V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2008. december 8.)

   Nem történt semmi különös a héten.
   Ha gondolod, hagyd ki ezt a följegyzést.
   Nem találkoztam, nem beszéltem senkivel, csak olvastam. Főként hírlapokat, pedig már kételkedem azokban is. Tudod, attól függ, ki mit ír meg, hová és miért. Áru lett a hír, gyártják, adják, veszik, ha csökken a kereslet, jön a másképp cicomázott verzió. Vagy – mert lépést kell tartani – hallgassak rádiót, nézzek tévét? Döglött ügy. Ha valamire kíváncsi vagyok, előtúrom valahonnét a világhálóról, több változatban, aztán ítélkezem magam.
   Láttad – hogy is mondjam – egy nagy, külföldi üdítőital-gyártó cég mikulásos reklámját? A neten jár körbe, én is úgy kaptam. Először P.-től, aztán É.-től, aztán T.-től, hogy nézzem meg, jópofa.
   Tényleg az. Tényleg.
   Kitaláltak egy nem létező hírszájtot, amelyen fut egy nem létező hírműsor nem létező részlete. Hogy a Mikulás így meg úgy, reagál is rá a világ, meg megszólal itthon Uccaembere. Tényleg mint egy hírműsor, annak minden közhelyével – pedig csak hirdetés. Ráadásul a terjesztése ingyenes, rafkós cég, ez van. Még egy pohár üdítőitalért se ugorhatsz be hozzájuk, hogy elküldted három helyre a logójukat: hé, merre a pénztár?
   Én vagyok a tolvaj, jöszte nyakamra, kötél.
   De ha csak magukat a híreket venném: az igazat mondják, vagy csak a valódit? Tán amit leírnak, az úgy van? Vagy éppenséggel ellenkezőleg, csak valakik valamiért megetetik (-itatják) velünk? A szemük se áll jól.
   Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem.
   Így hát értem én már azt is, miért jutott arra a következtetésre a Frici, hogy ha valamit nem mondhat el senkinek, a legbölcsebb, ha mindenkinek elmondja. A nyilvánosság előtt lehet a legjobban elrejtőzni.
   Teszteltem. És most meg is örökítem, hátha egyszer jó lesz valamire.
   Följegyzéseim élére egy hete furfangosan odaírtam, hogy november 31., aztán vártam, szól-e valaki, hogy november csak harmincnapos! De nem szólt senki. És bár látom, hogy egyen-ketten bogarásszák soraimat (a múlt héten 4-est kaptam valakitől, igaza is volt, túlságosan elmetaforáztam a lényeget), de összességében megbizonyosodtam afelől, nyugodtan elmondhatok bármit, az megmarad a legteljesebb titokban.
   Ehhez tartom magam. Nem magam miatt bánt, elhiheted.
   Csakhogy itt van Koreny János, ez a 77. életévében járó mérnök.
   Nem ismerem, sejtheted, nem tudom, milyen ember. Nem kérdeztem róla senkit. Láttad Szabó Istvántól Az álmodozások korát? Nézd meg, hogy ugyanolyannak képzeld, mint én.
   Vélhetően friss műegyetemi diplomával a zsebében – 1956-ban írtak – kezdett dolgozni. Aztán, biztos persze ebben sem vagyok, miután betöltötte 60. életévét – ez meg már 1993 –, ugyanarról a helyről ment nyugdíjba. Magyar Televízió, üzemfenntartási főosztály. Vagyis, korántsem mellékesen, annak a nemzedéknek a képviselője, amely Horthytól Rákosin és Kádáron át Antallig – hogy is mondjam csak – „hordta a malterosvödröt”.
   Nagyon tisztelem ezt a „nemzedéket”. Mindazért, amit végigcsináltak.
   Akkor kezdte a pályát, amikor a Posta Kísérleti Intézetében próbálták kifundálni az első – és egyetlen – magyar gyártmányú, helyszíni közvetítésre alkalmas autóbuszt. Csak a rend kedvéért említem meg: abba az időbe kell érte gondolatban visszagyalogolni, amikor Nagy Imre még a Váci utcában sétálgatott.
   Aztán dolgozott és dolgozott és gépeket és papírokat gyűjtögetett harmincvalahány éven át, közzétett közben néhány műszaki és tévétörténeti publikációt, összehozott egy múzeumot, és most egy Mtévénosztalgia című sorozat fejezeteit jelenteti meg időről időre.
   Minden különösebb fölhajtás nélkül. Pedig.
   „Egy múlt századi műsorkészítő emlékképei”. Ha eddig elmulasztottad volna, olvasd el, megtalálod itt, a közelben.
   Nézd, december első hete nekem – köhögőrohamok és orrfújások közepette – Koreny János jegyében telt. Messzeség, közelség? Hetvenhetedik évében jár. Adjon az Isten neki hosszú életet, sok egészséget – de az idő véges. Hol hát az a mozgóképes sorozat, amelyet csak vele lehet még megcsinálni?
   Nem fontosak a napi hírek, hát nem érted?
   1939-ben, a második világháború küszöbén – Koreny Jancsika akkor volt hétéves – ki vette komolyan, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásáron először láthattak tévéműsort a nézők? Filmet közvetítettek dr. Nemes Tihamér jóvoltából! Ki volt dr. Nemes Tihamér?
   Hogy múltadban rejlene jövendőd? Koreny János még elmondhatná. Itt van valahol a közelben, nincsen olyan nagyon messze.