy már. Nem számít.
HARMADIK HANG Én végig is néztem! Ott álltam mellette, amikor…
NEGYEDIK HANG Mondd; észrevett?
ELSŐ HANG (hirtelen) Vigyázzatok! Jön! Csitt!
 
MENCZEL CSÖPI (belép, tétován körülnéz) Már megint útlezárás. Most akkor hová helyezték át a buszmegállót? Éppen most tévedek el, amikor sietek.
CSONGOR (szintén máshonét) Minden országot bejártam, minden messze tartományt, de sehol sem találom Tündémet. Mintha a szél fújta volna el.
KUKORICA JANCSI (más irányból érkezik) Iluska! Iluskám! Merre vagy, lelkem? Hol lehetsz? Tündérhonban talán?
TYLTYL (ugyancsak másfelől, másodmagával) Nézd, Mytyl, biztosan van fészke valahol a boldogság kék madarának!
MYTYL Hallgass csak, Tyltyl, mintha szárnysuhogást hallanék!
MENCZEL CSÖPI Milyen furcsa alakok! Úgy látom, ők se ismerik ki magukat errefelé. Villamos legalább jár a környéken?
 
DÁVID MÁRTA Szervusz, Csöpikém!
MENCZEL CSÖPI Márti! Micsoda véletlen! De régen láttalak! Eltűntél az utóbbi időkben…
DÁVID MÁRTA (mosolyog) El, Csöpikém, bizony. De mostantól, remélem, megint gyakran találkozunk.
MENCZEL CSÖPI. (megnyugodva) Megyünk együtt? Gondolom, te is a tévébe tartasz. Tegnap délután nem tudtam learchiválni a tegnapelőtti anyagokat, gondoltam, ma kicsit korábban bemegyek, ezért indultam ilyen korán, hogy befejezzem. Aztán túl nagy lesz a restancia…
DÁVID MÁRTA (belekarol) Persze, gyere. Egyfelé tartunk.
MENCZEL CSÖPI (azért kissé szédülten) Álljunk meg, Márti, egy pillanatra, ne haragudj, az előbb mintha megszédültem volna. Semmi baj, ne aggódj, csak hát, tudod, az évek nem múlnak el nyomtalanul, néha előfordul, de nem komoly. Az orvos is mondta, aggodalomra semmi ok, pedig a Jancsi, tudom én, titokban aggódik értem, ha nem is szól… De neki is mondom, nincs miért, nyugodt lehetsz, Jancsikám, mondom neki, eltöltjük mi már egymás mellett azt a kevés hátralevőt, aztán majd meglátjuk, hiába, nem élhet az ember örökké, ugye. Te, Márti, nem lenne jobb metróval menni? Elég a sétából mára.
DÁVID MÁRTA Miért is ne? Szálljunk föl, úgy kényelmesebb.
MENCZEL CSÖPI Meg gyorsabb, nagyon elvacakoltam az időt.
 
DÁVID MÁRTA Pardon!
PILLER SANYI Semmi baj, hölgyeim… (fölpillant) Márta! Nahát, ezt a véletlent! És nocsak! A Csöpi! Menczel Csöpi! Hát te? Te is? (Dávid Mártára néz) Miért nem szóltatok, hogy…? Legalább egy telefont?
DÁVID MÁRTA (félre) Pszt! Óvatosan!
PILLER SANYI (megvilágosul) Ja! Nem tudja?
DÁVID MÁRTA Nem. Úgy tűnik, fogalma sincs az egészről.
PILLER SANYI Aha.
MENCZEL CSÖPI Mit pusmogtok? Sanyi, te is jössz? Mehetnénk együtt, ha már egymásba botlottunk.
PILLER SANYI Óh, persze, persze. Csak gondoltam, előbb átfutom az újságot, korán van még. Na, induljunk.
MENCZEL CSÖPI (megtorpan) Gyerekek! Ez hihetetlen! Nem a Sényi Imre áll ott?
DÁVID MÁRTA Tényleg! Imre! Imre! (mintha az meg se hallaná) Imre!
MENCZEL CSÖPI (értetlenül) De ez hogy lehet? Nem hiszek a szememnek. Valami kísértet? Hát az Imre már régen meghalt! Hagyd, Márta, csak nagyon hasonlít rá. Tévedtünk.
 
SÉNYI IMRE (miközben kiveszi a kezét a zsebéből, cédulák hullanak belőle szerteszét) Megható, hogy sohasem tudják. Régóta figyelem őket, milyen ügyetlenek, ahogyan megérkeznek, csetlenek-botlanak, és mintha semmi se történt volna, ugyanott folytatják, ahol abbahagyták. Vagy kicsit előbbről. Lehet, igazuk van, tényleg nincs semmi különbség. Aztán egyszer történik valami, valami véletlen, és akkor hirtelen megvilágosulnak. Amikor már nincs jelentősége. Jól ki van ez találva. Egyáltalán nem fájdalmas, mondhatom. Inkább kellemes. Egészen megnyugtató. Megnyugtató túl lenni rajta, és kellemes.
 
MENCZEL CSÖPI Az Imre volt az, biztosan! Nem értem, sehogy se értem. (kiabál) Imre! Hol vagy, Imre? (a többiekhez) Kedveltem az Imrét, néha benézett az archívumba, leült, váltottunk pár szót. Sajnáltam, amikor meghalt szegény. Most meg nem értem, hogyan került ide.
 
MENCZEL CSÖPI Hát ez meg? Egy elszórt karton az archívumból? Micsoda rendetlenség! Na, érjek csak be! Ejnye, kislányok, mi történik ott, ha egyetlen este nem vagyok bent? Aztán ha meg valaki keresi a 2005. október 17-i anyagokat? (váratlanul elhallgat, a papír kiesik a kezéből, Dávid Mártára néz) Miféle 2005? Hát már… már régen nyugdíjas vagyok! (csönd, szárnysuhogás, megkövülten) Akkor… akkor én? Hogy én milyen ostoba vagyok! Már értem. Emlékszem. Mindent értek, mitől ilyen furcsa ez a hely!
SÉNYI IMRE Légy üdvözölve a másvilágon, Menczel Jánosné.
PILLER SANYI Ideje, hogy valaki itt is rendbe tegye az archívumot, Csöpikém. Elindultunk a másvilági tévéhíradóval!
DÁVID MÁRTA (megszorítja a kezét) Ezen mindannyian átestünk. Ma meg már egyikünk se csodálkozik rajta Eleinte esetleg elkél egy kis segítség a régiektől, de ez a legkevesebb. Ráérünk.
MENCZEL CSÖPI Akkor te… nem volt véletlen?
DÁVID MÁRTA Persze, hogy nem. Láttuk, ahogy indulsz, láttuk, hogy bizonytalankodsz, gondoltam, egyszerűbb, ha eléd megyek. Már azóta vigyázunk rád, hogy azt akartad, hogy ne tudja meg senki. Hogy csak… szűk családi körben. Hogy még a székházban se tegyenek ki gyászjelentést.
MENCZEL CSÖPI Azért küldtek, hogy vigyázz rám?
DÁVID MÁRTA Itt nem küld senki senkit sehova. Majd látni fogod. Mindenki tudja a dolgát.
 
KUKORICA JANCSI Nos, Csongor barátom?
CSONGOR Ó, annyi idő után újra karomban tarthattam Tündét! De elfáradtam, muszáj pihennem kicsit. És te?
KUKORICA JANCSI Beveték egy rózsát egy tónak habjába, és…! És annyi hercehurca után végre kifújhatom magam. Tegyem nyugodtan, mondta kedves Iluskám, mert, ha már minden ilyen szépen alakult, délután átnéz Tündédhez.
CSONGOR És mit tudsz arról a testvérpárról? Akikkel egyszer találkoztunk? Hová lettek?
KUKORICA JANCSI Tyltyl és Mytyl? Megtalálták a kék madarat, vagy legalábbis egy nagyon hasonlót. Most viszik, hogy megmutassák egy hölgynek. Nemrégen jött, és állítólag kissé még otthontalannak érzi magát.
CSONGOR Jól van, Jancsi. Ejtőzzünk magunk is kicsit.