V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2009. február 2.)
Mindenütt bizonytalanság.Meséli L., akivel a piacon futok össze, náluk hamarosan hatvan-hetven embertől válnak meg. S., hogy náluk – az ember azt gondolta, ha valami, hát akkor az övék bebetonozva – se biztos semmi. N., hogy tudják, a nyárig több százuknak lapát, csak azt nem, hogy kiknek.
Folytassam? Merthogy tudnám. És most szigorúan csak a magam mesterségéről beszélek.
Az ember valaha azt gondolta, csinálja több-kevesebb becsülettel, és akkor különösebb baj nem érheti. Tulajdonképpen számolt akkoriban mélységesen mély bajokkal bárki? Mármint gyökerekig hatóan személyesekkel. Mostanában, hogy hatvanéves lett, nyilatkozta Rajk Laci, hogy azért tudta ő, különösebben nem kell félnie, mert Kádár (1912-1989) megmondta, ebben az országban nem lesz még egyszer Rajk-per. [Újszülöttek kedvéért: 1949. október 15-én koholt vádak alapján kivégezték az ország akkortájt talán legnépszerűbb politikusát, Rajk Lászlót (1909-1949), az ő fiából lett aztán a hetvenes-nyolcvanas évekre az egyik legnevesebb hazai ellenzéki.]
Jó, kisembereknek tudható volt, nem érdemes megkapirgálni 56-ot, szidni a Szovjetuniót (1922-1991), de úgy egyébként „aki nincs ellenünk, az velünk van”, mondta a föntebb említett Kádár – úgy látszik, szeretett nagy kijelentéseket tenni –, és szerény keretek között ugyan, de tartotta is a bonmóhoz magát.
Akkoriban az átlagember, ha mert nagyokat álmodni, kétszobás lakásról ábrándozott fridzsiderrel és televízióval, esetleg egy kis telkecskéről valahol meg talántán egy Trabantról. (Néhány további autómárka azokból az időkből: Moszkvics, Volga, Warsava, Wartburg.)
Frankón volt ingyenes oktatás (persze voltak az egyenlőknél még egyenlőbbek), ingyenes orvosi ellátás, meg jól megérdemelt nyugdíj. Semmi önámítás persze a szocializmusnak nevezett puha diktatúráról: volt azért szegénység benne bőven, akiknek kijutott belőle, nem nagyon jutottak hozzá, hogy jártassák a szájukat, de azért aki rendesen tanult, rendesen eldolgozgatott, számolhatott avval, hogy nyugdíjas korában majdcsak eltengődik valahogy.
Az Új Írás (1961-?) néhai főszerkesztője, Illés Lajos mesélte, hogy amikor 1964-ben kirúgták, azt mondta neki Köpeczi Béla (aki akkor, az egypártrendszer adott pillanatában – ha jól tudom – a pártközpont kulturális osztályát vezette), hogy le van váltva, vagyis megy vissza Szépirodalmi Könyvkiadóba (1950-?). Szóval munka is volt, fizetés is volt, teljes foglalkoztatás is volt. (Most nem a kevés kivételről beszélek, de azért hét-nyolc százalékos munkanélküliség nem volt. Csak rejtett, de az teljesen más, bár azért is fizettek.)
Ezért sírják vissza – akik persze visszasírják, mert azért ilyesmivel nem túlságosan korszerű hivalkodni – az emberek a komcsikat.
Mert mostanság, a kapcsik idején azért kezdjük megtapasztalni, hogy a biztos középgyönge adott esetben tutibb, mint a kilátástalan neszesemmi.
Nem szeretek én már beszélgetni. Többnyire azt csócsáljuk, hogy mi van meg mi lesz. Meg mindenki – lehet, nekem van csak pechem, hogy vonzom a nyafogókat –, legyen bármely nemzedék képviselője, azon kesereg, hogy ők a nagy vesztesek.
A húszasok azt mondják, kegyetlen világba születtek bele, farkas farkasnak farkasa, nem lehet ezt bírni. Aztán persze igyekeznek, és már most nagyokat rúgnak a tízesekbe.
A harmincasok, hogy ők még a régi rezsimben szívták magukba az anya- és tehéntejet, nehéz nekik megszokni a műtejet, meg hát különben is ott lihegnek a nyakukban a kíméletlen húszasok.
A negyvenesek, hogy ők bizony még az átkos medve uralmának idején kezdték, aztán be*****tt nekik a váltás (egyenes idézet, bocs), és most a fejüket kapkodják, pedig nekik kéne most ülni a pozíciókban, de azok a rohadt ötvenesek meg hatvanasok kapaszkodnak az íróasztalaikba, arról nem is beszélve, hogy nyakukon a harmincasok meg a húszasok.
Az ötvenesek, hogy éppen megindultak a szamárlétrán, amikor jött a törés, a hatvanasok nagyrészt bele is dö***ttek (ez is idézet), őket meg lenyomták a negyvenesek meg a harmincasok meg immár a húszasok is.
A hatvanasoknak az a fixa ideájuk, hogy ők a huszadik század nagy vesztesei, a hetvenesek nem engedték őket, az ötvenesek meg egyszerűen átléptek rajtuk.
A hetvenesek meg… Hát, a hetvenesek most hagyjuk, ahogyan a demográfiai mutatókat meg a biológiaórát. Boross Péter vagy Hankiss Elemér azért csak kevés van.
Tulajdonképpen ennek a magyarországi hatalomváltásnak (amelyet előszeretettel szoktunk rendszerváltásnak nevezni), van egy olyan olvasata is, hogy kitört a nemzedéki háború, aztán benne is felejtődtünk, ahelyett, hogy rögtön az elején fabrikáltunk volna egy tisztességes oktatási rendszert, aztán most már egyetemre járna az első érintetlen generáció.
Aki azt hiszi, vele nem történhet meg, ami a kollégájával megesett, nagyon fog csodálkozni. Már írják a listákat a kirúgók kirúgói.
Anyám, akinek volt némi légópincészeti tapasztalata, azt mondta, odalenn fölsóhajtottak, amikor a szomszéd házba csapott a bomba, mert abból kiszámolták, hogy távolodik a repülő, a következő meg, hja, kérem, hát az még nagyon messze van, amíg a közelükbe ér, addig rengeteg az idő.