V. Lájv följegyzései a messzeségből
(2009. január 12.)

   Alig hittem a szememnek.
   Tömegek mozdultak rá (valóságos népmozgalom indult), hogy megfejtsék, amit tulajdonképpen föl sem adtam rejtvénynek. Csak úgy szövegcentrikusan rákérdeztem.
   Lám, nem csak a gagyi meg a silány meg a bulvár!
   Az ember annyi mindent lát, példának okáért filmeket is, aztán poénok szállóigeként megmaradnak benne, a forrás meg az enyészeté.
   Hát erre meg hogy mennyien segítették ki fehér foltos emlékezetemet!
   Persze, persze! Itt volt a nyelvem hegyén. Mondhatnám, csak meg lettem erősítve abban, amit különben is tudtam. De nem mondom, mert mindig igazat kell mondani, tanított rá Bodó Béla bácsi (1903-1970) a Brumiban.
   Köszönet tehát az informátoroknak. (Nevek és címek nálam.)
   Kezdjük avval, honnan a „semmi cicó”. (Teljes terjedelmében „Csak semmi cicó, mert nálam van a slukker!”) A klasszikussá vált mondat Woody Allen korai (1969), de már saját rendezésű-főszereplésű filmjéből származik. Magyarul Fogd a pénzt és fuss! címmel játszották (illetve játsszák), ami azért is tiszteletreméltó, mert nemesen egyszerű tükörfordítás, lévén az eredeti címe Take the Money and Run.
   A „gromek” meg (nagyon jó, azaz „nagyon gromek” értelemben) idézet Danny Kaye (1913-1987) Kopogd le a fán (Knock on Wood) című, 1954-es filmjéből, amelyet rendezőként egyébiránt ketten is jegyeznek, nevezett Melvin Frank és Norman Panama. A kémfilmparódia utólag avval is rászolgál figyelmünkre, hogy Alfred Hitchcock (1899-1980) 1966-ben forgatta a Szakadt függönyt, amelyben szerepeltet egy Hermann Gromek nevű NDK-beli titkosügynököt. Mármost pediglen azt föltételezni se merné senki, hogy a mester (vagy a forgatókönyvírója) úgy adta volna éppen ezt a nevet egyik szereplőjének, hogy ne ismerte volna a Danny Kaye-féle elődöt, vagyis ezt afféle „poén a poénban” típusú egymásnak üzengetésként kell értelmeznünk filmipari berkeken belül.
   A „végetek, rüszük” előbbieknél sokkal frissebb ügy. Frank Oz 1999-es Hollywood-paródiájából származik, a művet korunk nem kisebb személyisége, mint maga a jeles Steve Martin hitelesítette főszereplésével (nem utolsósorban a forgatókönyvet is ő írta volt önmagára). Nálunk Fergeteges forgatás címen játszották/játsszák/kölcsönzik, de az eredeti címe Bowfinger, azaz a producert formáló főhős családi neve.
   A sok-sok filmtörténeti segítségért se jutalmat, se ajándékot osztani nem áll módomban, de ez a hiányosság, remélem, kölcsönös rokonszenveinket nem ássa alá.
   Ugyanakkor kénytelen vagyok fölhívni a filmészek figyelmét a honi filmcímadások történetére. A fönti kiragadott példák is jól illusztrálják, néhány évtized alatt hogyan alakult át a honi címadás-technika. Összefoglalva tézisemet: az eredetiek böcsületes lefordítása helyett hogyan alkotnak bele az utóbbi időkben a magyar iparosok mások műveibe.
   Régi barátomnak, Fricinek (1887-1938) bizonyára akadnának most ötletei.
   Magyarokkal nem érdemes különösebben spiláznunk, ott még azért nem tartunk, hogy magyar címet magyarra ültessenek át a honi marketingesek, bár néhány javaslatom azért volna (hogy messzebbre ne menjünk, rögvest a teljességgel érdektelen Az ember tragédiája helyett lehetne valami fogyasztóbarátabbat keresni).
   Külföldiek közt nézelődvén vegyük például a Trója című filmet, amely alapvetően egy Homérosz (i. e. 8.?) nevű fickó Iliász című, önmagában manapság kevésbé olvasmányos [ehhez Devecseri Gabi (1917-1971) is hozzátette a magáét] szappanoperájából készült. Azt már Amerikában is észrevették, hogy az Iliász dög uncsi cím, ellenben sokkal izgibb a Trója.
   Ha filmet forgattak volna – ahogyan tudomásom szerint nem tették – Dante Alighieri (1265?-1321) Isteni színjátékából [Babits Miska (1883-1941) hellyel-közzel pontos fordítása)], annak viszont föltétlenül kéne valami jobb címet találni, mert ez a duma nem vonzaná a mozikba/videókölcsönzőkbe/fájlmegosztókba a közönséget.
   Vagy ott van Shakespeare Vili (1564-1616) horrorja, a Hamlet. Az oroszok Szmoktunovszkijjal (1925-1994) csináltak is belőle egy elég tűrhető verziót, csöppet sem volt szocreál, csak hogy bosszantsam az antiantikat, de azért ez is csak az élelmiszeriparban név, hogy Hamlet, ugye?
   Említhetném Gustave Flaubert (1821-1880) Bovarynéját, amelynek megfilmesítésével sokan kísérleteztek már, csak pornóváltozat nem készült belőle eddig tudomásom szerint, de a címe vacak.
   És akkor Thomas Manntól (1875-1955) a József és testvérei című történelmi triller? Kicsit hajaz ugyan a Rocco és fivéreire, már csak ezért se az igazi, de valamit ki lehetne hozni belőle, már ha nézettséget lehet tippelni egy ilyen kényes témára.
   Mert hát igény, az volna rá.
   Na, kedves naplóm, azért beszélek csak ilyen látszólag lényegtelen problémákról, mert a lényegesekről egyszerűen nincs kedvem. Se válságról, se gázról, se normakontrollról, se elnök- és országgyűlésiképviselő-választásról, se kettős gyilkosságról, se egyéb olyanról, ami alaposan belekotnyeleskedik ugyan az életünkbe, de tulajdonképpen nem egyebek, mint a közbeszéd tematizálásának szörnyetegei.