V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2009. április 6.)

   Egyetlen estére szinte mindenki előmerészkedett az illegalitásból. A találkozót persze álcázni kellett valaminek, így aztán – ahogyan az ilyen esetekben kötelező – a legteljesebb titoktartást fogadva szerveződött S. Gy. úgynevezett születésnapi bulija. Mindenkinek megvan ugyebár a maga Szárszója, Monori-erdeje vagy Lakitelke: akinek nincs, lehessen annak is.
   Nálam először D. M puhatolózott telefonon, hogy ha esetleg előkészületei folynának egy olyasmi négy és fél órának, mint például minap a G20-énak Londonban (a hasonlat utólagos), életem kockáztatásával elmennék-e. El, mondtam azonmód virágnyelven, mert bátor ember vagyok, bizonyos esetekben kifejezetten vakmerő. Jó, suttogta D. M. a telefonba, ne tegyek semmit, majd jelentkezik, és máris bontotta vonalat, még mielőtt leokézhattam volna.
   Vártam türelmesen, tudom én, mi a konspiráció, csakhogy közben B. I. ímélt írt, hogy azért kéne valami akció közösen. Oké, válaszoltam kimérten, mert végre valaki hagyta; nosza, mondtam, akciózzunk, vagány vagyok, de sajnos eredendően lusta is, aki nem bánja, ha levesznek a válláról szervezési gondokat.
   Aztán egy ideig megint néma csönd honolt.
   Akkor B. A. írt, hogy ő egyedül akciózna, amire L. L., hogy azért vegye fontolóra, aztán én, hogy részemről a B. I.-féle vonalat támogatom, aztán az éj leple alatt egy hirtelen telefonhívással az egész diskurzust lezárta D. M.
   Bemondta a helyszínt és az időpontot.
   Nem sokkal később B. I. jelentkezett az akció dolgában. Ez volt az ő szerencséje, mert B. I. még valami teljesen más helyszínre spekulált – aminek én addig hírét se hallottam –, ám végül tőlem tudta meg a frankót.
   Ez az egész kavarás nyilván a megtévesztést szolgálta. Mint A keresztapában, amikor Michael Corleone találkozóra indul Sollozzóval és McCluskyval, aztán úton Bronxba, a hídon 180°-os kanyart vesz a kocsi…
   Ekkor L. L. jelentkezett, hogy mennénk-e együtt. Semmi akadálya, feleltem közönyt színlelve, hogy kerüljem a föltűnést. Az én kocsimra esett a választás, az övét valahol (sic!) már nyilván jegyzik. Viszont úton a titkos találkahely felé, kettesben L. L.-lel, kendőzetlenül beszéltünk. Tudom, az autóban nincs poloska, többször átkutattam már, utoljára közvetlenül indulás előtt, de azért – biztos, ami biztos – bekapcsoltuk a rádiót. A Rajna kincse ment a Bartókon James Morrisszal egyenesen a Metből, az a lehallgatóknak olyan, mintha bottal kergetnék ki őket a világból. L. L.-lel még arról is beszéltünk, hogy (az itt következő, két és félsoros, többszörösen összetett tagmondatot az öncenzúra utólag, jól megfontolt önös érdekből, kitöröltette velem).
   Elsőnek érkeztünk, pedig biztonsági okokból kerülő úton mentünk. Amikor kiszálltunk, rutinszerűen – ez már a vérünkbe ivódott – körülnéztünk, sikerült-e lerázni a piócákat, ha esetleg követtek volna. Nem tapasztaltunk sehol semmi ármányt, de azért, hogy megadjuk a módját, álltunk a bejáratnál, ahogy a föntebb már említett Michael állt Enzóval, a pékkel a Dont ápoló kórház bejáratánál, hogy elriasszák a Török embereit.
   Nekünk bizonyára sikerült, ha valakikben egyáltalán fölmerült egy lehetséges merénylet terve, mert a sarkon, oldalán férjével, előbb F. E. bontakozott ki a sötétségből, aztán a másik irányból B. A. és N. M.
   Némi toporgás után bementünk, aztán a helyiséget egy szempillantás alatt tömegek lepték el. És amikor éreztük, hogy egységben az erő, már a szánkra se vigyáztunk oly nagyon, ám az elhangzottakról vélhetően nem készültek hangfölvételek, ahogy egyébiránt fényképek igen az összes megjelentről, de mintha mindenki fürdött volna a népszerűségben. Majd utólag, ha úgy tetszik, lehet retusálni.
   Mit is mondhatnék még? Csuda egy este volt fél héttől tizenegyig. Akcióztunk is, miután S. Gy. maga hétre testőrei kíséretében megérkezett. Elég lett volna, ha csak egy pillantást vet ránk, de ő egyenként odament mindenkihez, és külön-külön mindenkivel váltott néhány szívmelengetően keresetlen szót.
   Nagy, nagyon nagy dolog, hogy így összeverődtünk e titkos tüntetésen. Szinte mindenki ott volt, aki számít. Akik rajtunk kívül még számítanak, de nem voltak ott, viszont most olvassák e sorokat, azok is vegyék úgy, hogy ott voltak, mert őket lélekben képviselték mások. Én is képviseltem, de neveket most nem sorolok, mert az ördög nem alszik, és hátha és nehogy.
   Ily módon, sajnos, egyéb részleteket sem közölhetek. Amikor mindennel végeztünk (májgombóc leves volt és marhapörkölt galuskával), S. Gy. lecövekelt az ajtóban, és minden távozóval kezet szorított. Én L. L.-t vittem haza, meg egy darabon még L. V.-t, akivel azonmód meg is beszéltük, hogy ennyi nekünk egymásból nem elég.
   Mostantól szűkebb körökben, magánlakásokon folytatjuk. Ebben nagyon számítunk B. I.-re, és N. M. ígéretét is bírjuk.
   Aztán tíz év múlva, amikor S. Gy. hetvenéves lesz, ugyanebben a széles körben majd megint demonstrálunk. Addig is isten éltessen, S. Gy., köszönjük, D. M., és boldog tíz évet mindenkinek!
   2019 már nincs olyan messze: csak egészség legyen, mert az a legfontosabb. A hőn áhított szabadságot úgyse vívjuk már ki magunknak.