V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2008. október 6.)

   Váltottam ugyan a napokban esemest P. É.-vel meg S. G.-vel, beszéltem továbbá telefonon S. P.-vel, de D. – aki egyébként P. is – újabb bogarásznivalót jelzett. Márványi Gyuri az életéről beszél, afféle életút-interjú, ne sokat vacakoljak, ha képben akarok maradni.
   Azért hogy az emberiség a kütyüivel minden távolságot legyőz!
   Körmöli az első híradó első szövegeit a huszonnyolc éves Márványi Gyuri 1957. július 1-jén a tőzsdepalota valahanyadik emeletén. Hónuk alatt filmes dobozokkal, papírokkal másnap indulnak a Szabadság-hegyre – eleinte a Hargita stúdióból ment az adás –, villamosoznak, fogaskerekűznek mind, a Rózsi meg a Bán Gyuri meg a többiek. Fiatalok, izgalmukban vihorásznak; jó játék ez a tévézés, senki se tudja, mi sül ki belőle. A Rózsi is csak harminchárom, a Bán Gyuri sincs még negyven.
   A Duna túlpartján meg, antihommage a Gyorskocsi utca, ugyanezekben a percekben odaszól a börtönőr a fogolynak:
   – Hallja maga, Nagy (1896-1958)! Ne babrálja folyton a mobiltelefonját, mert elkobzom a töltőjét, aztán lesheti!
   A rab babrálja még egy évig. Ha 1957. július 2. van, a tévéhíradó szülinapja, akkor 1958. június 16-hoz képest szűk egy évig.
   Telik-múlik az idő, Rákosi (1892-1971) esemesen külpolitikai vonatkozású kérdést küld 1968. szeptember 17-én 19.26-kor a Fórumnak Közép-Ázsiából. Az első Fórum éppen egy perce indult, szigorúan külpolitikával foglalkozik, műsorvezető Vitray Tamás, a kérdéseket Márványi válogatja, Prágába meg alig egy hónapja vonultunk be testvéri segítséget nyújtani.
   1979 áprilisában a Pagony utca 28-ban a tizenkét éve özvegy Gerő bácsi (1898-1980) este bekapcsolja a tévéjét, mondanak-e valamit a begyűrűző olajválságról, és mert a készülék csak fekete-fehért tud, Gerő bácsi nem sejti, hogy már nézhetné a híradót akár színesben is.
   Donáth Ferenc (1913-1986) 1985-ben a neten szervezi az illegális monori találkozót (e-mail: gyertekakempingbe@freemail.hu), de Márványi Gyuri, érthető okokból, nem ad róla hírt a képújságban.
   Pedig Kádárról (1912-1989) tudja, hogy nem néz tévét! Kádár a konyhai hokedlin ücsörögve MP3-on szereti hallgatni Hruscsov meg Brezsnyev meg Andropov meg Csernyenko beszédeit. Sztálin meg Gorbacsov neki azért túl rokkendrollos.
   Amikor meg Márványi Gyuri 92-ben, hatvanhárom évesen nyugdíjba megy, Hegedűs András rokkantnyugdíjas (1922-1999), blogot ír Honnan hova címmel valamelyik website-ra.
   Mégis nagyon messze van ez a messzeség.
   Azért az érdekes, hogy ezek az emberek mennyire szerették kivégezni egymást. Rákosi a Rajkot, Kádár az Imre bácsit. Rákosi meg ment aztán a száműzetésbe, Kádár pedig beleöregedett az egészbe. Mert azért neki megadatott harminchárom tűrhető év. Tulajdonképpen, ha visszaszámolok, Rajknak jutott tán összesen négy jó, Rákosinak esetleg tizenegy, Nagy Imrének… a fene tudja. Neki se sok. Kádár még tévézhetett is volna esténként, már persze, ha akart volna.
   Rózsikának is szerencséje volt, hogy 1957-ben lett a híradó főszerkesztője, és 29 évig az is maradhatott. Manapság azért belegondolni, hogy valaki csaknem három évtizedig egyfolytában ugyanott! Márványi Gyuri is 57-től 92-ig… Az testvérek között is harmincöt esztendő. Na jó, nem végig ugyanabban a szobában, de ugyanabban az épületben.
   Most akkor melyikük volt börtönben: a Rákosi, a Kádár, a Nagy Imre vagy a Márványi?
   A tőzsdepalotát úgy találta ki az Alpár Ignác, hogy a főbejárattól lépcsősor vezessen a kupolaterembe. Tulajdonképpen egyetlen lépcsősor, csak építészetileg háromfelé választva. A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években a középső részt piros szőnyeg borította, kizárólag illusztris vendégek használhatták, mondjuk a Kádár, ha véletlenül az épületbe tévedt.
   A telken korábban a Neugebäude állt – jut eszembe, ma van az aradi vértanúk napja: na, még a K. u. K. is – előbb kaszárnya volt, aztán börtön lett belőle, amíg valamikor a századvégen, mármint az eggyel előbbin, le nem bontották. A pesti tőzsde meg már évtizedek óta a Roosevelt tér déli végén húzta meg magát, de addigra palota kellett neki. Lenin Intézet is volt, Berecz meg Pozsgay mesélhetne, oda jártak.
   Méregdrága telek ott a messzeségben! Mik ivódhattak a te talajodba!
   Jópofa, hogy valaha szeretettel költöztettek börtönöket szinte közvetlenül a Duna-partra. Az Újépület Pesten. A Gyorskocsi utca Budán.
   Börtönben játszották azt pesti fiúk, olvastam valahol, végig tudják-e mondani, milyen boltok kirakatai vannak, mondjuk, a hatos villamos útján a nagykörúton. Na jó, tekintsünk körbe a Szabtéren az óramutató járásának megfelelően. A tévé mellett a sarkon az Express Ifjúsági Utazási Iroda, aztán…
   Hát még a föntieken kívül föl kell jegyeznem, hogy a héten álmomban én is jártam Pesten. És mert biztosan sokat olvastam róla, hát jött velem szemben Márványi Gyuri (a Kerepesi úti temetőben nyugszik tavaly nyár óta), „Szevasz”, mondta, „mi van veled mostanában”, ezt persze kérdezte, én meg csak annyit mondtam neki, hogy te, Gyuri, én ám csak álmomban vagyok itt, szóval menj szépen vissza a messzeségedbe, megyek én is az enyémbe.