V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2008. szeptember 29.)

   Azt mondta D., nemrégen mondta, hogy föltétlenül olvassam el.
   Hát persze, mondtam neki, kösz, hogy szóltál, szoktam olvasni ilyesmit, már ha eljut hozzám a híre. Egyébként meg érdekel is. Úgy értem, visszamenőleg.
   Na, aztán persze rögtön hozzákezdtem. Illetve nem olvastam, ezeket a dolgokat nem olvassa a magamfajta, hanem inkább bogarászik bennük.
   Egyébként meg nem is bogarászik, mert bogarászni itt, a messzeségben többnyire nincs se idő, se alkalom. Itt, a messzeségben semmi sincs úgy, azaz minden másképpen van, ahogy a Frici szúrná közbe most, de többnyire tőle is csak olvasni szoktam.
   D. meg, a tévétörténész, azt mondta, olvasgassak csak nyugodtan a messzeségben.
   Amikor a Frici meghalt, tulajdonképpen már létezett ez az egész izé. Hát hiszen a berlini olimpia megnyitóját állítólag közvetítették! Innét visszatekintve ez egészen elképzelhetetlennek tűnik. Hitler celeb! A Fricit persze foglalkoztatta a távolbalátó gondolata, azt írta akkortájt, hogy „a jövő rádiója zsebben hordható, öngyújtó nagyságú masina lesz, ügyes kombinációja a felvevő-, leadó- és távolbalátó készüléknek", de persze Magyarországon ez akkor még teljességgel hihetetlen volt. Á, a Horthy nem volt fogékony a modern dolgokra, neki éppen elégnek tetszett a szikratávíró meg a rádió. Nem is lett igazi celeb.
   Különös, ennek a rádiónak nincs olyan beceneve, mint a televíziónak.
   Ahhoz, jut eszembe, a némileg extrovertált Rákosi kellett, hogy valakit végre tevőlegesen is érdekelni kezdjen a dolog. A Rákosinak biztosan tetszett volna, ha minden egyes családhoz személyesen mehet el, mint később a Takács Marika. De amiben bogarásztam, abban semmi nyoma, hogy a Rákosi különösebben elcelebesedett volna.
   Pedig a néhai Magyar Dolgozók Pártja főtitkársága milyen előrelátóan elhatározta 1952 februárjában – Kádárnak a börtönben lövése se volt róla –, hogy jöjjön csak létre szépen a Televíziós Bizottság! Ha lehet Politikai Bizottság meg Szervező Bizottság meg Központi Ellenőrző Bizottság meg Központi Revíziós Bizottság, akkor miért ne lehetne Televíziós Bizottság? És azt is milyen ügyesen kitervelték, hogy 1954. május 1-ig induljon is meg Magyarországon a műsorszolgáltatás!
   Hát hogy közben megbukott a Rákosi, Nagy Imre meg kormányprogramot hirdetett? Ugyan! Mindennemű személycserétől függetlenül 1954. január 20-án annak rendje s módja szerint üzembe helyeztek egy kísérleti adóberendezést a Széchenyi-hegyen, és egy monitoron, ha nem is tökéletes minőségben, de repülőgép ereszkedett le lassacskán a ferihegyi betonra, gurult a főépület elé, s szálltak ki gyanútlanul az utasok… Nem is sejtették, hogy teljesen le vannak tévézve.
   Aztán az a májusi céldátum három évecskét csúszott, merthogy voltak közben események.
   Hát 55-ben a Rákosi átmenetileg visszarendeződött, mire április 7-én a Magyar Televízió Vállalat illetékesei bejelentették, hogy a volt Tőzsdepalotában serénykedő Lenin Intézet kiköltözik az épületből, mert a posta-vezérigazgatóság javaslata alapján a minisztertanács már el is döntötte, hogy az épület déli szárnyát fokozatosan át lehet venni a televízió céljaira.
   Satöbbi, satöbbi.
   Na, azon meg aztán senki nem csodálkozott, hogy 1956 áprilisában, amikor nyilvánosságra hozták a második ötéves terv irányelveit, valami olyasmire lehetett abban bukkanni, hogy „biztosítani kell a nemzetközi televíziós hálózathoz való csatlakozást, elő kell készíteni a színes televíziózás bevezetését, öt év alatt mintegy 110 000 darab televíziós vevőkészüléket kell gyártani.”
   Minek következtében júliusban a budapesti Lenin korúti Ravill-boltban kilenc nap alatt 150 tévékészüléket adtak el, darabját 5500 forintért!
   Csak hát aztán történt, ami történt. A Rákosi Moszkvából meg Arzamaszból biztosan féltékenykedett a Kádárra, ha másért nem, hát hogy ő, amint kezdetét vette a róla elnevezett rendszer meg a tévézés, azonmód 1957. május 1-jén celeb lett.
   Imre bácsi példának okáért sose.
   Különös dolog ez a népszerűség.
   Bezzeg a Szűrös! Amikor 1989. október 23-án, délben, kiállt a Parlament erkélyére kikiáltandó a köztársaságot, na, ő aztán rögtön benne lett a tévében! A történelmi hűség kedvéért említem meg, hogy ott álltunk Szentirmai Évával a Kossuth téren, és néztük meg hallgattuk élőben, mi történik. Mondom, Imre bácsi meg, harminchárom évvel korábban, október 23-án este hiába állt ki a százezres tömeg elé, róla csak néhány fénykép maradt fönn.
   Sokáig azokat se szabad ám nézegetni.
   Nagyon kevésen múlt, hogy ez az 56 nem lett helyszíniközvetítve. Mondjuk, úgy bő fél éven, ha most a következő május elsejére gondolok. A dolgok különben is nagyon kevésen szoktak múlni. Vegyük például a romániai forradalmat 1989-ből, vagy a tévéostromot 2006-ból. Mennyire más a fűtött lakásból nézni, amikor mások az utcára mennek!
   Mindszenty a börtönből kijövet arról nyilatkozik Kovalik Károlynak, hogy előbb tájékozódik. Maléter meg, mielőtt Tökölre indul, belemondja Szepesi György mikrofonjába, Sík Igor kamerájába, hogy miről fog tárgyalni a szovjetekkel. A média szempontjából talán nem kellett volna úgy elkapkodni ezt az októberi forradalmat, mondom én innen, a messzeségből.
   Merthogy ideje, hogy följegyezzek pár szót magamról.
   V. Lájv vagyok, IV. Lájvnak, a színestévé-tulajdonosnak törvényes fia, valamint a római olimpiára magának Munkácsy tévékészüléket vásárló III. Lájv egyenes ági unokája.
   És minden különösebb cél nélkül följegyzéseket készítek a messzeségből.