V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2009. április 27.)

   F. K. kérdezte, kell-e. Kezébe akadt, belelapozott, és rögtön rám gondolt. Hogy engem biztosan érdekel.
   Ilyen esetben az ember anélkül, hogy halvány dunsztja volna, miről is van szó, azonnal bólint: meg kell becsülni manapság, ha valaki egy folyóirattal babrálva az emberre gondol.
   Rendes dolog ettől az F. K.-tól. Egyébként én is szoktam gondolni rá, tegnapelőtt este például baráti társaságban anekdotáztam róla, de hogy mit, az legyen a mi titkunk, mármint az övé és az enyém meg a barátoké.
   Szóval egy Filmvilág-példány 1970 áprilisából. Nem olvastam én még akkoriban efféle magaskulturális terméket, a benne szereplő nevekkel is csak jóval később találkoztam. Például a szerkesztőével (szerényen csak e titulus jelöli az impresszumban). Bíró Yvette ma már legenda, tulajdonképpen alaposan utána kellene járni, hogyan lett a korai Jancsó-filmek dramaturgjából a New York University professzora.
   Nem a neveknél időzöm ám el, hanem 2009-ben 1970-nél. Egy híján negyven éve ennek az egésznek, nesze neked, F. K., így gondolj rám legközelebb.
   Azért kaptam tőle az akkoriban kéthavonta megjelenő periodika e hetvenegynéhány oldalas számát, mert a tartalomjegyzékben talált egy címet, miszerint A korszerű híradófilm feladatai. E szavak folyományaként jutottam az eszébe. Vajh’ ki tudja, miért éppen egy V. Lájv a messzeségből? Majd megkérdem, de most haladjunk.
   Odahaza, árnyas estén nézdegélem a tartalomjegyzéket. Látom, a cikk mögött szerényen a szerző monogramja, az is zárójelben – (K. J.) –, na, ki a fene ez a K. J., az E számunk munkatársai nevezetű fölsorolásban semmi nyoma, viszont a hétoldalas dolgozat végén már az van, hogy (kenedi). Kenedi is meg J. is? Akkor e lepel nem takarhat tán mást, mint azt a fiatalon filmkritikusnak (is) indult férfiút, akiről jóval később, egy-másfél évtized elteltével hallottam először N. T. barátomtól: magasnak, atletikusnak, szőkének képzeltem. Honnan tudtam volna akkor, 1970-ben – azt se tudtam, hogy Filmvilág van a világon, hát még a többit –, hogy az ügynökbizottság későbbi vezetője, Kenedi János (mert őrá gyanakszom) azokban a hetekben, hónapokban éppen eltávolíttatik a Magvető Könyvkiadóból egy – kéziratok illegális terjesztése és a csehszlovákiai bevonulás (1968) nyilvános elítélése miatt kapott – rendőri figyelmeztetés következményeként.
   Épült idehaza a szocializmus, árnyékában bukdácsolt az akkor újnak nevezett gazdasági mechanizmus, Bíró Yvette még idehaza szerkesztett, szerkesztgetett, és szemrebbenés nélkül (vagy avval, de a nyomdafesték szempontjából az immáron mellékes) közölte Kenedit.
   Csak utólag vagyok ám ilyen tájékozott! De lassan csak az érdekel, miért tartok (tartunk) ott, ahol.
   Mert, ugye, a dolgokban mélyebbre hatolva, K. J. a korszerű híradófilm (nem tévesztendő össze a tévéhíradóval) után nyomozott. Már a cím is gyanús: miféle korszerűzés folyt akkoriban amottan? Satöbbi, satöbbi, mire föl véleményeket gyűjtött olyanoktól, akik szerinte (vagy a szerkesztő szerint, ez csaknem negyven év távlatából tán sose derül ki), hozzá tudnak szólni a problémához. Kik is?
   Borsodi Ervin filmrendező (munkássága zöme 1948 és 1987 közé esett).
   Fehéri Tamás filmrendező (a szakmában 1954-től 2001-ig).
   Gazdag Gyula filmrendező (született 1947-ben, egy esztendőben Kenedivel).
   Hegedűs András szociológus.
   Konrád György író, szociológus.
   Márkus György filozófus.
   És még Mihályfi László, akiről csak a szerző fölsorolásából derül ki – ne feledjük, 1970-et írtak –, hogy ő is filmrendező.
   Ami a különös, az a Hegedűs-Konrád-Márkus hármas.
   Hegedűs (1922-1999), a rákosistából lett ellenzéki. Konrád (született 1933-ban), akit néhány évvel az ominózus cikk megjelenése után távolítottak el ellenzéki magatartása miatt városszociológusi állásából a budapesti Városépítési Tudományos és Tervező Intézetből, de fejében – és persze Szelényi Ivánéban (született 1938-ban) – már nyilván akkoriban fogalmazódtak Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című esszégyűjtemény alapteóriái, amelyek miatt évekig publikálási tilalom alatt állt. És Márkus (született 1934-ben, ebből eredően Heller Ágnes – született 1929-ben – éppen néhány hete köszöntötte 75. születésnapján a Népszabadságban, Kis János pedig – született 1943-ban – az Ésben), aki 1968-at követően ugyancsak aláírta a Csehszlovákia szovjet megszállása elleni tiltakozást, amiért sitty-sutty ki is zárták az MSZMP-ből (1956-1989), majd később politikai nézetei miatt elbocsátottak az állásából, még később Ausztráliába emigrált.
   Hát így valahogy. Csak fölugrottam F. K.-ékhoz fél órát dumálni, aztán ez lett belőle. Ahogyan mi lett az egészből, amiért ők ellenzékiek lettek, aztán meg rendszerváltók? Ahogyan C. K. fogalmazott úgy tizenöt éve egy páternoszter fülkéjében, valahol a földszint és a negyedik között a maga nyers valójában, ám szociológiailag, filozófiailag és esztétikailag cáfolhatatlan pontossággal: az egyik sz**, a másik meg f**.
   Azt a fekete borítós füzetkét egyébként F. K. egy, az élők sorából váratlanul távozó barátja hagyatékából kukázta ki: az özvegy – sok hasonló kacattal egyetemben – éppen ki akarta dobni.